Újraolvasnám 3.0

november 29, 2020

Utoljára két éve gyűjtöttem össze, hogy mik azok a könyvek, amiket szeretnék újraolvasni. Azóta indítottam molyon egy kihívást is a havi újraolvasásoknak, és ez 2021-ben is folytatódni fog. Ebben a bejegyzésben a jövőre tervezett könyveket írtam össze (12+10) - volt, amit témája, hangulata miatt évszakokhoz is kötöttem. 

Ami miatt nektek is hasznos lehet ez a lista, hogy ezek mind olyan könyvek, amik szerintem nagyon különlegesek és érdemes elolvasni őket. Sokat közülük kedvenc könyvnek választottam, kíváncsi vagyok 10-5 év után is azok lesznek-e.

Amik a 2018-as listában is szerepeltek

Robert Galbraith: Cormoran Strike sorozat - egyrészt azért, mert saját példányaim közül nem mindegyiket olvastam, ill. remélhetőleg jövő érkezik a brutál vastag 5. rész (Troubled Blood).

J.K. Rowling: Átmeneti üresedés - 7 éve olvastam (:O) szintén azóta szereztem belőle saját példányt.

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége - két éve Nikkincs Könyvbáros bejegyzését olvasva ugrott be, hogy ez is mekkora régi kedvencem és jó lenne újraolvasni. Steven Moffat (Doctor Who) ír belőle az HBO-nak sorozatot, bár ez az ügy 2018 óta húzódik. Tervezett olvasás: tavasz.

Colm Tóibín: Brooklyn - 2017-ben láttam a filmet és olvastam a könyvet, ami annyira megfogott, hogy szintén beszereztem belőle egy saját példányt. Vonz a történet és szerintem 5 csillagra felkúszna az értékelése az újrázásnál. Tervezett olvasás: tavasz.

André Aciman: Szólíts a neveden - ezt is nyárra szeretném időzíteni, igaz idén februárban olvastam. De ez is egy olyan furcsa könyv volt, hogy hetekkel később is a fejemben motoszkált a történet (erre persze a szuper filmadaptáció is rásegített). Tervezett olvasás: nyár.

Amik azóta jutottak az eszembe:

Eowyn Ivey: A hóleány - 6 éve olvastam, kedvenc könyvnek avattam és idén végre vettem belőle saját példányt is. Tervezett olvasás: tél.

Ernest Cline: Ready ​Player One - szintén 6 éve olvastam, azóta csak a filmet láttam amit tetszett, de a könyv egy jóval összetettebb élmény volt. Azóta ebből is vettem egy példányt.

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány és Átkozott boszorkák - régi kedvencek, talán azért is tartottam eddig az újraolvasástól. Halloweenkor néztem újra az Átkozott boszorkákat, akkor jutott eszembe, hogy ideje tényleg újrázni ezt is. Tervezett olvasás: ősz.

J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi - az illusztrált kiadások után szépen lassan újraolvastam az 5., 6. részt - már csak a 7. vár rám.

Charles Frazier: Hideghegy - 10 éve olvastam, akkor nagyon megfogott, sokáig vadásztam belőle saját példányt is, amit kincsként őrzök azóta is. Jó lenne ezt is felfrissíteni, hogy ma milyen hatással lenne rám.

Helene Wecker: A gólem és a dzsinn - 5 éve olvastam, ebből is idén vettem saját példányt - anno nagyon szerettem :)

✓ Stephenie Meyer: Twilight ​– Alkonyat - tudom... :D a magyar megjelenésekor, 2008-ban teljesen a sorozat rajongója voltam, az első részt az otthonossága miatt szeretném majd újraolvasni valamikor.

Jeanette Winterson: A ​szenvedély - 5 éve avattam kedvencnek, szintén tavaly szereztem meg belőle egy új kiadást. Tervezett olvasás: tavasz.

Muriel Barbery: A ​sündisznó eleganciája - 9 éve olvastam, kb ekkor kezdtem felfigyelni a kortárs francia írókra. Tervezett olvasás: tavasz.

Klasszikusok

Virginia Woolf: Orlando - 2011-es olvasás, jelenleg két példányom is van belőle, az egyik Poket - ezt szeretném majd olvasni, mert utazásbarát. Szintén egy összetett regény, aminek jót tesz az újrázás.

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején - 7 éve ismerkedtem meg vele, tavasszal többször eszembe jutott (Szerelem a korona idején ;)) Tervezett olvasás: tavasz-nyár.

Jane Austen: Emma - az újabb filmfeldolgozás után jutott eszembe, hogy szép és jó, hogy végigolvastam a JA regényeket néhány éve, de ideje újra elővenni őket - az Emma lenne az első választásom.

✓ Michael Ende: A ​Végtelen Történet - gyerekkori kedvenc, tavaly februárban találtam meg egy budapesti antikváriumban épp azt a színes kiadást, amit kerestem :)
Gyertek Ti is újraolvasni! :)

Még van néhány könyv a tervezett újraolvasós listámon, de ez is bőven elég lenne, ha sikerülnek sorrakeríteni őket. :D Remélem sikerül újdonságot is találnotok a listában, és felkeltettem a figyelmeteket néhány különleges regényre!

6 megjegyzés:

  1. Több közös pontunk is van:
    A sünit már újraolvastam és ugyanúgy, ha nem még jobban élveztem, remélem, neked is tetszeni fog - ismét.
    Az időutazó feleségét talán már kétszer újraolvastam (és még mindig nem untam meg), és Alice Hoffman is előkerül időre-időre, ha szükségem van rá.
    Az Alkonyat miatt ne érezd magad feszélyezve, én öööhm, az Anita Blake első két kötetét daráltam le egy különösen agyhalott időszakban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, tényleg sorra kerítem őket jövőre! :) Na igen, a rosszabb időszakokban nagyon jól tudnak jönni az ismerős, vagy nagyon egyszerű történetek! :)

      Törlés
  2. Nagyon jó ez a kihívásod :) Jelentkeztem a jövő évire is.

    VálaszTörlés
  3. Amúgy vicces, az Alkonyat nekem is eszembe jutott már, hogy újra kéne olvasni, annak ellenére, hogy nekem a második olvasás után nagyon nem tetszett, sok idegesítő hibája volt számomra. Viszont Forks hangulata meg annyira megmaradt bennem és erre a hangulatra jó azért visszagondolni. Nagyon kettős ez az érzés nekem :D na de szóval csak arra akarok kilyukadni, hogy megértem ezt a választásodat :)
    Jövőre is jövök veled újraolvasni, mégha szerintem idén el is buktam itt a felfordulások miatt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azt hiszem Anettnél láttam valamikor, akkor ugrott be :D
      Az első részben én is a kisvárosi hangulatot imádtam, a filmben is!
      Szerettel várlak! :)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.