Amy Schumer - A deréktetovált lány

Eddig nem figyeltem fel Amy Schumerre, a szókimondó stand up komikusra, színésznőre (pedig az egyik kedvenc sorozatomban, a Girlsben is játszott egy mellékszerepet). Erre a memoárra, esszégyűjteményre viszont a megjelenése óta kíváncsi voltam.

Ha már Girls, akkor Lena Dunham könyvéhez tudnám hasonlítani (Nem olyan csaj). Szeretem a női memoárokat, többet is olvastam a műfajban és Amy Schumer könyve szépen beleillik a sorba. Ha jó női memoárokat szeretnétek olvasni - testsúlyról, nőiségről, mentális problémákról, akkor ajánlom még Kelsey Miller Big girljét (magyarul is ezen a címen jelent meg), Jenny Lawson Őrülten ​boldog c. könyvét, Mona Awad Antilányregényét vagy Jeanette Winterson Az ​üvegvárját, amihez pedig az egyik friss élményemet Tara Winterson A tanult lányát tudom hasonlítani.

A hosszas kitérő után erről a könyvről: kapott molyon hideget meleget, de utólag megnézve Lena Dunham könyve is, ami nekem tetszett. Ezért tétováztam, hogy elolvassam-e (ugye a tudatos olvasmányválasztás!), de már az első egy-két fejezet után tudtam, hogy nekem tetszeni fog.

giphy
Amy már az első oldalaktól megdöbbentett de ugyanakkor meg is nevettetett. Voltak kemény sztorik amiknél tényleg kiakadtam, hogy neee ezt most miért meséli el? De volt értelme ennek is - pl. a sclerosis multiplex felismeréséhez, meg egyáltalán, hogy toleránsabbak legyünk a többi emberhez.

Különálló esszékből épül fel előttünk Amy élete. Megismerhetjük milyen volt a családja, kamaszkora, hogyan próbálta megtalálni a helyét New Yorkban, a karrierjében, tele van érdekes, megdöbbentő sztorival. Olvashatunk több vicces vagy elszomorító kulisszatitkot is a színészkedésről, a filmek promózásáról, a magazinokról. 

giphy
Amy nem szégyenlősködik a testét, vagy a szexuális életét tekintve sem - sokaknál gondolom ez vágta ki a biztosítékot. Van ahol tényleg túl sok, de olyan fontos dolgokra hívja fel a figyelmet, hogy milyen egy bántalmazó párkapcsolat, milyen elfogadni önmagunkat - a testünket. Utóbbi része is nagy erőssége a könyvének - a pozitív testkép, amit ő is néhány buktató után tudott elfogadni. Egy helyen írja, hogy első filmje, a Kész katasztrófa forgatására le kellett fogynia, de az arca nem fogyott ezért elég furán néz ki. Jó volt olvasni, hogy pontosan tisztában ezzel, és igyekszik ezt elkerülni a későbbiekben. Rengetegen beszóltak neki ilyen-olyan formában az életben: pasik, újságírók, netes trollok, de Amy bevette a leszarom tablettát és nem mások vélemény alapján határozza meg saját magát. Kiáll magáért, a véleményért ami miatt szimpatikus lett.

Szórakoztató, érdekes, megdöbbentő és megható memoár került ki Amy Schumer keze alól - akire ezentúl igyekszem figyelni. (Megyek is megnézni az első filmjét! :))

4/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The Girl with the Lower Back Tattoo
Fordító: Molnár Berta Eleonóra
Oldalszám: 304
Ár: 3480 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:
Amy ​Schumer, az Emmy-díjas komikus, színésznő és író, az Amynek áll a világ és a Kész katasztrófa sztárja az utóbbi években a szórakoztatóipar egyik legkeresettebb alakja lett, okos és egyben szatirikus humorával mindenkit lenyűgözött. A deréktetovált lány című első könyve rendkívül személyes hangvételű, üdítően őszinte és harsány esszék gyűjteménye. A megjelenését követően több hétig vezette a New York Times Bestseller-listát, humor kategóriában megnyerte a rangos Goodreads-közönségdíjat, és az egész nemzetközi média rendkívül pozitív kritikákkal méltatta.A deréktetovált lányban Amy visszatekint a múltjába, és történeteket oszt meg a tinédzseréveiről, a családjáról, a kapcsolatairól (és persze a szexről), melyeken keresztül megismerhetjük az igazi arcát. Annak a nőét, akinek megvan a bátorsága ahhoz, hogy feltárja a lelkét és kiálljon azokért a dolgokért, amikben elkötelezetten hisz. Ráadásul közben megnevetteti az egész világot.A pofátlantól a romantikusig, a szívből jövőtől a szívszaggatóig, ez a rendkívül szórakoztató gyűjtemény egy jószívű, bátor és figyelmes embert mutat be. Legyen szó akár testi vágyról első látásra egy reptéri biztonsági ellenőrzés során, a szerelemről és házasságról alkotott véleményéről, a cross-fit edzőjének titkolt rossz szokásáról, vagy az introvertáltságról, Amy minden esetben elképesztő stílusban, felejthetetlenül mesél.

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy ennyi jót írtál, mert nagyon szimpatikus nekem Amy, a Túl szexi lány c. filmjét imádtam, csak pont a negatív kritikák miatt nem "mertem" eddig belekezdeni a könyvébe, pedig egyszer már a könyvtárból is kihoztam. Következőnek el is fogom olvasni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha tetszett a filmben, akkor mindenképp olvasd el - szerintem abban is önmagát adja, ahogy a könyvben! :))

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.