Kleinheincz Csilla - Alvilági ​szövedék

Kleinheincz Csilla az egyik kedvenc magyar íróm - az Ólomerdő sorozat után elolvastam novellásköteteit, ill. fordítói-szerkesztői tevékenységét előszeretettel követem. Az idei év egyik legjobban várt megjelenése volt új regénye - úgy látszik ez az ősz korai kedvenc íróim új könyveiről szól (Baráth Katalin után).

Az Alvilági szövedékben két népcsoportot ismerünk meg: a magukat Tisztáknak nevező falusiakat, ill. a velük szemben álló Kísértó városában élőket. A városiakat megfertőzte egy gombaszerű lény, a Mikosznak nevezett istenség. Azok az emberek, akik magukba fogadják, mentesek a betegségektől, ám sosem tudhatják mikor veszi át felettük az uralmat, ahogy ők mondják - megistenüljenek, ezáltal gombaszerű burjánzásban oldódjanak fel. Velük szemben több hegyi faluban élnek zárt közösségek, Tiszták, akik minden módon védekeznek ez ellen, megvannak a szigorú szabályaik: ha a városba kell menniük üzletelni, akkor komoly védőöltözékben teszik ezt meg nehogy megfertőződjenek. 

Főszereplőnk, Gerle Cseregőben él, fontos pozíciót tölt be a falu életében - ő lesz majd a következő tanácstag. A falu lakosai kertészkedésből tartják fenn magukat, a legfontosabb kapcsolatuk a természettel való együttélés. Szabályaik nem csak Mikosztól óvják őket, hanem a kertészkedés - gazdálkodás megfelelő módját is meghatározzák. 

Kísértó lakói viszont a technikai fejlődés útjára léptek, a tudást magától Mikosztól kapják. Gerle vőlegényével, Derkóval és apjával együtt többször is látogatást tesz a városban, hogy néhány egzotikus terméket, vagy gépet beszerezzenek, amit a tanács engedélyez a falu életében is. A két település és népcsoport kölcsönhatása abban is megnyilvánul, hogy időnként újszülötteket visznek Cseregő falához, a tiszta élet reményében kérik befogadásukat. Gerle szintén fogadott gyerek, akit 20 évvel ezelőtt hoztak kísértói szülei, azóta teljesen a falu közösségének része lett.

Derkót gyerekkora óta ismeri, ő az egyetlen aki illik a nem hétköznapi megjelenésű lányhoz - aki magas, néha erős dühkitörései vannak. Derkó még nála is magasabb, vele tud lágy és nőies lenni. Kevésbé titkos szokásuk szerint az erdőn találkozgatnak kettesben, egy este viszont ez lényeges változásokhoz vezet. Addigi életük fenekestül felfordul, új szerepekben találják magukat...

Gerlének teljesen át kell értékelnie eddigi életét és tudását a világról, mert olyan változások indulnak el benne, amik nem hagynak neki más lehetőséget. Szeretet, bizalom, hűség, félelem - ezeket az alapvető értékeket kell megkérdőjeleznie. Útjának köszönhetően jobban megismerjük a tiltott-félelmetes Kísértót is, ami több meglepetéssel szolgál. A könyv végére feltárulnak Mikosz titkai, illetve a cím is értelmet nyer.

A regény szépen mutatja be a természet és a technikai fejlődés ellentétét, a csoportok elidegenedését egymástól, a politikai játszmákat, a lázítás - tömegek irányításának módjait. Ezen kívül bántalmazó kapcsolatokat is láthatunk, ami ijesztő és dühítő pillanatokkal szolgál. 

Igazi high fantasy nagyregény lett az Alvilági szövedék, ami teljesen új világot vázol fel előttünk, amibe lépésről-lépésre nyerünk betekintést. Fokozatosan bomlik ki előttünk a világa, ez szükséges a sok új tény befogadása miatt. Az oldalszám becsapós lehet, mert sokkal több szerintem a szöveg, mint amit a 488 oldal sugall. Az olvasmányélményemre rányomta a bélyegét, hogy nehézkesen haladtam vele, néhol lassúnak éreztem a cselekményt, de a világ nagyon érdekes volt, Gerle egyedi és érdekes főszereplő volt, aki új életet teremt magának a semmiből. 

4/5

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 488
Ár: 4990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Cseregő, ​a hagyományokat büszkén őrző hegyi falu és Kísértó, az iparosodásának köszönhetően egyre messzebbre terjeszkedő város között évszázadokra nyúlik vissza a szembenállás. Nemcsak szokásaik választják el őket egymástól, hanem Mikosz, a rettegve csodált isten is, aki hívei testében él, és akitől a falusiak mindenáron távol akarják tartani magukat. A közösségek békés távolságtartással élnek egymás mellett, ezt azonban egyre több feszültség fenyegeti.

Gerlére cseregői közösségében fényes jövő vár: az érzékeny, de robbanékony kertészlány hamarosan megörökli édesapjától a kertvezetői munkát és egybekel gyerekkori szerelmével. Miután azonban egy nap valami rettenetes történik vele a közeli erdőben, nem csak az ő élete fordul fel gyökerestül: olyan folyamat veszi kezdetét, amelynek során földalatti és emberfeletti erők lépnek működésbe, a tét pedig nem kisebb, mint a jelenleg ismert világ fennmaradása.

Kleinheincz Csilla, az Ólomerdő-trilógia szerzőjének régóta várt új regénye nagyszabású fantasy, amelyben az ember csak egy a természet élőlényei között, a merev gondolkodásmód visszafordíthatatlan károkat okoz, az együttélésért pedig korábban elképzelhetetlen árat kell fizetni.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.