Janice Hallett - A színjáték

Janice Hallett brit szövegíró, magazinszerkesztő, újságíró, akinek A színjáték az első regénye. A Next21 Kiadó újdonságai között fedeztem fel ezt a kötetet, amely egy krimi levélregény. Sosem olvastam még ilyet: a krimi szál e-maileken, chatüzeneteken, sms-eken keresztül bontakozik ki. 

Egy angliai kisvárosban működő amatőr színjátszó kör életébe nyerünk betekintést a regényben. Az első e-mailek szerint két ügyvédgyakornok vizsgálja meg a Fairway Színtársulat tagjainak levelezését. Ahogyan mi olvasók - még ők sem tudják, hogy miért lesznek fontosak ezek az üzenetek.

Az e-mailekből kirajzolódik egy kis közösség: az alfa családdal, Haywardékkal, akik a színjátszó kört irányítják. Miközben az új darabot kezdik el szervezni, egy megdöbbentő hírt közölnek a közösséggel. Martin Hayward kétéves unokájánál agydaganatot diagnosztizáltak, ezért a család minden erejével adománygyűjtésbe kezd, hogy egy hatásos amerikai gyógyszerrel segíthessenek a kislánynak. Hamar kialakulnak a feladatkörök, nem csak az új darab szervezésében, hanem az adománygyűjtésben is többen részt vesznek. Ezek mellett szép lassan megismerjük azt a bonyolult kapcsolati hálót, amelybe szereplőink tartoznak. 

A Hayward családon kívül fontos szerepet kap Isabel Beck és új barátainak szerepe. Isabel ápolónőként dolgozik és egy tipikus szürke kisegér, akit a legtöbben észre sem vesznek. Ezért is örül annak, hogy a közösségbe érkezik egy ápoló házaspár - Samantha (Sam) és Kel. Sam Isabel munkatársa lesz, akivel hamar barátságot köt.

A kötetben többek levelezését is olvashatjuk: érdekes volt megfigyelni hogyan mesélnek tovább történeket egyes szereplők, hogy saját magukat előnyösebben mutassák be, vagy manipuláljanak. Milyen hamar lejön egyes emberek stílusa, személyisége a fogalmazásmódjukból. 

Tetszett, hogy beleláthattam egy amatőr színtársulat életébe, ill. az adománygyűjtés felépítésébe. 

Már az elején sejthetjük, hogy azért vizsgálja két leendő ügyvéd ezeket az e-maileket, mert valami gyanús van az adománygyűjtés körül. Ráadásul a borító is elárulja, hogy még egy gyilkosság is történik - ez viszonylag későn jelenik meg. Illetve több szereplő afrikai múltjában is történtek dolgok, amik hatással lehetnek a jelenlegi eseményekre. 

A kötet szépen épül fel, bár az első felénél kicsit rövidebben is el tudtam volna képzelni az alaphelyzet bemutatását, ill. nekem késői volt a gyilkosság megjelenése - a borító alapján másra számítottam. Alaptalanul féltem attól, hogyan fogom tudni követni csupán e-mailek, sms-ek, egy-két cikk és levél alapján a történetet, persze többször visszalapoztam a szereplőlistához és megdolgoztatta az agyamat ez a formátum. Árgus szemekkel néztem a furcsa elszólásokat, a sunyi viselkedést - mégsem tudtam megoldani a rejtélyt. 

A regény nem csupán a csalások felderítésével foglalkozik, hanem elég komoly mentális betegségeket is felvillant. Az utolsó e-mail erre is jó példa, valaki nem változik...

Összességében egy nagyon újszerű krimiregényről van szó, amely viszi magával az olvasót. Néhol életszerűtlennek éreztem a sok e-mailt, több olyan leírás is volt ahol nem tudtam elképzelni, hogy ezt így e-mailben tényleg valaki leírja, talán inkább chat-formátumot kellett volna alkalmazni. Ettől függetlenül jó szívvel ajánlom ezt a könyvet azoknak a krimiszeretőknek, akiknek a logikai játék, az agytorna fontos egy regény olvasásánál. 

4/5

Kiadó: Next21
Kiadás éve: 2022
Eredeti cím: The Appeal
Fordító: Endreffy Kata
Oldalszám: 448
Ár: 4890 Ft Vedd meg kedvezményesen a kiadótól!
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Egy gyilkosság. Tizenöt gyanúsított. Ki tudod bogozni, mi történt?

SUNDAY TIMES: AZ ÉV KRIMIJE

Lower Lockwoodban, ebben az álmos angliai városkában az amatőr színjátszó csoport nagyban próbál. A rendező, Martin Hayward, és a darab főszereplője, Helen – civilben férj és feleség – borzasztó hírt kapnak: unokájuknál ritka fajtájú rákbetegséget diagnosztizálnak, amelynek gyógyítása irdatlan költségekkel jár. A társulat tagjai ezért gyűjtést szerveznek.

Azonban nincs mindenki meggyőződve arról, hogy ez a kezelés hatékony, mint ahogy arról sem, hogy a gyűjtés valóban nemes céllal zajlik. A közösségben nő a feszültség, amely a ruhapróbán tetőzik. Másnap találnak egy holttestet, és valakit letartóztatnak. A tárgyalást megelőzően két fiatal ügyvéd tekinti át az anyagot – e-maileket, üzeneteket, leveleket – és egyre erősödik a gyanú, hogy a gyilkos itt van köztük. A bizonyíték az iratokban található – várja, hogy valaki rábukkanjon.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.