Edward Kelsey Moore - Szikomorfán ​születtem (újraolvasás)

Edward Kelsey Moore könyve 2015-ben írta be magát a kedvenceim közé. Az indianapolisi Plainview kisvárosában, azon belül is az Amennyi beléd fér vendéglője körül forog első regényének cselekménye.

Ez egy igazi napsütéses történet, attól függetlenül, hogy több komoly témát is feldolgoz. Két éve vettem meg a fenti regény folytatását (The Supremes Sing the Happy Heartache Blues), ami sajnos eddig még nem jelent meg magyarul. Most mindkét könyvet beválogattam a júniusi olvasmánylistámra – előbbi a havi egy újraolvasás kihívásomhoz volt kötelező pont, ill. gondoltam könnyebben nekiállok az angol nyelvű folytatásnak az első könyv felelevenítése után.

A regény három középkorú afroamerikai asszony életéről szól – őket hívták kamaszkoruktól Supremes lányoknak (az együttes után).
Odette élete egy olyan fordulóponthoz ér, amikor be kell bizonyítania magának is, hogy nem véletlenül mondogatják róla, hogy egy kemény asszony. Nem is lehet más, aki egy szikomorfán születik meg – vad, szókimondó lányból és egy érzékeny, de határozott asszonnyá érik.

Barátnője Clarice évekig próbálja fenntartani a látszatot, hogy a házasságában minden rendben. Férje egy elbűvölő ember, aki törődik vele, ha éppen úgy tartja kedve. De a legtöbbször kimarad éjszakára, más nők után fut – nem is eredménytelenül. Clarice élete gyerekkora óta a látszatról szól, ezt nevelte bele édesanyja is, aki szinte pontosan hasonló házasságban élt.

Barbara Jean sorsa volt a legnehezebb a három lány közül: alkoholista anya, több apajelölt között marad magára még kamaszként. Jelenleg a város és talán az állam egyik leggazdagabb embere a férje, mégsem igazán boldog.

Az időben ugráló cselekményből fokozatosan ismerhetjük meg hármójuk sorsát, barátságuk és házasságaik történetét.

Odette történetén keresztül egy kis misztikum is színesíti a könyvet, a szellemek többször szolgálnak humorforrásként, ami így elsőre meglepő lehet.

Ez a könyv a barátság története, de ugyanúgy szól az afroamerikai közösség életéről egy kisvárosban. Nagyon tetszett James és Odette szerelme, ami még hosszú évek után is megmaradt. A legnagyobb jellemfejlődésen talán Clarice ment át, aki kitört a gyerekkora óta belenevelt keretek közül.

Második olvasásra jobban figyeltem a környezetre, a történelmi háttérre. Öt év távlatából voltak fordulatok, amik az újdonság erejével hatottak. Most is úgy éreztem, hogy egy napfényes, pozitív és kedves világba csöppenek, még úgy is hogy előkerül a halál, a komoly betegségek, családtagok elveszítésének fájdalmai.

5/5

Kiadó: IPC Könyvek
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: The Supremes at Earl's All-You-Can-Eat
Fordító: Sinka Erika
Oldalszám: 384
Ár: 3300 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
„- Irtó ronda ez a ruha rajtad… A nagymamám varrta nekem. Szépen tud varrni, de már nem lát. – Azzal a szájába tömött egy másik karamellát, és hozzátette: – De nem ez a legrondább. Azt majd holnap veszem fel.” Ezzel a párbeszéddel indul két kislány életre szóló barátsága az ötvenes években, és hamarosan elválaszthatatlan társuk lesz egy harmadik is, akivel a poros amerikai kisváros közismert trióját alkotják. Évtizedekkel később még mindig törzsasztaluk van Earl mindenki által kedvelt, Amennyi beléd fér nevű vendéglőjében. Itt ebédel – családostul – a vasárnapi istentiszteletek után a három, immár középkorú barátnő is: a különös képességekkel bíró Odette, Clarice, a háziasszonyok gyöngye és a gyönyörű Barbara Jean. Már mindhárman megtalálták lelki nyugalmukat, de nem akármilyen éveken vannak túl. Hogy mi történt velük és Amerikával a megelőző évtizedekben, azt fergeteges humorral beszéli el a szerző, aki úgy mesél emberi gyarlóságokról és érzelmekről, hogy közben minden figurát megért és szeret. Edward Kelsey Moore, a chicagói csellista-író könnyes-vidám regénye kiváló szórakozást ígér."

1 megjegyzés:

  1. Két éve olvastam nyáron, igazi kis feelgood olvasmány volt, nagyon szerettem benne lenni! :) Kíváncsi leszek, mit írsz majd a folytatásról! :))

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.