Donna Tartt - Az Aranypinty
Donna Tartt már első könyvével A titkos történettel beírta magát az irodalomtörténetbe. Róla azt kell tudni, hogy nagyregényeket ír és kb 10 évente hoz ki egyet: A titkos történet 1992-ben jelent meg, ezt követte 2002-ben a The Little Friend (ami még nem jelent meg magyarul, de remélem elhozza nekünk a Park Kiadó), ez a regény pedig 2014-ben jött ki angolul.
Először 2015-ben olvastam az írónőtől A titkos történetet, amit tavaly decemberben olvastam újra. Az Aranypintynél kivártam a véleményeket, mert nem voltam benne biztos hogy felül tudja múlni azt az olvasmányélményt amit az első regénye adott.
Mivel egy majdnem 800 oldalas kötetről van szó, ezért okosan kivártam a nyári leállás időszakát, amikor otthon el tudok merülni órákra a történetben - ennek eredményeképpen el is olvastam a héten.
Édesanyját követi a kiállítótermeken át, akinek az élete a művészet, a festményekről mesél a fiának. Egy idő után elválnak - Theo egy vörös hajú lányt szúr ki a termekben, aki egy idősebb férfival, talán a nagypapájával sétál; édesanyja pedig a múzeum boltjába készül. Ekkor egy robbanás rázza meg az épületet és Theo élete fordulóponthoz ér.
Kisebb sérülésekkel megússza a terrortámadást, miközben próbál rájönni a füstben és törmelékek között kaparva, hogy mi történt. Rátalál még egy túlélőre, a vörös kislány kísérőjére, rajta próbál segíteni, beszélget vele és amikor már minden kezd elsötétedni, kap a férfitól egy gyűrűt és egy nevet, hogy keresse fel. Még egy dolgot bíz rá az idős férfi, hogy vigye el magával az egyik festményt, helyezze biztonságba - ez Carel Fabritius holland festő (valóságban is létező) munkája, Az aranypinty.
 |
| tumblr |
Élete innentől ismerősök jó szándékára van bízva, először egy barátja gazdag családjához kerül, de ez a megoldás sem végleges, hisz legközelebbi hozzátartozója, apja és a nagyszülei élnek. Előbbi elhagyta őket több mint egy éve, és nem is tudják hol lehet; apai nagyszüleivel igen laza a kapcsolat és őket nem érdekli az unokájuk sorsa.
A Park Aveniue-n, a gazdag Barbour családnál töltött időszak a felépülésről, és a továbblépésről szól, amihez viszonylag jó körülményeket biztosít ez a család. A tavasztól nyárig tartó időszak segít Theonak visszarázódni az életbe, de ekkor ismét felfordul a világa - megjelenik apja, aki Las Vegasba viszi, hogy ott éljen vele és barátnőjével. Theo itt barátságot köt egy hozzá hasonló félárva fiúval, Borisszal akinek kalandos élete sok érdekes sztorit tartogat. A felügyelet teljes hiánya miatt Theo megpróbál teljesen elmenekülni a hétköznapi élettől - a két barát iszik, ha hozzájutnak akkor drogoznak, túlélik egyik napot a másik után. Mindketten gyászolnak: elveszített édesanyáikat, felelőtlen apjukat és a bizonytalan jövőjüket.
Egy újabb tragédia után Theo visszatér New Yorkba, ahol a terrortámadás alatt megismert férfi korábbi háza és barátja nyújt neki kapaszkodót.
A regény egészen fiatal felnőtt koráig kíséri az életét, ami tele van tragédiákkal, elveszített emberekkel és szerelmekkel, na és a traumákkal való megbirkózás nehézségeivel.
Olvasás közben az jutott az eszembe, hogy ez a könyv az amerikai párja az angol-francia Patrick Melrose sorozatnak: ott is egy traumákkal terhelt felnövést követhetünk végig, inkompetens szülőkkel, függőségekkel és a helyi elit életnek néhány pillanatával, a partikkal és a 'megfelelő' barátságok és házasságok jelenségével. A kiüresedett kapcsolatok tele van titkokkal, elhallgatással és a problémák eltussolásával.
Ez a regény hasonlít A titkos történetre, mert ebben is megjelenik az életet megnyomorító titkoknak a súlya, illetve nem hétköznapi sorsokat ismerhetünk meg. A művészetnek, a festészetnek fontos szerepe van - épp úgy, ahogy az első regényben az ógörög nyelvnek és a mitológiának.
