Freya Sampson - Az utolsó könyvtár

Erre a könyvre természetesen a megjelenésekor felfigyeltem: angliai kisvárosban és könyvtárban játszódó történet?! Minden pontja hozzám passzol, mégis tartottam tőle néhány molyos értékelés alapján. Végül egyik barátnőm - szintén könyvtáros - meggyőzött, hogy kell ez nekem és tényleg nagyon kedves olvasmányélmény lett. 

Főszereplőnk June, 28 éves segédkönyvtáros, aki egy angliai kisvárosban él és dolgozik. Édesanyja halála után élete másképp alakult, mint ahogy eltervezte a középiskolában.
Napjai egyformán telnek: segít a könyvtárba látogatóknak, akik változatos korosztályokból érkeznek - ennek megfelelő problémákkal. Munka után bedob egy gyorskaját a mikróba, vagy elhozza kedvenc kínai étterméből megszokott menüjét; macskája és természetesen egy könyv társaságában kipiheni a napot. Élete akkor fordul a feje tetejére, amikor a tanács bejelenti, hogy megszorításokat kell élniük - lehetséges, hogy ez a könyvtár bezárását eredményezi. A közösség felbolydul, tiltakozó csoportot szerveznek, amibe June-t is próbálják bevonni - ám főnöke egyértelműen megmondja neki, hogy ebben nem vehet részt, mint a könyvtár munkatársa. June őrlődik a félelmei és a ismerősei elvárásai között, nem tudja mihez kezdjen.

Főszereplőnk tipikus introvertált típus: nem szeret felszólalni több ember előtt, retteg a szerepléstől, a legjobban otthon érzi magát, valamilyen kedvenc könyvét újraolvasva. Édesanyja halálát még mindig nem tudta teljesen feldolgozni - egyedüli támasza volt. 

A jó chick litnek megfelelően egy gyenge romantikus szál is belopakodik a cseleménybe, kimondottan tetszett, hogy milyen lassan építkezik ez a rész,  ettől valószerűnek tűnt. June-nak rengeteg félelmével kell leszámolnia, már csak emiatt sem tudna gyors változáson átesni.

A könyv nem csak a könyvtárról szól vagy főszereplőnk magára találásáról, hanem a közösség erejéről.

"A könyvtár az a hely, ahol mindenki, szegény és gazdag, bármilyen a származása, biztonságban érezheti magát. Ahol hozzáférhetnek minden olyan információhoz,amire szükségük van ahhoz,hogy előbbre jussanak az életben. (...) … a könyvtár sokkal több a puszta könyveknél. A könyvtár olyan, mint egy biztonsági háló, amely sok olyan embert felfog, akik különben lezuhannának a mélybe. "

Könyvtárosként egyrészt nagyon tetszett, ahogy bemutatta, hogy mi is a szerepe ezeknek a kulturális intézménynek (spoiler: nem csak a könyvek és az olvasás). Szépen bemutatja a szociális szerepét: egyrészt biztonságos helyet nyújt - legyen szó egy zsúfolt lakásból érkező törekvő diáknak, vagy egy magányosan élő nyugdíjasnak aki lehet, hogy csak velünk tud beszélgetni aznap. Vagy olyan informatikia hátteret nyújt (eszközt és tudást), amit sok ember nem engedhet meg magának otthon.

Volt néhány bosszantó apróság is a könyvben: kezdve June tipikus könyvtáros kinézetének leírásával (konty és kardigán... ehhhh, ugye tudjátok hogy másban is járunk? :D), vagy hogy majdnem minden oldalon felbukkant egy könyvcím.
A könyv végére, amikor beindultak az események, ezek elmaradoztak és egy igazán kedves történetet kaptam. Tökéletes volt a helyszín, nagyon élveztem, hogy az Agatha Raisin könyvekhez hasonló helyek jelentek meg; a színes baráti közösség és persze az óda a könyvtárakhoz is megmelengette a szívemet!

Ajánlom, ha egy kedves történetre vágytok a kisvárosi könyvtárakkal a középpontban!

4/5

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: The Last Chance Library
Fordító: Fügedi Tímea
Oldalszám: 332
Ár: 3690 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Csodálatosan ​szívemelengető és felemelő történet a kedvességről, az összefogásról és a szeretetről – Clare Pooley

Elragadó tanúságtétel az olvasás, a könyvtárak és a barátság megtartó ereje mellett – Booklist
June még sohasem hagyta el az álmos angol kisvárost, ahol felnőtt. A zárkózott és félénk harmincéves könyvtáros minden idejét olvasással tölti, amikor azonban megtudja, hogy a munkahelyét bezárják, kimerészkedik az olvasókuckójából, hogy megmentse a helyi közösség lelkét jelentő könyvtárat. Sokan a segítségére sietnek, és June – az édesanyja halála óta először – újra megnyílik az emberek felé. Így találkozik megint a régi iskolai barátjával, Alexszel is. Hamarosan az egész kisváros észreveszi, mit érez a segítőkész ügyvéd a nő iránt, csak épp June nem, aki nem hiszi el, hogy bárki is randizni szeretne vele. Ahhoz, hogy megmentse a szívének oly kedves könyveket, June-nak változtatnia kell az élethez való hozzáállásán. Elhatározza hát, hogy küzdeni fog a könyvtárért, és ezzel talán a boldogsághoz is közelebb kerül egy lépéssel…

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.