Agatha Christie - Nem ​csalás, nem ámítás

Szeptemberben ismét belelendültem Agatha Christie életművébe - egymás után három Miss Marple krimit olvastam el (ezzel kipipálhatom a molyos krimi ősz kihívást is). A Nem csalás, nem ámítás szintén az új Helikonos kiadások közé tartozik - megjelent korábban Tükrökkel csinálják és Szemfényvesztés címmel is. A megjelenését tekintve egy korábbi darab - a 6. a Miss Marple könyvek közül. 

Miss Marple egy fiatalkori barátnőjével találkozik, akitől aggasztó híreket hall Ruth húgáról, Carrie Louise-ról. Ők hárman régen jó ismeretségben voltak, ezért barátságuk felelevenítése kapcsán Miss Marple látogatást tesz Stonygates-be, egy rendhagyó birtokra. Carrie Louise jelenlegi férje egy olyan sajátos nevelőintézet egyik alapítója, ahol fiatalkorú bűnözőket próbálnak jó útra téríteni. Külön épületben, pszichológusok, tanárok felügyetele alatt élnek a fiúk, ám a családi birtoknak is van valamilyen furcsa hangulata. 

Miss Marple a tőle megszokott óvatos, de alapos viselkedésével próbálja meg feltárni a házban és a szedett-vedett családban működő viszonyokat. Nem egy hétköznapi családba kapunk betekintést, ahol az előző házasságokból - kapcsolatokból származó gyerekek, unokák élnek együtt. Viszont valami arra utal, hogy Carrie Louise veszélyben van. Történik egy ijesztő veszekedés, lövések dördülnek, majd egy holttestre bukkannak az egyik szobában... 
Miss Marple és a helyi nyomozók minden tudásukat bevetik, hogy felderítsék mi történt ezen az estén.

Nagyon csavaros volt a nyomozás, tetszett, hogy most egy újfajta indíték lépett be a történetbe - nem az a szál, ami elsőre be volt lengetve és már több krimiből ismerős lehet. 
A regény hangulata ettől függetlenül nyomasztó volt - nagyon zárt volt a környezet, számomra túl sok szerepelő jött be a történetbe. Talán már sok is volt a harmadik krimit olvasni, ezért most egy kicsit kevésbé tetszett, mint az eddigiek:

4/5

Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2022
Eredeti cím: They Do it with Mirrors
Sorozat: Miss Marple 6.
Fordító: Tábori Zoltán
Oldalszám: 260
Ár: 2699 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Miss Marple gyerekkori iskolatársával, a dúsgazdag amerikai Ruth Van Rydockkal találkozik Londonban. Régi barátnője megosztja vele félelmét: húga, Carrie Louise miatt aggódik.
Valami nagyon nem stimmel a birtokukon, melyen Carrie Louise férje, a kissé megszállott Lewis fiatalkorú bűnözők javító-nevelő intézetét üzemelteti.
Ruth arra kéri Miss Marple-t, hogy látogassa meg a húgát, és járjon utána, mi is folyik valójában a birtokon. Jane Marple eleget tesz a kérésnek, és elutazik Stonygatesbe, ahol barátnője és annak kiterjedt rokonsága fogadja – a szomszédban pedig kétszáz ifjú bűnelkövető lakik. Egyikük egy este, pillanatnyi rohama alatt, életveszélyesen megfenyegeti Lewist, majd annak dolgozószobájában rá is lő. Gyilkosság történik – ám az áldozat nem Lewis Serrocold. Mindeközben az is kiderül, hogy a jelenlévők közül valaki titkon Carrie Louise életére tör.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.