Mécs Anna - Kapcsolati hiba

április 23, 2021

Már tavaly tavasszal, a megjelenése óta szerettem volna olvasni ezt a novelláskötetet - végül néhány napja kezdtem el, kellet egy könnyű kötet a buszra-ebédszünetre. Ez volt az első könyvem a szerzőtől, de mindenképpen el fogom olvasni a Gyerekzár c. kötetét, amivel Margó-díjat is nyert 2018-ban!

A Kapcsolati hiba novelláiban jórészt napjaink világa jelenik meg, némelyikben válik csak fontossá valamilyen - ma még nem elérhető - technikai újdonság. A címből sejthetően a történetekben nem a scifi-vonal a jelentős, hanem a hétköznapi kapcsolatok, amelyekben a technika sokszor valamilyen negatív hatással jelenik meg. 

Anya-lánya viszonyt (Robbantott halak) kavar fel az online társkeresés; az elhidegült párkapcsolatokban a kütyük sem segítenek belelátni a másik lelkébe (Az álmaidat is add nekem). 

Szerepelnek teljesen hétköznapi történetek is, ahol vagy nem is kap szerepet a technológia, vagy csak olyan szinten, ami ma már megszokott. Skype-beszélgetés egy szétment házaspárral, akik lányuk kedvért játsszák, hogy minden rendben. Vagy az irányításmániás idősebb pasi nyaralása fiatal feleségével, aki próbálgat kitörni a teljes uralomból. 

A műanyagmentes falafelgolyók a mai influencer-párokat figurázza ki - megmutatja azt a frusztrációt, ami érezhetünk, ha hozzájuk hasonló 'egyedi', radikális, tudatos embereket követünk. Ezen nagyon jót derültem és eszembe jutatták, hogy hasonló profilokat/csatornákat miért is követtem ki.

Voltak szinte eszement történetek is, mint a robotpapos-novella, vagy a hátborzongató Szerény javaslat, több tragikus történet is helyet kapott a kötetben - a legmegdöbbentőbb a Drexit volt. 

Könnyen olvasható kötetről van szó, aminek szinte minden története nagyon tetszett! Mécs Anna stílusa tömör, frappáns és ötletes. A novellák komolysága ellenére felcsillan a kötetben a humor, igaz néhol abszurd formában. 

Ajánlom ezt a kötetet, ha szívesen olvasnátok kortárs magyar (tárca)novellákat, egy kicsit is vevők vagytok a technikai újdonságokra (akkor is ha, nem :D) és a társadalomkritikára! A kötetben szereplő novellák közül néhány először a Könyvesblogon jelent meg, érdemes ott beleolvasgatni ha kíváncsiak vagytok rá. 

5/5

Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2020
Oldalszám: 160
Ár: 2999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Egy lány, aki segít tinderezni nyugdíjközeli anyukájának, és közben romantikus érzései támadnak az egyik udvarló iránt. Egy professzor, aki kötelező lábamputálással harcolna a klímakatasztrófa ellen. Egy díva, aki arcmozgató applikációval ellensúlyozná a túlzásba vitt botox-kezelések hatását. Egy robotpap, aki túl sokat tud. A Margó-díjas szerző második kötetének novellái azt a kérdést járják körül, hogyan szabja át énhatárainkat a technika.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.