Paula Hawkins - Vakfolt

Paula Hawkins A lány a vonaton regénye óta az egyik kedvenc thriller szerzőm. Nem vagyok a műfaj nagy ismerője, de az ő könyvei már évek óta biztos pontot jelentenek az olvasmánylistámon

Tavaly szeptemberben jelent meg legfrissebb regénye, ezért meg is lepődtem hogy máris valami újjal jelentkezik. Az oldalszámot látva rájöttem, hogy most 'csak' egy kisregényt kapunk tőle. Utánaolvastam - a regény a Quick Reads sorozatban jelent meg, amelynek az a célja, hogy bestseller szerzőktől adjon ki rövid, 128 oldalnál nem hosszabb műveket; amelyekkel fel tudják kelteni az olvasás iránt eddig nem annyira érdeklődő felnőttek - olvasók figyelmét. Ezek a rövid művek arra is jók, hogy megismerkedjünk egy-egy szerzővel, akitől később akár regény hosszúságú könyvet is elolvassunk.

A terjedelemből adódóan egy nagyon kompakt történetet kapunk, ami három gyerekkori barátról szól. Edie magányos, különc lány volt, amíg nem találkozott a hozzá hasonlóan kívülálló két baráttal - Jake-el és Ryannel. A kisregény jelenében már felnőttek, Edie és Jake házasok, de éppen széthullani látszik a kapcsolatuk. Edie éppen Ryannál húzza meg magát, ameddig el nem döntik a folytatást. 

Az első oldalakon egy brutális eseménybe csöppenünk: Jake holtteste fölött Ryan térdel és várja a mentőket. Edie szemszögéből követhetjük az eseményeket, aki küzd a megdöbbenésével, bűntudatával és a bizonytalansággal. Miért és hogyan történt ez a szörnyűség; tényleg legjobb barátjuk, Ryan ölte meg Jake-et; betörés történt? 

Ahogy PH előző regényei, ez is egy domestic thriller - ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy derülnek ki eltitkolt dolgok, sérelmek. A kisregény másik témája nagyon aktuális - az áldozathibáztatás. A cím remekül utal erre, Edie vakfoltjaira a valóságban és az életét betöltő személyekkel kapcsolatban.

A Vakfolt Edinburg-ban és egy tengerparti sziklán álló házban játszódik, a ház adta meg a baljós, libabőrös hangulatot - főleg a kötet legvégén. Nagyon tetszett, ahogy a podcast adásokat beleszőtte a cselekménybe a szerző, ettől valahogy még aktuálisabb lett.

Szívesen olvastam volna ezt a történetet regény hosszúságban, a terjedelem miatt nem volt igazán tere a mélyebb lélekábrázolásnak, vagy a még feszítettebb hangulatnak. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott néhány órára. Érdekesség: a kisregényből film készül.

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik valami nagyon rövid borzongató olvasmányt keresnek, vagy megismerkednének a szerzővel, de szeretnének időt spórolni az olvasással. 

4/5

Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 128
Eredeti cím: Blind spot
Fordító: Tomori Gábor
Ár: 2990 Ft - Rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Hogy ​mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen vaksi?
Edie, Jake és Ryan gyerekkoruk óta elválaszthatatlan jóbarátok. Ők hárman – szemben az egész világgal. Edie azt hitte, ez a kötelék mindent kibír. Így aztán amikor Jake-et brutálisan meggyilkolják, és Ryant vádolják a gyilkossággal, Edie világa darabjaira hullik.
A nő évek óta most először magára marad. Az isten háta mögötti házban lakik, ahol előtte kettesben éltek Jake-kel. Edie-t porig sújtották az események, és halálra rémült – amire jó oka van. Valaki figyeli. Valaki csak erre a pillanatra várt. Most, hogy Edie magára maradt, újra szembe kell néznie a múlt darabkáival, amelyeket igyekezett a szőnyeg alá söpörni.
Paula Hawkins a világ egyik legismertebb és legsikeresebb thrillerszerzője. Zimbabwéban született, és 1989-ben költözött Londonba. Könyvei sikere előtt újságíróként dolgozott. A lány a vonaton 2015-ben, A víz mélyén pedig 2017-ben jelent meg, előbbiből 2016-ban listavezető amerikai film készült, a főszerepben Emily Blunttal. Könyvei világszerte több mint huszonhét millió példányban keltek el. A lány a vonaton 2015 legjobban fogyó könyve lett, és a könyvkiadás szinte minden rekordját megdöntötte: negyvenhat nyelvre fordították le, ötven országban jelent meg, több mint száz hétig nem került le a New York Times bestsellerlistájáról – ebből negyven hetet a lista élén töltött.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.