V. E. Schwab - Gallant

Épp egy éve olvastam utoljára az amerikai fantasy szerzőtől - V. E. Schwabtól, akivel már 2013-ban megismerkedtem. Több magyarul megjelent könyvét olvastam, ezért is volt bérelt helye az olvasmánylistámon legújabb regényének. A Gallant az Addie Larue-hoz hasonlóan egy szemet gyönyörködtető kiadás: nem csak egyedi borítója, hanem a belső oldalak illusztrációi, naplóbejegyzések miatt is.

Főszereplőnk Olivia Prior, aki egy árvaházban nő fel. Édesanyja naplója a legnagyobb kincse, amiben képet kap arról, hogy mi történt szüleivel, miért kötött ki a Merilance Iskolában. Olivia egy magányos 14 éves lány, akinek némasága több társát zavarba hozza, ezért ellenségesek vele. Ám őt sem kell félteni, van bátorsága fellépni a gonoszkodók ellen, amivel egyfajta védelmi burkot von maga köré. Látja a szellemeket, ghúlokat, de ez a képessége inkább csak megedzi a világ sötétségével szemben.

Egy nap az árvaház igazgatója magához hivatja: kaptak egy levelet mely szerint nagybátyja szeretettel várja a családi birtokra, Gallantra. Oliviának édesanyja naplójából ismerős ez a név, ám az a figyelmeztetés társul hozzá, hogy sose menjen oda. Ám az árvaház szabadulni akar tőle és ő maga is kíváncsi a családjára. 

Amikor megérkezik a birtokra senki sem számít rá - két idősebb szolgáló fogadja, Hannah és Edgar. Kiderül, hogy nagybátjya meghalt, unokatestvére Matthew pedig ellenséges vele, azonnal el akarja küldeni. Olivia természetesen nem akar elmenni, meg akarja érteni kik voltak a szülei, miért maradt magára, mit rejtenek a napló rajzai és titkai. Napról napra egyre többet megért a családjáról, felderíti a birtokot és rájön, hogy édesanyja miért menekült el innen - ám sosem tudott szabadulni a családi átoktól.

"Gallant. […] ezt a francia eredetű szót azokra használják, akik embert próbáló időben is bátran tudnak viselkedni, akkor is, amikor minden összeesküszik ellenük."

Különös hangulatú regény a Gallant - Olivia némasága miatt fontos szerepe van a környezetnek, a hanghatásoknak, vagy a többi szereplő apró gesztusainak. Már a regény elején érezzük, hogy valami baljós vár főszereplőnkre - édesanyja egyre kuszább naplóbejegyzései is ezt vetítik elő. A borító szépen illusztrálja a Gallant lényegét - a ház és a világ alatti világot, ahova tudjuk, hogy főszereplőnk át fog lépni, a kérdés, hogy mit fog ott találni?

Az Addie Larue-hoz képest ez egy rövidke történet, a főszereplő kora miatt és a cselekmény tömörsége miatt inkább middle grade-ifjúsági regény. Nekem emiatt volt egy kis hiányérzetem, nem kaptam mindenre választ. Tökéletes őszi - borzongató olvasmány, amiben az illusztrációk szépen kiegészítik a történetet. 

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretették például Neil Gaiman Coraline regényét (több ponton hasonlít ahhoz, de mégis egy más világ), vagy szeretnének egy rövidebb, de önálló dark fantasyt olvasni. V. E. Schwab rajongóinak pedig kötelező olvasmány.

4/5

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 320
Eredeti cím: Gallant
Fordító: Ballai Mária
Ár: 3980 Ft - Rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Az ​árnyak nem valóságosak,
az álmok nem árthatnak neked,
és mindaddig biztonságban leszel, amíg távol maradsz Gallanttól.
Olivia Prior egész életében azon tűnődött, ki ő valójában és hova tartozik. Ebben egyedül egy vékony, ütött-kopott napló van a segítségére: az anyjáé volt, tele bejegyzésekkel és képekkel, amelyek arra utalnak, hogy a nő elvesztette az eszét, ráadásul a rajzok alig többek tintapacáknál… amíg Olivia észre nem veszi bennük egy kéz, egy ajtó, egy virág és egy koponya körvonalait. Nem sokkal később levelet kap, melyben hazahívják Gallantba. A helyre, ahová az anyja naplója szerint soha nem szabad mennie.
Olivia mégis útra kel. Mi mást tehetne?
Gallantban aztán rátalál az utolsó élő rokonára és a családi kúriára bálteremmel, szalonnal, dolgozószobával és egy hatalmas, színpompás kerttel, valamint egy málladozó fallal és egy vaskapuval, amit soha nem szabad kinyitnia.
Azonban senki nem tud a levélről.
És senki nem árulja el Oliviának, mi kísérti az unokatestvérét az álmaiban, mi történt az anyjával és mi rejtőzik a fal túloldalán.
Vajon az árnyak hívták haza a lányt?
És, ha igen, mit kérnek érte cserébe?

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.