Andrzej Sapkowski - Az ​utolsó kívánság (Vaják 1.)

március 07, 2020
Ahogy sokan mások, úgy én is a Netflix sorozat miatt szerettem volna elolvasni a lengyel fantasy író, Andrzej Sapkowski Vaják sorozatát. Először két éve, a képregény-adaptációk miatt figyeltem fel erre a világra, de akkor még nem vágytam megismerni az eredeti regényeket. A sorozat ledarálása után viszont annyira beszippantott ez a mágikus világ, hogy nem akartam még szabadulni. 

Az utolsó kívánság nem regényformában van megírva - novellafüzér, amiben A belső hang című fejezetek foglalkoznak a jelennel, ezek váltakoznak fontos múltbeli kalandokkal. 

Főszereplőnk Ríviai Geralt, egy vaják - olyan mutáns, aki emberként született de különféle varázslatok árán valami erősebb, veszélyesebb vált belőle. A vajákok (witcher) feladata, hogy megöljék az embereket fenyegető szörnyeket, amik Sapkowski világában sokfélék - strigák, lidércek, sárkányok, vámpírok, ruszalkák, lesik... Az emberek kényszerből bérelik fel őket, de nem kedvelik a vajákokat - érzelemmentes, veszélyes alakoknak tartják. 

tumblr
A sorozat varázsa viszont nem csak a gazdag fantasy világban, kalandos cselekményben áll, hanem Geralt összetett személyiségében is. Nem egy érzelemmentes gyilkológép, hanem egy okos, magányos férfi, aki kész meglátni a jót vagy lehetőséget másokban. Egyetlen barátja, a léha trubadúr Kökörcsin is megláthatta ezt az oldalát, nem véletlenül szeret vele kalandozni.

A történetek közül a legtöbb hagyományos meséket - mondákat dolgoz fel - megjelenik a Hófehérke,  a Szépség és a Szörnyeteg, a Szörnyeteg királykisasszony (ezt népmeseként hallottam, a striga történetéről van szó), dzsinn és elvarázsolt 'királyfi' is, vagy utalás szintjén Aranyhaj (toronyba zárt lányok). 

Az egész könyv gerincét az a találkozás fogja össze, ami megváltoztatja Geralt életét - amikor útjába kerül egy nagyhatalmú boszorkány, Vengerbergi Yennefer. 

A történetek nem csak izgalmas harcokról, vagy kalandos utakról szólnak, hanem Geralt személyisége és élettörténete is tartogat érdekességeket. Ami miatt még nagyon tetszett, hogy a kalandokon túl, erős a humor, illetve néhány elmélkedős részlet is helyet kapott benne. Geralt és a vajákok például a saját sorsukat lehetetlenítik el: megölik a szörnyeket, mi lesz ha elfogy az összes? Na és kik voltak Geralt szülei, hogy került a vajákképzőbe? Erre gondolom a későbbiekben választ kapok - mert tervezem folytatni a sorozat olvasását, addig is ameddig nem jön a 2. évad a Netflixen :D

Nagyon behúzott a könyv, mondjuk segített hogy szerdán és csütörtökön is 5-6 órát vonatoztam, teljesen el tudtam merülni a könyvben. Persze a sorozat is megdobta az olvasmányélményt, élénken éltek még bennem az egyes jelenetek belőle - viszont így feltűnt az is, hogy egész pontosan adaptálták az eseményeket. 

Már értem miért olyan népszerű ez a könyvsorozat, a játékok és a Netflixes adaptáció: okosan ötvözte az író mesék-mitológiák alakjait, kalanddal, humorral, titkokkal és szimpatikus szereplőkkel. 
Nemsokára folytatom A végzet kardjával! :)

5/5

Kiadó: PlayOn
Kiadás éve: 2011
Eredeti cím: Ostatnie życzenie
Sorozat: Vaják 1.
Fordító: Szathmáry-Kellermann Viktória
Oldalszám: 288
Ár: - Ft
Borító: 3/5

Fülszöveg:
Sapkowski magával ragadja a képzeleted!Később azt beszélték, a férfi északról érkezett, a Kötélverők kapuján keresztül. Bár nem volt idős, a haja szinte teljesen fehér volt. Amikor levetette köpenyét, kiderült, hogy a vállán egy szíjon kard függ. Nem volt ebben semmi szokatlan, Vizimában szinte mindenki fegyverrel járt, de azért senki sem hordott pallost a hátán, mint valami íjat vagy tegezt. A fehér hajút a királyi felhívás vezette a városba; a Vizima lakosait gyötrő striga visszaváltozásáért járó háromezer oren jutalom. Ilyen idők jártak. Régen csak a farkasok üvöltöttek az erdőkben, mostanra mindenféle mocsadék elszaporodott – akárhová nézel: lidércek, strigák, ocsmány hódfajzatok, baziliszkuszok, ördegek, mifenék, vilák és vízbefúltak. Ide már nem elég az egyszerű varázslat vagy nyárkaró. Ide hozzáértő kell. És a messzi Ríviából érkezett idegen épp ilyen szakember. Ő Geralt, a vaják, a mágia és a kard mestere, egy mutáns, akit arra teremtettek, hogy megőrizze a világban az erkölcsi és természeti rendet.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.