John Banville - A ​tenger

Évek óta a várólistámon volt ez a könyv: vonzott a fülszövege alapján, 1001 könyv listás illetve a Geopen 20 sorozattal is pozitív élményeim voltak eddig (Ragadunk, A nevem Lucy Barton, Sárga Babilon). Ez volt az első olvasmányom az ír John Banville-től, de nem az utolsó! A múlt héten megnézett Joanna Hogg filmek (Unrelated, Arcipelago) hozták meg a kedvemet ehhez a könyvhöz, azok is tengerparton - nyaraláson játszódnak, miközben fontos lélektani eseményeket mutatnak be. Úgy gondoltam ez a könyv szépen fog kapcsolódni ehhez a tematikához is, ill. felidézte bennem A katicák éve c. regényt is, amit nemrég olvastam.

A tenger c. kisregényben Max Morden művészettörténész látogat vissza gyerekkori nyarainak helyszínére, egy ír tengerparti faluba. Abban a házban száll meg, ahol egykor a Grace-család lakott - a tíz éves fiút  lenyűgözte ez a család, akiket egy nyaralás alkalmával ismert meg. A bohókás, de vad apa; a csábító anya és a vele egykorú iker testvérpár, annyira különböztek tőle és a szétesőben lévő családjától, hogy nem tudott távol maradni tőlük. 

A jelenben Max felesége elvesztését dolgozza fel; a narrációjában a jelen, a közelmúlt és ez a jelentős nyaralás epizódjai mosódnak össze. A kisregény cselekménye nagyjából ennyiben össze is foglalható - a múlt képei úgy váltják egymást, ahogy a tenger hullámai épülnek egymásra. 

Max néhol kegyetlen őszinteséggel idézi fel egykori gondolatait, vágyait, vagy épp a másokon uralkodás lehetőségét. Furcsa hangulatot áraszt ez a regény - Max hiába gyászol, nem egyértelműen szimpatikus szereplő. A regény ezzel tudatosan játszik is, a főszereplő minden gondolatát leleplezi előttünk. 

"– A múltban élsz – felelte.
Már majdnem rávágtam valami csípős választ, de inkább hallgattam. Végül is, igaza volt. Az élet, a valódi élet, elvileg tele van küzdelemmel, lankadatlan cselekvéssel és állítással, nehézkes fejét a világ falába verő akarattal és hasonló dolgokkal, de ha visszatekintek, azt látom, hogy energiáim legnagyobb részét mindig is a menedék, a kényelem, és igen, az egyszerű lakályosság keresésére fordítottam."

A tenger múltbeli szálának fő motívuma Max kapcsolata a Grace családdal és az ő életükben bekövetkező változás. Érdekes volt felfejteni, hogy mi is történt - a könyv utolsó lapjain pedig szépen a jelenhez kapcsolódik ez a szál. 

Nekem most nagyon jól esett ez a fajta narráció: a lassan kibomló mesélői mód, ami néhol elkalandozik és bemutatja az őszi tengerpartot, vagy épp a gyerekkori nyár - az úszások, az első randik emlékét idézi fel. Hangsúlyos téma a gyász, a könyv végén kiderül, hogy ez több szempontból is az. Tele van idézhető mondattal, az életről - a gyerekkorról, szerelemről - érdemes lassan, elmerengve olvasni.

A molyos értékelések alapján megosztó könyv, aki nem szereti a túldíszetett szövegeket, fura jelzőket, a csapongó narrációt - ne kezdjen bele :)

5/5

Kiadó: Geopen
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: The sea
Fordító: Pordán Ferenc
Oldalszám: 208
Ár: 3690 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Max ​Morden művészettörténész hosszú évtizedek után nem csak az őt ért veszteség és gyász elől menekülve tér vissza a tengerparti kis ír faluba, ahol gyermekként töltött egy szünidőt, de úgy érzi, itt az ideje a régi, egész jövőjét meghatározó tragédiával való szembenézésnek is. Azon a nyáron a különcnek számító Grace család mintha egy másik világból csöppent volna bele az üdülőfaluba álomittas ürességbe. Max számára a házaspár és a vele egyidős tízéves ikrek olyanok voltak, mint az istenek, és őt csakhamar beszippantotta különös életük, amely egyszerre volt csábító és felkavaró. A felesége közeli halálából fakadó fájdalom feldolgozása most összemosódik a gyermekkor, a távoli múlt emlékeinek felidézésével, és az egykori kamasz reflexiói különös módon keverednek az elmúlás közelségétől megrettent férfi szorongásaival.

John Banville érzékenységgel megformált szereplői és hangulatai – s nem utolsósorban finom öniróniája – teszik felejthetetlen olvasmányélménnyé ezt a nyugtalanító, mégis megindító és vigaszt nyújtó regényt.