Holly Jackson - Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz

Sorozatban a sokadik ifjúsági könyvet olvastam el október végén. Holly Jackson első regénye a radarom peremén volt tavalyi magyar megjelenése óta, feltűnt a Heartstopper tvsorozatban is és csupa jó véleményt láttam róla molyon. (Amúgy az ifjúsági nyomozós könyvek a Lehull a lepel óta érdekelnek - ez is még a várólistámon van, szeretném még az idén sorra keríteni!)

Főszereplőnk Pippa, egy angliai kisvárosban, Little Kiltonban él, ahol öt évvel ezelőtt rejtélyes gyilkosság történt. A középiskola egyik szépségét, Andie Bellt megölték - a tettes valószínűleg barátja, Sal Singh volt, aki ezután öngyilkosságot követett el. A fő gyanúsított halálával nem folytatták a nyomozást, a közvélemény pedig meg volt győződve, hogy az indiai származású fiú ölte meg barátnőjét. Pippát nem hagyja nyugodni az eset, személyesen ismerte őket és nem tudja elképzelni a kedves Salről, hogy gyilkos. Ezért végzős középiskolai projektmunkájaként az ügy felderítését választja - persze kicsit finomítva fogalmazza meg a projekt témáját. 

Alaposan felkészül az ügyből, végignézi a médiában megjelent cikkeket-videókat, ezután elkezdi végigvenni ki az akivel kapcsolatba léphet és informálódhat. Az egyik első ember, akit felkeres Sal öccse – Ravi, aki családjával még mindig a kisvárosban él. Ezután lépésről-lépésre rekonstruálja Andie eltűnésének éjszakáját: beszél barátnőivel, tanárokkal, ismerősökkel és egyre sötétebb kép alakul ki a népszerű lányról. A nyomozásban segítője Ravi lesz, aki szeretné tisztázni bátyja nevét és békében tovább élni.

Ahogy az Apró terek bejegyzésemben írtam, Pippa karaktere nagyon megfogott – okos, céltudatos lány, aki aprólékosan eltervezi a nyomozást – emelett iskolai feladataira és barátaira is van ideje. Bírtam a humorát és a kitartását, ill. a hétköznapjainak apró eseményeit egyaránt.

A regény másik érdekessége, hogy a megszokott elbeszélést rengeteg jegyzet – Pippa kutatási naplója és cikkrészletek szakítják meg. Ezzel egyfajta plusz adott a szerző az olvasmányélményhez. 

Ahogy Pippa beleássa magát az ügybe, úgy kerül ő is egyre nagyobb veszélybe: figyelmeztető üzeneteket kap, hogy álljon le. Ám ezt nem teheti, hajtja az igazságérzete, szeretné nyomozótársának, Ravinak és családjának megadni a lezárás lehetőségét. 

Nagyon gyorsan beszippantott a regény, szerettem a világában lenni - ezért a folytatás, ami nemrég jelent meg magyarul, fel is került a várólistámra. Pippa belopta magát a szívembe, lenyűgözött a kitartása és alapossága, a nyomozói képességei. Tetszett, hogy egy angol kisváros a helyszín - ráadásul a történet nagy része ősszel játszódik (sőt egy Halloweeni jelenet is szerepel benne). 

Tökéletes olvasmány volt októberre - nagyon ajánlom, ha szeretnétek egy nem mindennapi krimit olvasni. A fiatal főszereplő ellenére szerintem idősebb korosztálynak is jó szórakozást nyújt! Érdekes témákat érint, mint például a zaklatás, randidrogok, testvérek közti viszony vagy a kirekesztés.

5/5

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: A Good Girl's Guide to Murder 
Sorozat: Jó ​kislányok kézikönyve gyilkossághoz 1.
Fordító: Kallai Nóra
Oldalszám: 476
Ár: 4999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Egy ​lezárt akta, egy kínzó rejtély… és egy lány, aki tudni akarja az igazságot.

Öt évvel ezelőtt Andie Bellt, a Little Kilton-i gimnázium diákját megölte a barátja. A rendőrség így tudja. A városban mindenki így tudja. A gyilkosság emléke azóta kísérti a kisváros lakóit, bár az élet látszólag nyugodt mederben folyik tovább. Pippa, a gimnázium egyik végzős diákja elhatározza, hogy egy iskolai projekt keretében előveszi az ügyet, és kideríti, mi történt valójában. Ő sosem hitte el, hogy Sal Singh a gyilkos. De ha nem ő az, akkor ki? És vajon meddig fogja tétlenül nézni, hogy Pippa egyre közelebb kerül a megdöbbentő igazsághoz?

Kegyetlen társasjáték, ahol egy kisváros a játéktábla, és fogalmad sincs, ki nevet a végén…

A Londonban élő Holly Jackson magyarul most debütáló regénye igazi adrenalinlöket, tele meglepő csavarokkal és sokkoló lezárással. Az olvasó együtt nyomoz a főhőssel: e-mailek, sms-ek, Facebook-posztok, interjúk és naplóbejegyzések rántanak a történet mélyére és tartanak lebilincselve.

2019-es megjelenése óta a regény csak az angol nyelvterületen több mint 180 ezer példányban kelt el, és számos díjat nyert. 2020-ban Holly Jackson krimijének ítélték a rangos British Book Awards díjat, és fél évig vezette a New York Times sikerlistáját is, kiadási jogát 19 ország vásárolta meg. A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz folytatása (Good Girl, Bad Blood) szintén eladási rekordokat döntöget.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.