Kerstin Gier - Rubinvörös

Ezt a regényt már évek óta nézegettem a könyvtár polcain. A 2010-es megjelenésekor még nem figyeltem fel rá, pedig akkor igazán beleszerelmesedtem volna, mint anno pl. a Soullessbe, vagy Libba Bray könyveibe.
Most Reni barátnőm ajánlására vágtam bele, vágytam is valami könnyed, cuki (urban) fantasy történetre. Az már bónusz volt, hogy - igaz német szerző műve, de - Londonban játszódik. Egy nap alatt kiolvastam (így ez még februári olvasmány), haladok tovább a folytatásokkal!

Főszereplőnk a 16 éves Gwen, aki Londonban él családjával egy városi palotában. Ő, két kisebb testvére és anyukájuk foglalják el a harmadik emeletet, alattuk nagynénje és lánya, Charlotte lakik, kicsit furcsa Maddy nénikéjük ill. nagymamájuk, Lady Arista felügyelete alatt.

Családjuk nem hétköznapi: nem csak előkelő, többgenerációs otthonuk, hanem a vérvonaluk miatt - ugyanis az időutazás génje öröklődik köztük, de csak néhány kiválasztottnál lép működésbe. A család izgatottan várja, hogy Charlotte, akit évek óta készítenek erre a szerepre, végre visszaugorjon a múltba. Ám émelygésen kívül mást nem érez. Unokatestvére Gwen, aki egyidős vele, viszont több jelét tapasztalja, hogy talán mégsem Charlotte a kiválasztott köztük...
Nem meglepő ez a fordulat, Gwen sokáig be se akarja ismerni magának - és családjának, hogy ő az időutazó. Ez a rész kicsit untatott, mert hát már az első bénázásnál tudtam, hogy azért szédül, mert húzza a múlt :D
Nagyon tetszett, hogy Gwen gyerekkora óta látja és beszélni is tud a szellemekkel - iskolájában, az egykori udvarház tulajdonosa James August Peregrin Pimplebottom állandó (humoros) társasága. A szellem Harry Potter Sir Nicholasához hasonlóan kimért és halálát be nem ismerő módon viselkedik.

A legjobb barátnő címet a könyvből Leslie viszi el, akit már régebben beavatott főszereplőnk a családja különleges képességeibe. A lány időt és fáradtságot nem kímélve kutakodik a neten azok a személyek és fogalmak után, amiket Gwen megismer az időutazással és családjával kapcsolatban.

A legidegesítőbb címre is van jelöltem: Glenda néni, aki nem bírja feldolgozni, hogy nem az ő kislánya, Charlotte a génhordozó.

Apránként avatódunk be Gwennel együtt az időutazás köré épült titkokba, a Londonban működő páholy működésébe, amelynek főszereplőnk családja évszázadok óta a tagjai. A lánynál néhány évvel idősebb fiú, Gideon de Villiers lesz az egyik segítsége életének új eseményei közepette, aki botrányosan jól néz ki félhosszú hajjal és rokokó öltözetben is. Kapcsolatukban a szokásos 'utállak, de tetszel' dinamika jelenik meg ill. az időutazáshoz kapcsolódó eszköz használata is összezárja őket.

A romantikus szál nagyon minimálisan jelenik meg, a végén egészen hirtelen vesz fordulatot. Tetszett, hogy nem csak Gwen, hanem unokatestvére Lucy és egy Paul nevű időutazó színesíti ezt a részt, igaz minimálisan (amúgy az epilógusból már kitaláltam milyen /más/ kapcsolat lehet Gwen és Lucy&Paul között....- igazam van? :D).

Mivel ez csak egy bevezető rész, az alapokon kívül nem derül ki sok minden, de a szerző belenget valamilyen nagy titkot, Gwent és Gideont megtámadják egy ponton, ill. a lány unokatestvére, Lucy döntésének motivációi is kíváncsivá tettek.

Összességében egy cuki, humoros, gyorsan olvasható urban fantasy kötetet kaptam, kiszámítható fordulatokkal, néhol unalmas körökkel. Gwen humora tetszett, ill. a sok filmes utalás. Jobban megfogott volna, ha ezt 10+ éve olvasom, most már sok újat nem adott. A londoni helyszínek viszont nagyon tetszettek, az aktuális olvasmányaimban most ezeket keresem :)) + Tavasszal játszódik :)

A sorozat kiadásánál meg kell jegyeznem, hogy a borítók kellően titokzatosak, részletgazdagok és cukik - tetszik, hogy látom a párocska kapcsolata hogyan alakul, ill. mindegyik rész olyan színű tintával van nyomtatva, ami passzol a borítóhoz.

Készült filmadaptáció is a három könyvből, ha fellelem valahol, lehet, hogy megnézem :)

4/5

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2023
Eredeti cím: Rubinrot
Fordította: Szakál Gertrúd
Sorozat: Időtlen szerelem 1.
Oldalszám: 336
Ár: 3999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden!
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon!
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!

5 megjegyzés:

  1. Én is szerettem ezt a trilógiát, bár már eléggé elfelejtettem. Voltak nekem is bajaim vele, de alapjában jó emlék maradt. A filmeket is megnéztem, szerintem az egyszer nézhető kategória, nem nagy eresztés. Már van hozzájuk szinkron is. (Én német hanggal és angol felirattal néztem, az úgy elég tudathasadásos élmény volt. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg olyan kis cuki az egész :) Már a második kötet vége felé tartok.
      Belenézek a filmekbe is, legalább az elsőbe - kíváncsi vagyok, hogyan jelenítették meg a szereplőket, helyszíneket.

      Törlés
    2. Tényleg az. Szeretem Gier könyveit minden hibájukkal együtt.
      A filmekben Leslie fekete, és egyszerűen nem emlékszem, hogy a könyvekben is az volt-e.

      Törlés
    3. Nem, szőke szeplős a könyvben :)
      Lehet, hogy megnézem majd - bár végül közepes élmény lett a sorozat.

      Törlés
    4. :O Sejtettem, hogy megváltoztatták, de biztosan nem emlékeztem rá.
      A filmek szerintem gyengébbek, mint a könyvek, de egyszer meg lehet nézni őket. :)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.