Alexandra Andrews - Kicsoda Maud Dixon?

Ez a könyv volt az első olvasmányom a 21. Század Kiadó testvérkiadójától, a Next21 Kiadótól. Idén nyáron jelentek meg az első könyveik, amelyek között romantikus történeteket, krimiket és thrillerek is találunk. A Kicsoda Maud Dixon az utóbbi kategóriába tartozik és amiatt került fel a várólistámra, mert könyves közegben játszódik.

Főszereplőnk Florence Darrow egy fiatal, becsvágyó lány, aki író szeretne lenni. Floridából New Yorkba költözik miután elvégezte az egyetemet és egy nagy könyvkiadónál kezd el szerkesztő asszisztensként dolgozni. Akkor kapcsolódunk be életébe, amikor épp egy unalmas könyves partira tart. Az ezt követő egy éjszakás kaland változtatja meg életét: elkezd merész lépéseket tenni a célja felé. Hamar kiderül, hogy Florence nem egy kimondott szimpatikus főszereplő: sokszor hideg, céltudatosan manipulál másokat és tudatosan vetkőzi le múltját, hogy egy jobbat - megfelelőbbet öltsön fel. Gyerekkora, édesanyja elvárásai egyrészt indokolják, hogy mindenkinél magasabbra akar jutni és ennek eszközét a könyvkiadásban, az írásban látja. Sajnos nincs túl sok külső megerősítése, hogy ez a jó út. 

A kiadótól végül egy merész és abszurd húzása miatt kerül el, de rámosolyog a szerencse. Egy író személyi asszisztenst keres... és az ez az író nem más, mint a rejtélyes bestseller szerző, Maud Dixon. Florence nem gondolkodik sokat, elvállalja a munkát: hiába köti titoktartási szerződés, legalább megtudhatja ki áll a népszerű álnév mögött és karrierje is beindulhat a segítségével. Az író vidéki otthonába utazik, ahol elkezdik a közös munkát és életet, ami egyre nagyobb hatással lesz Florence-re. Maud Dixon második regényén dolgoznak, ami egy ponton személyes kutatómunkát igényel Marokkóban. 

Mindkét főszereplő furcsa személyiség: természetesen Florence-t ismerjük meg jobban. Kapunk utalásokat a gyerekkorából, láthatjuk őt egyedül nevelő édesanyja milyen nyomást helyezett rá egész életében. Maud Dixon sem hétköznapi figura: titkolózó, impulzív és végtelenül magabiztos. Utóbbi tulajdonságai vonzzák Florence-t, aki lelkiismeretesen tanulmányozza őt. Mindkét szereplő motivációi érthetőek attól függetlenül, hogy nem egészséges személyiség egyikük sem... A regény izgalmához ez nagyban hozzájárul - mit kezd egymással ez a két karakter?

Ahogy a prológust olvasva sejthetjük, egy este éles fordulatot vesz életük és a könyv végére a gondosan felépített baljós, feszült hangulat berobban. Most akkor kicsoda is Maud Dixon és mit is akar?

A regény egy pontján már éreztem hova fog kifutni a történet, de ettől függetlenül meglepett az a hidegvér amivel a szereplők haladtak a céljaik beteljesítése felé. Ez nem az a regény, amiben szeretni fogod a karaktereket, hanem az, ahol örülsz hogy neked nem ilyen az életed. Hátborzongató volt látni, hogyan épül fel a történet a csúcspontjáig, ill. az még jobban ahogy egy másik szemszögből is megértjük a dolgok alakulását. 

Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a jól felépített thrillereket, ill. akár kezdő olvasók ebben a zsánerben, mint ahogy én. Megfogott a hangulata, na meg a könyves világ, amibe betekintést nyerhettem általa (new yorki könyvkiadó mindennapjaiba, és az íróvá válás - egy lehetséges - folyamatába).

Alexandra Andrewsnak ez az első könyve (idén jelent meg eredetiben is ;), a második regény megírásának nehézsége gondolom saját élményből született - mindenesetre kíváncsian várom mivel rukkol ki legközelebb! 

Az író stílusa gördülékeny és ki kell emelnem, hogy jó stílusban ír. A helyszínek (New York, kisváros a Hudson-völgyében, Marokkó) és a cselekmény miatt el tudnám képzelni filmben/sorozatban is! Izgalmas és jól felépített regényt kaptam, ami tökéletes kikapcsolódást nyújtott. 

A regény több pontján eszembe jutott A ​tehetséges Mr. Ripley c. film (a könyvet sajnos még nem sikerült elolvasnom), szóval ha hasonló történetet szeretnél, akkor jó választás lehet ez a könyv! Ha még adnék fél pontokat, akkor 4,5 lenne.

4/5

Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 352
Eredeti cím: Who is Maud Dixon?
Fordító: Simonyi Ágnes
Ár: 4990 Ft - Rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Florence ​Darrow író akar lenni. Helyesbítünk: Florence Darrow-ból, ha a fene fenét eszik, akkor is író lesz. Miután kirúgják a munkahelyéről, egy könyvkiadótól, Florence kapva kap az alkalmon, hogy az ünnepelt Maud Dixon személyi asszisztense legyen. Dixon álnéven írt egy thrillert, amely vezeti az eladási listákat. Florence új állása nem mindennapi körülményekkel jár: legfőbb prioritás a titoktartás, be kell költözni egy eldugott vidéki házba.
Hamarosan pedig Florence egy repülőgépen találja magát, munkaadójával kettesben. Marokkóba tartanak, hogy a helyszínen gyűjtsenek anyagot Maud Dixon második regényéhez. Sétálnak a tengerparton, megnézik a vérvörös naplementét, este whisky mellett beszélgetnek… ez bizony nem kellemetlen, ugye?
Florence azonban egyik percben egy kórházi ágyon tér magához: kis híján életét vesztette egy autóbalesetben. Hogyan történt? És hova lett Maud Dixon, aki ott volt vele az autóban? Florence úgy érzi, átverték. De várjunk csak: ha Maud felszívódott, akkor talán itt az alkalom, és Florence végre leteheti a névjegyét mint író.
A legtöbb thriller olyan, mintha hűtőtáskából vennéd elő – ez viszont szinte süt, olyan forró. Elképesztően stílusos és fordulatos, ráadásul egy pillanatra sem kockázatkerülő. Pezseg benne valami ellenállhatatlan intenzitás és életöröm. Törjön ki a tapsvihar.
– A. J. Finn
Borotvaéles és lélegzetelállítóan vagány – a Kicsoda Maud Dixon? egymás után veszi a brutális hajtűkanyarokat. Patricia Highsmith thrillerei és a Lábuk előtt hever a világ című film összeöntve. Tömör gyönyör.
– Maria Semple
Rafinált, éles elméjű – egy jó értelemben vett ördögi cselekmény. Aki jó, régi vágású thriller után kutat, ne is keressen tovább.
– Ann Patchett
Ebben a könyvben annyi a csavar meg a fordulat, hogy egy hétig szédül tőle az ember. De ez aztán az örömteli szédülés! A végére már abban se biztos az olvasó, hogy Alexandra Andrews nem gyilkos-e maga is.
– James Patterson
Alexandra Andrews New Yorkban él férjével és két gyerekükkel. Újságíró volt, aztán copywriter, mielőtt főállású író lett. Bemutatkozó thrillere az év egyik szenzációja, amely huszonkét országban jelenik meg egyszerre."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.