Néhány könyvről röviden | 2021 március

A márciusi bejegyzés nélkül maradt könyveimről: versekről, képregények, novellák, krimi és egy önsegítő könyv - nagyon vegyes a felhozatal! Olvastátok - tervezitek valamelyiket?

Tamás Dénes: Rémegyszerű versek
Furcsa, borongós hangulatú kötet, aminek meglepően hamar a végére értem. Számomra teljesen ismeretlen volt a szerző, pedig több területen is alkot: fordít, írt esszékötetet, regényt és novelláskötete is megjelent. Nekem nagyon tetszett ez a 'rémegyszerű' stílus, ha írnék verset, én is valami hasonlót írnék :) Több verset megjelöltem, kiírtam belőle. Nem mindegyik tetszett, vagy nem mindegyik szólított meg, de többségében tetszett és elindított bennem érzéseket, felidézett hangulatokat.
4/5

Fodor Ákos: Jelentés az útról
Direkt lassan olvastam Fodor Ákos legutóbb kiadott kötetét, amely a teljes életműből válogat. Több régi kedvenc sor is felbukkant benne, de sok számomra ismeretlen verset is olvashattam. Szerettem!
5/5

Neil Gaiman – Rafael Albuquerque – Rafael Scavone: Smaragdzöld tanulmány
Az eredeti novellát már korábban olvastam, de jó néhány éve, így viszonylag friss szemmel tudtam újraolvasni. A rajzolás kimondottan tetszett, a fejezetek előbbi címlapok – plakátok főleg :) Komor és furcsa kifordított világ jelent meg, amiben Gaiman a lovecrafti szörnyeket és világot vegyítette a klasszikus Sherlock Holmes sztorival.
4/5

Brian Michael Bendis: Jessica Jones: Alias 3.
Végre választ kaptam több kérdésre Jessica történetével kapcsolatban. Ebben a kötetben ismerhetjük meg gyerekkorát, életének nagy fordulópontját, aminek egyik része az hogy hogyan tesz szert szuperképességekre és hogy pontosan mik is ezek. Itt ismerjük meg főellenségét, és hogy milyen traumák juttatták el oda, ahol megismerhettük az első kötetben. Nekem a leszámolás túl egyszerűnek tűnt, de összességében tetszett ez a kötet – talán még jobban is, mint az előzmények, mert megismerhettem Jessica eredettörténetét.
4/5

Andrzej Sapkowski: The Witcher – A vaják
Épp egy éve kezdtem el olvasni a Vaják könyvsorozatot, ennek találó 'megünneplése' volt, hogy elolvassam az egyik első novellából készült illusztrált kiadást.
A striga története tökéletes bemutatása Geralt figurájának: megérkezése a városba, az emberek ellenszenve és a feladat nehézsége és annak egyedi megoldási módja, az ereje és a különleges vaják-trükkök bemutatása.
Az illusztráció nagyon szép, hatalmas ez az album, amiben el lehet bogarászni a képek részleteit. Fájó pont volt a szöveg tördelési hibái és a mérete szerintem is túl nagy – emiatt jár csak 4 csillag.
4/5

Csáth Géza: Fekete csönd
Csáth Gézától olvastam már néhány novellát, a magyar alapszakon nem maradhatott ki. Életének több pontjára jól emlékszem ezért sem volt meglepő a múltkori Poket automatás impulzusvásárlásom.Direkt lassan olvastam ezt a kötetet, mert – főleg az elején – voltak benne olyan darabok, amik megfeküdték a gyomromat. A kötetben 'felnő' előttünk az elbeszélő: a gyermekkori emlékeket megörökítő Józsika címűtől egészen az elképzelt saját halálig. Nagyon tetszett A Kálvin téren című darab, amiben hajnaltól éjfélig mutatja be Budapestnek ezt a – ma is – forgalmas terét. Szerelmek, tavaszok, félelmek, szenvedélyek, a gyermeki elme furcsa gondolatai a novellák témái. Több helyen egészen kegyetlen, van ahol 'csak' hátborzongató élmény olvasni. Tökéletes ismerkedés lehet a szerző műveivel. A novellákat a szerző illusztrációi választják el, amik különleges hangulatot varázsolnak a lapok közé.
4/5

L. M. Montgomery: Avonlea-i krónikák
A #várólistacsökkentés2021 alaplistájára válogattam be ezt a tavalyi szerzeményt. Az Anne sorozatot tavaly olvastam végig, annak a világához kapcsolódik az Avonlea-i krónikák (amelynek megjelent egy folytatása is). Anne Shirley is felbukkan egy-egy történetben, de a 12 novellát csak a helyszín és L. M. Montgomery kedves világa köti a híres vörös szereplőhöz. A történetekben olyan sorsokat ismerhetünk meg, amelyekben a szereplők életében bekövetkezik valami fordulat. Lehet ez szomorú – mint egy haláleset, de olyan boldog is, mint egy-egy régóta várt esküvő. Jó volt elmerülni ebben a kedves világban, ahol a természet gyönyörű leírásokban kap helyet; a szereplők általában kedvesek egymással, vagy egy idő után előnyükre változnak. Tökéletes kedves és humoros olvasmány, főleg a mostani időszakban jöhet jól! ;)
4/5

Agatha Christie: Gyilkolni könnyű
Ismét egy önálló* kötet, ami tökéletes kikapcsolódást nyújtott. Két nap alatt végigolvastam, mert nagyon tetszett a helyszín, a nyomozás és végén már-már tudni véltem, hogy ki a gyilkos. (Az egyik tippem be is jött). Kimondottan tetszett, hogy ahogy a kívülálló szemével megismerhettünk egy kis angol falut, ahol gyanús halálesetek történnek. Luke Fitzwilliam szimpatikus karakter volt, AC még egy kis románcot is adott neki – bár azt gondoltam, hogy ad egy nagy csavart ennek a szálnak. Érdekes, hogy Miss Marple sorozatként dolgozták fel – Benedict Cumberbatch miatt meg fogom persze nézni :D * nem szerepel benne AC egyik nagy nyomozója sem, na jó Battle főfelügyelő egy villanásra igen.
5/5

Herendi Kata – Szabó Eszter Judit: 20 önismereti kérdés és válasz
Több önismereti – pszichológiai könyvvel a hátam mögött nekem nem sok újdonságot tartogatott a 20 önismereti kérdés és válasz. Ettől függetlenül szerintem a célját tökéletesen betölti – vagyis jó kiindulópont lehet azoknak, akik még nem merültek el az önismereti könyvekben – tanulmányokban. A szerzőpáros szépen felvillantja az aktuális véleményeket, könyveket, megoldási lehetőségeket többféle témában: pl. a bizalomtól elkezdve a szégyen, pihenés, rágódás problémaköréig. Utóbbi számomra viszonylag újdonság volt, és szerintem nagyon hasznos igazságokat villantottak itt is fel. Kellően hosszú végjegyzetet is tartalmaz a könyv, érdemes tovább böngészni ezeket, ha megszólított egy fejezet, vagy probléma! Direkt lassan olvastam – buszozáshoz vittem magammal, mert eléggé kikapcsolt, és jó volt több napig gondolkodni a témáin. A Pszichoforyou oldalt pedig követni fogom ezentúl, eddig nem ismertem őket!
4/5

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.