Néhány könyvről röviden | 2020 december

Barátság ​a négy fal között - Amigos egy POKET oldalban
A 100 szóban Budapest 2020 után egyből ezt kezdtem el olvasni, hasonló kötet – a válogatott írások változatosságában ill. az illusztrációk sokszínűsége miatt. A kötetben olyan történetek kaptak helyet amiben egyrészt a tavaszi karanténidőszak, másrészt a kórházban élő, magányos gyerekek a főszereplők – nem kérdés, hogy kinek van nehezebb helyzete. Érdekes bepillantás volt ez sokféle életbe, volt ami humoros is tudott lenni a helyzet nehézsége ellenére, volt ami inkább szívszorító.
4/5

Kosztolányi Dezső - Csodát ​nekem
A tavalyi Szabó Magda: Daloljanak itt angyalok jobban tetszett, mint most a Kosztolányi-válogatás. Lassan olvastam, az elején megakasztott a Szegény kisgyermek panaszai – ebből szerintem bőven elég lett volna egy válogatást adni, főként a karácsonyi témájú versekből, sorokból. A kötet háromnegyedét novellák teszik ki, amikben megjelenik Kosztolányi gyerekkora, ill. a huszadik század eleji karácsonyok és a tél. Manapság már csodaszámba megy a fehér december, hát még a fehér karácsony! Az írások, novellák változóak voltak – volt ami jobban megfogott, volt ami kevésbé. Nekem tetszettek az illusztrációk is, összességében egy szép kötet! Egyedül az első száz oldalával nem voltam kibékülve – olyan érzésem volt, hogy tölteléknek került bele.
4/5

Debbie Macomber - Szerelem ​karácsonyra
Karácsony előtt már hagyomány nálam, hogy ünnepi témájú könyveket olvassak. Debbie Macomber könyvét is ezért hoztam ki a könyvtárból. Kiszámítható, de cuki történet, ami kb olyan mint egy Hallmarkos vagy Netflixes karácsonyi film – leköt, hangulatos, de faék egyszerű. Külön tetszett ebben a könyvben ahogy a szereplők neveivel játszott a szerző (Merry, Bright), ill. nem tipikus családokat mutatott be, és azt hogy az eltérő hátterű szereplők, hogyan csiszolódnak össze.
4/5

Mönich Krisztina - Lélekemelő ​gondolatok
Hát. A mondanivalója egyrészt tetszett: örülj az apró szép dolgoknak, találd meg mindenben a jót, stb. de a megfogalmazás ill. a 'istenes'-versek egyáltalán nem az én világom volt…
2/5

Kállay Eszter - Kéz ​a levegőben
Az idei megjelenések között szemezgetve nyúltam rá erre a kötetre – Kállay Eszter első kötete, akitől biztosan szeretnék még olvasni (és ezt a kötetet is majd újra). Olyan témákról, helyzetekről ír amiket közel éreztem magamhoz: egyrészt a női létből fakadó élethelyzetek, másrészt életkori és gondolkodásmódbeli hasonlóságaink miatt. Megjelenik a gyász is, idegenségérzet külföldön, de mindennapi helyzetek is, amikkel az olvasók többsége könnyen azonosul.
4/5

Molnár Ferenc - A ​kékszemű
A Poket kiadás kapcsán figyeltem fel erre a könyvre, de nem voltam benne biztos hogy tetszene, ezért első körben kihoztam a könyvtárból és este elég hamar ki is olvastam :) A mese főszereplője két árva gyerek, testvérek, akik egy decemberi nap felfedezik hogy egy próbababa épp úgy néz ki, mint az anyukájuk. Szívszorító kis olvasmány – ahogy készülődnek az ünnepekre, és egyre többször ellátogatnak ahhoz a kirakathoz ahol 'kisanyukájuk' hasonmása mintha visszanézne rájuk. Tökéletes olvasmány az adventi időszakra – kicsiknek és felnőtteknek is. Poketben még hangulatosabb lehet ez a kis kötet.
5/5

Szerb Antal- Budapesti ​kalauz
A Magvető legújabb kiadásában olvastam el ezt a rövid könyvet, amit Fortepanos fotók tesznek még hangulatosabbá. Budapest több pontja felbukkan benne, amiket Szerb Antal humorosan és egy-egy jellegzetes tulajdonságát kiemelve mutat be. Tökéletes olvasmány ebédszünetre ;)
4/5

Rebel ​Girls Lead - 25 Tales of Powerful Women
Mivel már több 'lázadó lányok' könyvet olvastam, ezért nem akartam kihagyni a legújabbat sem. Ez egy kicsit rövidebb – 25 női vezetőt, vagy erős karaktert mutatnak be. Ismét tartogatott számomra ismeretlen nőket, életrajzokat, de olyan ismert női vezetőket is bemutat, mint Kleopátra, Angela Merkel, vagy Malala. Az illusztrációk ismét sokfélék, a stílus ugyanolyan mint amit megszokhattunk az előző könyvekből. (Netgalley reciként olvastam.)
5/5

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.