Almási Kitti - Bátran élni

2016 számomra az önismeret(i könyvek) éve volt, az év vége előtt még megismerkedtem gyorsan az egyik népszerű magyar pszichológus könyvével is. Először talán Nikkincsnél láttam ezt a bájos, cicás borítós könyvet, aki szintén idén olvasta. Egy ideje ott volt a gondolataimban, hogy sorra kell kerítenem - a könyvtárban állandóan ki vannak véve ezek a könyvek (ebből is látszik a népszerűségük), végül múlt héten sikerült egyet eloroznom :D

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus - többféle téren kipróbálta már magát: drogproblémákkal küzdőkkel, szexuális bántalmazást elszenvedőkkel is foglalkozott. A hangulat- és szorongásos zavarok terápiája a fő szakterülete - ahogy ebből a könyvből is látszik. 

Elsősorban nem is azért olvastam ezt a könyvet, hogy "bátran élhessek", mert az utóbbi évek alatt valahogy magamtól gyűjtöttem mindig annyi önbizalmat, hogy fokozatosan megugorjam azokat az helyzeteket, amiktől korábban féltem, vagy zavarba jöttem. Ma már próbálok könnyeden és lazán állni a dolgokhoz ("komfortzónábúl ki!"), a szorongásokat száműzni vagy csökkenteni. Ez a könyv szuperül jött volna - ahogy több másik is - kamaszkoromban, amikor tényleg szorongtam, meg féltem olyan triviális dolgoktól, mint elintézni valamit, kérdezni egy idegentől valamit, stb.

Ami miatt nagyon megfogott, hogy amellett, hogy rövid és olvasmányos - tele van olyan szituációkkal, amikkel vagy találkoztam már, vagy még találkozhatok és segíti hogy jobban kezeljem a kapcsolataimat, és az egyes embereket.

Almási Kitti stílusa közvetlen, több személyes élményéről is mesél - nem próbál meg tökéletes, okos pszichológusnak látszani, aki most megmondja a tutit, hanem őszintén bemutatja, hogy ő miképpen küzdött meg bizonyos helyzetekkel és szerintem ebből lehet igazán tanulni. 

A könyvben bizonyos témák köré csoportosított szituációkról olvashatunk, egy kis pszichológiai elmélettel vegyítve. Néhány ezek közül: A gondolkodásunk mechanizmusa, a szégyen, a szorongás és a félelem.

Az emberek sémákban gondolkoznak, szeretnek címkézni, ezért nehéz egy megszokott helyzetet megváltoztatni. Pl.: ha valaki mindent megtesz másoknak, a többiek könnyen kihasználják akkor ezért olyan nehéz nemet mondani és a sarkára állni. Érdekes volt, hogy Almási Kitti is elszenvedte ezt a karrierje elején, és inspiráló volt, hogy hogyan vívott ki ebből a helyzetből tiszteletet.

Másik jellemzője a társadalmunknak, hogy mindent azonnal akarunk és lehetőleg minimális vagy nulla befektetéssel, de a változásoknak nem ez a módja. Néha adni kell akkor is, ha nem látjuk 'hasznát'. A változás, az önismeret is egy nehéz út - több olyan történetről is olvashatunk, akik inkább visszafordultak, mert túl nehéznek érezték. 

"Mégsem javasolnám, hogy balekok legyünk, csak lélekben annyira szabadok, hogy saját indíttatásunkból és örömünkre tudjunk adni, nem azt vizslatva állandóan, hogy a másik megérdemli-e és arányosan viszonozza-e a gesztusunkat."

A félelmek, szorongások témáin kívül előkerül az agresszió, a hétköznapi 'harcok' kezelése is - itt a lényeg a 'lepd meg az ellenfeled' stratégia, vagyis forduljunk megértéssel, kedvességgel, barátsággal az ilyen emberek felé /persze észszerű keretek között/, mert ezzel kibillenthetjük a támadót. 

Tanulságos volt a szégyen rész is, ami kapcsolódik az énkép megítéléséhez, de a családi 'terhek' hordozásához is. Sok embert megnyomorít az, hogy milyen családban nő fel, mit hoz magával - sokan nem is tudják, hogy miért nincs önbizalmuk, vagy miért szoronganak. A gyerekkori élmények nagyon fontosak - elég egy rossz megjegyzés a testünkről, vagy a képességeinkről és az belénk ivódhat felnőttkorunkig. Van aki ezt le tudja bontani magától, mert bebizonyítja magának, hogy nem igaz, de vannak olyanok akik elvesztik az önbizalmukat és csak segítséggel tudnak ezen a görcsön oldani. 

Rengeteg idézetet ki tudnék még írni a könyvből, de inkább olvassátok el a könyvet ;)

"A pozitív énkép ugyanis meglepően erősen befolyásolja a környezetünket, amikor véleményt alkotnak rólunk. Ha minden szabálytalanságunk ellenére szeretjük, amilyenek vagyunk, akkor az emberek figyelmét eltereljük a „problémáról", hiszen mi nem tekintjük annak. Ezzel ellentétben, minél jobban takargatjuk, szégyelljük, annál jobban felhívjuk rá a figyelmet."

"Ha egy szép életszakaszban szorongunk a boldogságunk elvesztésétől, akkor is érdemes arra koncentrálni, ami a negatív fantáziánk ellen szól. Persze lehet, hogy egyszer véget ér vagy elromlik valami, ami most jó, de azzal, hogy a boldog pillanatokban is a szorongásainkra összpontosítunk, és egy rettegett jövőkép miatt szenvedünk, még nem kerüljük el a későbbi fájdalmakat, viszont az örömteli jelent így biztosan elveszítjük."

"Amikor képessé válunk arra, hogy a félelmeinket, gátlásainkat leküzdjük (vagy legalábbis csökkentsük, kezelhetővé tegyük őket), és merünk bátor döntéseket hozni, minden esetleges nehézséggel és kudarccal együtt is olyan életet élhetünk, amilyet élni érdemes. Ez a felszabadultság és erő nemcsak nekünk segít, hanem a velünk kapcsolatban lévő embereket is oldottabbá, bátrabbá teszi. Ezért azt kívánom, hogy minél gyakrabban merjenek fejest ugrani olyan dolgokba, amelyekre nagyon vágynak, hogy aztán szabadon élvezhessék a lebegést!"

5/5

Kiadó: Kulcslyuk
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 260
Ár: 2940 Ft
Borító: 5/5

Almási Kitti Facebook oldala

Fülszöveg:

"Rengeteg ​​gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is -rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának. Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket.Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be? Úgy látom, a legtöbb ember nem meri azt az életet élni, amit a szíve mélyén kívánna. Azt mondjuk, nincs rá lehetőségünk, de sokszor valójában bátorságunk nincs, hogy kivívjuk, megteremtsük azt. Ehhez ugyanis egyrészt el kellene hinnünk azt, hogy képesek vagyunk rá, másrészt elsősorban saját belső hangunkra hallgatni, nem pedig mások – gyakran jóakaratú, de megalapozatlan, önös érdekekre épülő, vagy akár kifejezetten romboló – véleményére. Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: És akkor mi van?! Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra, ha elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk. Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, hogy félünk – mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk – de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte."