Kavagucsi Tosikadzu - Mielőtt az emlékeid elhalványulnak

Március utolsó napjára még besűrítettem ezt a regényt, ha már a hozzá hasonlított Kamogava Kifőzde némi csalódást okozott tegnap.

Még 2018-ban olvastam a sorozat első részét, ami elvarázsolt újszerű alapötletével: a tokiói kávézóval, ahol bizonyos szabályokat betartva lehetőség van az időutazásra. Ezen kívül a lélektani vonulata, az érdekes élettörténetek és a japán kultúra részletei szintén vonzottak. A második kötet tovább bontja a tokiói kávézót vezető Tokita család és vendégeik történetét, ami szintén megfogott.

A harmadik kötetben új helyszínre kalauzol el bennünket a szerző, Tokió helyett a Hakodate-hegy oldalában található Donna Donna kávézóba, ahol szintén működik az időutazás. Az előző két kötetben megismert családnak is szerepe van: az ott megismert Tokita Nagare édesanyja, Jukari viszi a helyet. Ám a történetünk kezdetén Nagare és unokahúga, Kadzu veszi át a terepet, mert az idősebb nő elutazott Amerikába segíteni egy fiúnak.

A regényben ismét négy élettörténetet olvashatunk, amelyek szépen egymásra épülnek, a szereplők kapcsolatai az utolsó oldalakig fejlődnek.

Már az első fejezet meglepő: egy fiatal nő azért akar visszautazni, hogy jól beolvasson a szüleinek, hogy miért kellett neki megszületni, ha utána árván marad. A kötetben több meglepő fordulatról olvashatunk – az időutazás jelentősége a sok szabállyal többször megkérdőjeleződik. Az egyes történetek és a kötet végére viszont választ kapunk, hogy mi értelme is volt azoknak a találkozásoknak, amelyekkel lényegében nem változtathattak a jelenen, vagy a múlton…

A kávéfelelős a 7 éves Szacsi, Kadzu lánya, aki koraéretten viszi tovább családja küldetését. Közben elkápráztatja a vendégeket komoly könyvtári olvasmányaival. Tetszett az állandó olvasmányuk, amelyben csupa olyan kérdésre kell választ adni, amivel sosem akarnál foglalkozni, de a könyv úgy teszi fel a kérdést, hogy nem tudsz kibújni alóla: Mit tennél, ha holnap eljönne a világvége?

Ez a gondolat fut végig a regényen: a szereplőknek szembe kell nézniük azokkal a kérdésekkel, hogyan akarják tovább élni az életüket, tudva, hogy már csak rövid idejük maradt, vagy már talán nincs lehetőségük elmondani mit is éreznek.

Úgy gondolom, hogy nem helyes, ha az emberi halál az emberi boldogtalanság okává válik, mivel nincs olyan ember, aki ne halna meg. Ha a halál a boldogtalanság forrása lenne, az emberek azért jönnének világra, hogy boldogtalanok legyenek. Ez teljességgel kizárt. Minden ember azért jön a világra, hogy megtalálja a boldogságot…

Ez a kötet talán egy cseppet kevésbé tetszett, mint az első kettő – több ismétlés volt benne, újdonságot már nem tartogatott, ill. olyan sok volt benne a hirtelen halál. Mégis érdekes kérdéseket vetett fel, gondolatokat indított el bennem. Remélem a 4. részt is olvashatjuk magyarul!

4/5

Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadás éve: 2023
Eredeti cím: 川口 俊 和: 思い出が消えないうちに (Omoide ga kienai uchi ni)
Sorozat: Mielőtt a kávé kihűl 3.
Fordító: Erdős Veronika
Oldalszám: 304
Ár: 4999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

2030, Hakodate, Hokkaido prefektúra.

A különös hely a Hakodate-hegy oldalában. A legenda szerint itt is, akárcsak a tokiói Funiculi Funicula kávézóban, van egy szék, amelyre ráülve átkerülhetsz az általad megjelölt időbe, ha a megfelelő személy egy különleges kannából szertartásosa kitölti az ehhez szükséges kávét.

Ugyanakkor fárasztó, sőt bosszantó szabályok sora vár, ha rászánod magad az időutazásra:

1. Kizárólag azokkal találkozhatsz, akik megfordultak már a kávézóban.

2. Bármit teszel a múltban, az nem változtathatja meg a jelent.

3. Előtted mindig ül valaki a székes. Te csak azután telepedhetsz oda, ha ő feláll.

4. Az időutazásod során nem mozdulhatsz el erről a székről.

5. Csupán addig maradhatsz a múltban vagy a jövőben, amit a kitöltött kávéd ki nem hűl.

A kötetben négy szívmelengető találkozás elevenedik meg, amelyek meggyőznek: akkor is van értelme visszamenni az időben, ha a jelen nem változtatható meg. Te kivel találkoznál, ha lehetőséget kapnál az időutazásra?

Ezúttal a szerző maga is időutazásra vállalkozott, de nemcsak a történések idejét helyezte 2030-ra, hanem a helyszín is új: az északi Haodate kikötőváros forgalmas kávézója, melyet főleg turisták és szerelmes fiatalok látogatnak.

Kavagucsi Tosikadzu 1971-ben született Oszakában, Japánban. Sikeres drámaíró és színházi rendező, aki Mielőtt a kávé kihűl című, hazájában díjnyertes színdarabjából írta első regényét, amellyel világhódító útjára indult a könyvsorozat., melynek immár a 3. kötetét veheti kezébe az olvasó.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.