P. Djèlí Clark - Dzsinnek ​ura

P. Djèli Clark amerikai írótól 2020-ban olvastam először, A 015-ös villamos kísértete c. kisregényt, amely a Dzsinnek ura egyfajta 0. részének tekinthető. Teljesen elvarázsolt az arab - steampunk - dzsinnes - mágikus világ, amit abban felvillantott, ezért nagyon vártam - sok rajongóhoz hasonlóan - hogy egy regény terjedelmű történetet is kapjak belőle. 

A Dzsinnek ura 2021-ben jelent meg, magyarul tavaly olvashattuk először - a nagy lelkesedésem ellenére meglepően sokáig hagytam a parkolópályán ezt a könyvet... A májusi tervek közül kicsit kicsúszva június elején végre belekezdtem. Eléggé elhúzódott az olvasása - magamhoz képest - az időhiány és egyéb tényezők nyomták rá a bélyegét az olvasmányélményre. 

A regény 1912-ben Kairóban játszódik, ahol a mágia nagyjából mindennapos jelenség: ötven évvel korábban egy al-Dzsáhiz nevű rejtélyes figura megnyitotta az emberek világát a dzsinnek előtt, akik eddigre szépen beépültek a társadalomba. Tudásukat és képességeiket különféle munkakörökben kamatoztatják, emiatt működik a városban a Alkímia, Bűbáj és Természetfeletti Valóság Minisztériuma, amelyben főhősünk, Fatma is dolgozik. 

A cselekmény elején rejtélyes körülmények között meggyilkolnak egy angol nemest és titkos társaságát. Az ügy felderítésével bízzák meg Fatmát, aki a minisztérium kevés női nyomozóinak egyike. Fatma igazi belevaló karakter, aki magabiztosan mozog a férfiak uralta világban - férfi öltönyeivel, kirívó öltözködésével erre rá is játszik. Amikor viszont társat kap maga mellé, az akadémiáról frissen kikerült Hamed ügynököt, megbicsaklik a lendülete - nem akar a fiatal lány gardedámja lenni. Hamar kiderül viszont, hogy Hamed ügynök tökéletesen ki tudja egészíteni képességeit és nem is szorul rá a védelmére.

A nyomozás során megismerkedünk Kairóval, ahol nem csak a mágia uralkodik, hanem beindultak a nőjogi mozgalmak. Az eseményeket ráadásul egy rejtélyes, fekete ruhás - arany álarcos férfi borzolja, aki azt állítja magáról, hogy ő al-Dzsáhiz és jött, hogy visszavezesse az országot a helyes útra. Hamar kiderül, hogy hozzá kötődik Lord Worthington és köre meggyilkolása - már csak az a kérdés, hogy mire készül ez az alak...

A nyomozás számomra nagyon lassan haladt, főleg, hogy az elején tudjuk hogy mi történik - csak azzal nem vagyunk tisztában, hogy ő valóban al-Dzsáhiz vagy egy imposztor? Ha az utóbbi, akkor honnan veszi az erejét és mi a célja? A regény második felében/végében indult meg inkább a nyomozós szál, innentől kötött le a jobban a könyv. Voltak akciódús jelenetek, néhány adalékot kaptunk a városról - a működéséről, de ezek néhol untattak. Megismerkedhettünk Fatma magánéletével is, ami hozott egy kis színt a nyomozós, világépítős részekbe. Tetszett Siti karaktere és az a helyzet, amit rajta keresztül bemutatott az író. Fatma és Siti párosa miatt olvasnék még ebből a sorozatból.

Nyögvenyelősen haladtam a regény első felével - ahogy utaltam a blogposzt elején, ennek az oka az időhiány volt, de a regény néhány gyengesége is (pl.: Fatma extravagáns ruháinak leírása egy idő után untatott, ahogy a sok magyarázat nélküli ruhadarab vagy étel megnevezése, amiket lusta voltam kiguglizni.). 

A kötet végére indult be - végre - a cselekmény, megjelentek angyalok, dzsinnek, ősi teremtmények és megtudhattuk ki rejlik az arany maszk mögött (a második gondolatom ő volt...).

Összességében örülök, hogy elolvastam ezt a regényt, de volt bennem egy érjünk már a végére érzés is. Ha egy különleges, egyiptomi - steampunk - fantasyt kerestek, ami kicsit lassabban bontakozik ki, akkor ajánlom.

3/5

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2022
Eredeti cím: A Master of Djinn
Fordította: Habony Gábor
Oldalszám: 552
Ár: 4980 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

1912., ​Kairó: Bár Fatma el-Sha’arawi a legfiatalabb nő Egyiptom Alkímia, Bűbáj és Természetfeletti Valóság Minisztériumánál, már egyáltalán nem számít zöldfülűnek, főleg miután az előző nyáron megakadályozta az univerzum pusztulását. Így amikor valaki lemészárolja az Al-Dzsáhiz Tetsvériséget, azt a misztikus társaságot, amely a történelem egyik leghíresebb személyiségének tiszteletére alakult, Fatma ügynököt bízzák meg a nyomozással.
Ötven évvel korábban al-Dzsáhiz megváltoztatta az egész világot azzal, hogy visszahozta a dzsinneket, és velük együtt a mágiát is a hétköznapokba, amikor áttörte a világok közti fátylat, majd nyomtalanul eltűnt. A gyilkos azt állítja magáról, hogy ő al-Dzsáhiz, és visszatért, hogy megbosszulja a modern világban tapasztalható társadalmi egyenlőtlenséget, és felemelje az elnyomottakat. Veszélyes mágikus képességeivel maga mellé állítja a város szegényebb rétegeit, és idővel már nemcsak Egyiptom nyugalmát veszélyezteti, hanem a világbékét is.
Minisztériumi kollégáival és egy régi ismerőssel az oldalán Fatma ügynök nekiáll, hogy megfejtse az imposztor rejtélyét, és visszaállítsa a rendet – ám számolnia kell azzal a lehetőséggel is, hogy a különös, maszkos alak esetleg az, akinek hirdeti magát…
„Ravasz, gonoszul szórakoztató rejtély a humor és a szenvedély kiváló egyensúlyával” – S. A. Chakraborty

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.