Célok 2017-re

december 08, 2016
A következő évi terveimet mindig az évösszegző poszt végén szoktam megírni, gondoltam most kivételt teszek, mert van több dolog, amiben változtatni akarok és erre az utóbbi napokban döbbentem rá.

Az olvasós tervek nagy vonalakban:
- nem jelentkezem a várólistacsökkentésre jövőre - ennek az az oka, hogy kevés olyan könyvem van az idei évből amit beválogathatok, a maradékot pedig évek óta görgetem magam előtt eredménytelenül
- a fenti könyveket összegyűjtöm és vagy túladok rajtuk, vagy majd valamikor adok nekik egy esélyt, de nem akarok már kötelező feladatként gondolni rájuk! 
- kevesebb kihívásra jelentkezni molyon. Most jó párról töröltem magam, az alábbiak maradtak:

Vagyis: saját könyvek apasztása, változatos olvasás, angolul olvasás a főbb irányelvek, ezen kívül pedig minél kevesebb 'kötelező', tehernek érzett könyv - hisz az olvasás a szórakozásról szól! :)

11 megjegyzés:

  1. Hurrá! \o/
    Az angol nyelven olvasás nekem is nagy hiányosságom, bár ilyenkor mindig rájövök, hogy ott vannak az előolvasásos könyvek, de azokat nem azért olvasom, mert kimondottan érdekelnek, szóval az más.

    Az edd meg, amit főztél-t hány %-ban sikerült teljesíteni? :) Idén meg tavaly nekem is elég jól ment ez a dolog egyébként, bár idén több könyvet vettem, mint amennyit elolvastam, ez durva. :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      De azért azok is számítanak ;)
      Végigolvastam amúgy, de tényleg csak pár recept fogott meg belőle.

      Törlés
  2. Ezek szerint nem is olyan hosszú a várólistád, nekem több mint 100 olyan olvasatlanom van, ami érdekel. Sajnos abból is van egy pár, amit hozzád hasonlóan évek óta tolok magam előtt, egy moly írt is nekem, hogy nem akarom-e ezeket eladományozni. Megkönnyebbülés lesz néhány kolonctól megszabadulni.
    Az Amit főztél, edd is meg! azon kevés kihívások közé tartozik, amiknek látom értelmét, de néha még a VCs-vel is úgy szenvedek, mintha nem 12, hanem 80 könyvet kellene elolvasni.:D
    Angolul nekem is kellene olvasni, de olyan rohadt lusta vagyok, és egy részem öngólnak érzi a rengeteg saját könyv miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem végülis nincs olyan sok saját olvasatlan példányom, tegnap nagy selejtezést tartottam - ezek egy részét is félretettem és 'törlöm az állományből' :D
      Nekem a vcs mindig nyögvenyelős volt, mert nehéz olvasmányokat válogattam bele - jó érzés most ezekről lemondani, hogy azt olvashassam amit tényleg szeretnék!

      Törlés
    2. Lazítani kell :) A VCS válogatáson is :)

      Törlés
    3. Majd lehet, hogy 2018-ban újra jövök :D

      Törlés
    4. A VCs-ben én mindig óvatos duhaj voltam, hiába csak 12 könyv, nagyjából mki azt tapasztalja, hogy nem is olyan egyszerű.:) Kelle bele könnyedebb és/vagy vékony is, hogy lendületben tartson.

      Törlés
  3. Én nem tudok leszokni a VCS-ről, idén is jelentkeztem. :)
    Jó céljaid vannak, ebből van, ami nálam is tervbe van véve. Majd én is írok róluk, de lehet én az évzárás részeként.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd megnézem milyen könyveket válogattál össze ;)
      Kíváncsi vagyok, várom már az évösszegző posztokat - azzal fog szerintem január első egy-két napja elmenni (ahogy tavaly is), hogy egymáséit olvasgatjuk és kommenteljük :)

      Törlés
  4. Úgy irigylem azokat, akik tudnak/szeretnek angolul olvasni. Nálam ez nagy hiányosság, de nemrég előszedtem az angol nyelvkönyvet, szóval majd meg fogok próbálkozni valami nagyon kezdő kis olvasmánnyal hátha meg is értem majd. Tök jó lenne angolul olvasni mondjuk 1 éven belül olyan könyveket, amik egyszerűek és nem túlzottan szakmaiak, vagy speciálisak. Hajrá az idei tervekhez, szerintem menni fognak, mert kitartó vagy és ügyes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az utóbbi évek alatt alakult ki, szerintem az a lényeg, hogy ne akard maximálisan megérteni a könyvet. Nekem több szleng nem jött át, de az őszélményen nem rontottak. Könnyedebb, ya könyvekkel kezdj szerintem, vagy akár képregényekkel :) Köszi és neked is hajrá!! :*

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.