Baráth Katalin - Afázia

Baráth Katalin az egyik kedvenc íróm, a könyvesbloggerségem hajnalán, a Dávid Veron sorozattal lopta be magát a szívembe - és sokunkéba. A történelmi krimisorozat után néhány évvel egy napjainkban játszódó thrillerrel jelentkezett, ami szintén egy merész váltás volt a megszokott könyveihez képest. Az Afáziával pedig egyenesen az űrbe repít minket - egy új műfajban kipróbálva magát. Bevallom tartottam ettől a könyvtől a témája miatt, nekem eddig a könnyedebb scifi könyvek jöttek csak be (pl. On Sai regényei ;)) - a hardcore scifin megakadtam (pl.: Alastair Reynolds, Charles Stross). Szerencsére ez a regény valahogy a kettő között van számomra, az első néhány oldal után sikeresen belerázódtam a történetbe, ahol a megszokott remek mesélői stílust kaptam. 

A regény a messzi-messzi galaxisban jövőben játszódik, amikor a Föld már rég lakhatatlanná vált és az emberiség egy része a Naprendszer különböző pontjain folytatja tovább az életét. Demokrácia és a Háló Birodalom között található Pandonhya űrállomás, ahol a moyerek élnek. Már az első oldalakon egy véres akcióba csöppennünk, ahol a moyer szuperkatona, Sió egy ereklyét szerez meg - egész csapata halála árán. A regény másik szálában egy idősebb hírszerzőt, Marost követhetünk, aki a Háló Birodalomban beépülve végzi munkáját. 

A két szál, a moyerek otthonában ér össze, amikor is közös küldetésre indulnak, ami népük megmentésére szolgál. Közben a vezetőiknek meg kell küzdeniük a demokraták és a Háló Birodalom cselszövéseivel, a külső támadással. 

"– Minket, moyereket az tartott eddig életben – szólalt meg –, hogy csak egymásban bíztunk. Mivel e műbolygón kívül nincs számunkra hely, és nincsenek barátok…"

A regény legérdekesebb része, hogy hová fejlődőtt - vagy épp butult az emberiség. A moyerek (magyarok ;)) beszéde drogként hat a többi nemzetre, akik már csak csökevényes módon használják a nyelvet, inkább képekkel kommunikálnak. A moyerek számára ezért állandó bevételi forrást jelentenek a moyerfüggők. A könyvben ez az ötlet tetszett a legjobban - a verseket Igének hívják, a költőket Ige szenteknek - bámulatos, ahogy a jövő emberei elalélnak a magyar szavaktól. Ennek köszönhető, hogy mint egy harapófogóban függ a Pandonhya a két birodalom között. Sió és Maros küldetése a remények szerint segíteni fog ebben az egyre nehezedő politikai helyzetben. 

Erről az új világról lassan formálódik a kép előttünk, ahogy haladunk előre a cselekményben: a géntervezésről, a többi nemzet életéről - akik egy agyba csatlakoztatható eszköz segítségével állandó kapcsolatban vannak a közös hálózattal, ami oda-vissza működik. Megismerhetjük az élet lehetőségeit a Naprendszer több pontján, ahol a hatalmi harcok ugyanúgy működnek mint régen. Külön tetszett a moyerekhez szegődött több mesterséges intelligencia, akik segítik őket - Siót például egy Szintaxisnak nevezett MI, aki a kötetben önálló szereplővé növi ki magát. 

Szerintem minden bölcsész szív megdobban, ha ezt a könyvet olvassa - a magyar nyelv, mint vallás és drog! A cím pedig pont ennek elveszésére utal, ami néhány szereplőnél megjelenik. Kérdés, hogy sikerül-e kiszabadulnia a népnek a szorult helyzetéből és megoldást találnak-e az afáziára...

Az első néhány oldal rendesen megdolgoztatott, csak úgy repkedtek az új kifejezések, helyzetek és kalandok - a szereplőket is csak egy idő után tudtam behatárolni, hogy kik is ők, mik a céljaik és feladataik, honnan jöttek. Néhol elvesztem a leírásokban, az új világ részleteiben - ezért vissza kellett olvasnom. Ettől függetlenül tetszett ez a könyv, a történet, ahogy a végére összeállt a fejemben a sok-sok újdonság és részlet. 

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik épp csak ismerkednek a scifi műfajával és szeretnének elmerülni benne, vagy kíváncsiak egy újszerű nézőpontra a nyelvről.

4/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 336
Ár: 3480 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:

A ​távoli jövőben járunk, amikor a Föld már lakhatatlan, a világhatalmak azonban számos háborút és katasztrófát követően sem változtak. Két birodalom uralja a Naprendszert: a pénz vezérelte Demokrácia és az önkényuralmi Háló Birodalom, a köztük található bányászkolóniák és telepek sorsa pedig jobbára attól függ, melyikhez vannak közelebb. Az ember sokat változott: bár a faj továbbra is előszeretettel harcol és hódít, a populációjának zöme elvesztette kapcsolatát a beszéddel és a nyelvvel, a kommunikáció vizuális módon történik. Él azonban egy nép a két birodalom közt félúton, egy mesterséges bolygón, ami továbbra sem felejtette el a nyelvét, és igéje olyan erővel bír, hogy egyesek mámorító drogként, mások fegyverként tekintenek rá. A törékeny béke hamarosan meginog, és újabb galaktikus méretű háború van kitörőben, melynek nemcsak a frontvonalában áll ez a nép, de egyesek szerint okozója is. Egy génmódosított szuperkatonát és egy veterán hírszerzőt titkos küldetéssel bíznak meg soraikból: kutassanak fel egy rég eltűnt, mitikus erejű tárgyat, melynek segítségével elkerülhetővé válik a katasztrófa… és saját népük kipusztulása. Baráth Katalin számos nagy sikerű kötet után ezúttal a sci-fiben mutatja be kiemelkedő regényírói tehetségét: az Afázia egyszerre ismerős és egzotikus, nagyívű és képzeletgazdag világa a műfaj klasszikusait idézi fel.