"Nagyon elszomorító, és olyasmi, amit csak most kezdek megérteni, hogy nem választhatjuk meg a szívünket. Nem kényszeríthetjük rá magunkat, hogy azt akarjuk, ami jó nekünk vagy ami jó másoknak. Nem válaszhatjuk meg, hogy milyen emberek legyünk. Mert hát… vajon nem sulykolják-e belénk gyerekkorunktól kezdve, nem kultúránk soha kétségbe nem vont közhelye-e ez? … William Blaketől Lady Gagáig, Rousseau-tól Rúmíig és a Toscáig és Mister Rogersig furcsán egységes az üzenet, elfogadják nagyok és kicsik: ha kétségeink vannak, mit tegyünk? Honnan tudjuk, mi a helyes? Minden pszichológus, minden pályaválasztási tanácsadó, minden Disney-hercegnő tudja a választ: „Légy önmagad.” "Hallgass a szívedre." De megmondom, mire szeretnék igazán, valóban magyarázatot kapni valakitől. Mi van, ha valakinek történetesen olyan szív jutott, amelyben nem lehet megbízni?… Mi van, ha téged a szíved valami kifürkészhetetlen okból, szántszándékkal és elmondhatatlanul tündöklő felhőben elsodor az egészségtől, háziasságtól, polgári felelősségérzettől és erős társas kapcsolatoktól meg a többi engedelmesen betartott mindennapi erénytől, egyenesen a rombolás, önfelemésztés, katasztrófa gyönyörű lobogása felé?"
Donna Tartt ismét egy különleges történetet alkotott, ami napokig az olvasóval marad. A cselekmény kissé megbicsaklik a las vegasi időszakkal, engem a new yorki részek kötöttek le a legjobban -nagyon szerettem erről az életről, a hétköznapokról olvasni. A könyv befejezése is fura volt, valahogy túl könnyen megoldódott, és az utolsó oldalak fejtegetése erőltetettnek tűnt. Ettől függetlenül érdemes elolvasni ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a különleges élettörténeteket, bírják a kemény sztorikat, és a traumák fel és fel nem dolgozásának történeteit.
Ősszel érkezik a filmváltozat, amit mindenképpen meg szeretnék nézni (ezért is jó, hogy most sorra kerítettem a könyvet), ebben egyik újabb kedvenc színészem, Ansel Elgort alakítja Theo-t, az előzetes alapján jó lesz.
4/5
Kiadó: Park Kiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: The Goldfinch
Fordította: Kada Júlia
Oldalszám: 798
Ár: 5990 Ft
Borító: 5/5
Fülszöveg:
„Olvastad már az Aranypintyet?” – koktélpartik és baráti beszélgetések visszatérő kérdése volt ez a könyv megjelenése idején Amerikában. Tizenkét év hallgatás után jelentkezett új könyvvel az amerikai kortárs irodalom egyik legtitokzatosabb ikonikus figurája, és bebizonyította, hogy megérte a várakozást.A könyv páratlan módon rögtön a második helyen nyitott a The New York Times bestsellerlistáján, majd hamarosan első lett, és 40 héten át szerepelt a tíz legolvasottabb könyv között. A kritikusok Az év könyvének választották, és 2014-ben elnyerte a Pulitzer-díjat. Ezzel egy időben megkezdte hódító útját a nemzetközi színtéren is: Finnországban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is bestseller lett, és eddig több mint 30 nyelvre adták el a jogokat, a megfilmesítésért pedig a legnagyobb hollywoodi stúdiók versengtek egymással.A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja.Az Aranypinty egy régen várt klasszikus történet veszteségről, megszállottságról, túlélésről és önmagunk megtalálásáról. Néhány oldal után magába szippant, nem hagy aludni, és nem engedi magát elfelejteni.Donna Tartt (1963) amerikai írónőt már első regénye, a több mint 5 millió példányban elkelt A titkos történet (1992) világhírűvé tette. Második regénye, A kis barát (2002) WH Smith Irodalmi Díjat kapott. A 2014-ben megjelent Aranypinty Pulitzer-díjas lett, és Az év könyvének választották. A megfilmesítés jogait a Warner Bros. filmstúdió vette meg. Donna Tartt 2014-ben szerepelt a Time magazin Az év 100 legbefolyásosabb személyisége listáján.
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)