Olivier Bourdeaut - Merre ​jársz, Bojangles?

A francia szerző első kisregénye már évek óta a látóteremben volt, több figyeltem olvasta és jobbára szerette. Most az a közelgő új kiadás miatt jutott eszembe, hogy el kellene olvasnom. Nem volt nagy teljesítmény, mert 160 oldalas, de amilyen rövid annyira erős történet. A döntés után sikerült ismét megkönnyeznem egy történetet, pedig nem szoktam sírni könyveken.

A Merre jársz, Bojangles? egy különc francia család történetét meséli el, eleinte a kisfiú, később az apa naplóbejegyzései segítségével. Az apa minden nap más keresztnéven hívja feleségét, aki mindenkit, még kisfiát is magázza. Nagy polgári lakásukban rendszeresen tartanak vacsorákat, partikat, amin rendszerint a kisfiú is részt vesz. A megélhetésükre nincs gondjuk egy korábbi sikeres üzletnek köszönhetően, sőt még Spanyolországban is tudnak egy kis kastélyt venni, ahova gyakran átruccannak. 

A háromtagú család szinte minden társadalmi normát elvet: a mának élnek, bolondoznak és táncolnak Nina Simone Mr. Bojangles c. számára. Az anyuka ennek a szertelen életnek a központja, elég hamar rájövünk, hogy nem csak megjátssza ezt, hanem valamilyen mentális betegséggel küzd. Férje próbálja a felszínen tartani, kedves vele, mindent megtesz a családjáért, de kérdéses, hogy az egyre elhatalmasodó őrület hova vezet. 
"Apa felüvöltött: – Pauline, hol a spárgatalpú cipőm? Anya pedig így felelt: – A kukában, Georges! Még mindig ott áll magának a legjobban. Majd hozzátette: – És Georges, itthon ne hagyja a hülyeségét, bármikor szükségünk lehet rá!"
Szívszorító a befejezés, amire már kapunk utalásokat - és tudjuk is, hogy az álomvilágból ki kell szakadnia a szereplőknek. Nem is vezethet máshova ez az egész, csak egy drámai, szomorú befejezéshez. 

Nagyon tetszett az elbeszélés gördülékenysége, a humora, ez a bolondos család - és az hogy reflektált OB igazából az írására, hogy olyan 'se füle-se farka'. Mégis érdemes elolvasni és elgondolkodni rajta, hogy mi lett volna a helyes döntés a szereplőktől? Nem összeházasodni és idejekorán kezeltetni a betegséget? De sok boldog pillanatról lemaradtak volna, hiába kellett megküzdeniük a társadalmi nyomással mégis boldogan tudtak élni évekig. Viszont ott motoszkál bennünk az is, hogy a kisfiú hogyan fog tovább élni ezek után. 
Érdekes, keserédes, egyedi történet - tetszett. Érdemes egy szuszra elolvasni ;)

4/5

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím:  En attendant Bojangles
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Oldalszám: 160
Ár: 2699 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Egy kisfiú meséli el családja titokzatos tündöklését és bukását. A tehetős család mintha a világon kívül élne, barátok, mulatságok töltik ki napjaikat hol Párizsban, hol spanyolországi villájukban. A szülők mesékkel, izgalmas hazugságokkal helyettesítik az unalmas valóságot. A gramofon egész nap Nina Simone Mr. Bojangles című számát harsogja a hatalmas lakásban, a kibontatlan leveleket pedig a sarokba dobják. De mi történik akkor, amikor a valóságot már nem lehet többé kizárni az életükből? Az elsőkönyves író meglepetésszerű, hatalmas európai sikere egy szomorú és elszánt szerelmeslevél az álmokhoz."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.