Neil Gaiman - A ​temető könyve (újraolvasás)

Még az idén c. bejegyzésemben említettem, hogy az egyik újraolvasó tervem volt A temető könyve, amit kereken 10 éve olvastam először. Ennek megfelelően elég sokat felejtettem, szinte új olvasmányélményként fogadtam be ezt a hátborzongató történetet. 

A regény főszereplője Senki Owens, akinek családját egy fura figura lemészárolja, még kisbaba korában. Senki észrevétlenül szökik meg a házból és a közeli temetőben köt ki. Itt a szellemek köré gyűlnek és rövid tanácskozás után befogadják. Nevelőszülőket kap, egy gyámot, aki nem szellem, így ki tud járni a temetőből és tud ételt, ruhákat hozni a gyermeknek.

A könyvben végigkövethetjük a felnövését, a nagyobb kalandjait egészen kamaszkoráig. A szellemek állandó társaságot biztosítanak neki, sokat tanítják - a könyv legjobb humorforrása a különböző korokban élt karakterek tudása és beszédmódja. 

Senki persze egy idő után vágyik másféle társaságra is: ötéves korában a barátja lesz egy kislánynak, aki egy ideig azt hiszi csak az ő képzeletében él a szürke ruhás fiú. Iskolába is jár rövidebb-hosszabb ideig, de egészen a könyv végééig igazából a temető része, nem tud kiszakadni a világából és nem is tanácsos  - családja gyilkosa ott vár rá valahol. 

Újraolvasva is nagyon tetszett ez az átalakított Dzsungel könyve történet - az árva fiúval, aki meglepő körülmények között nő fel. Érdekesek voltak a trükkök, amiket Sen megtanult, amik a szellemes-horror történetekből ismerősek lehetnek (eltűnés, álomjárás, rettegés). 

Feltűntek a hiányosságok is: oké, hogy Sen egy kiválasztott figura - mégis alig kezd valamit ezzel a szereppel. Nagyon hiányzik szerintem egy folytatás ehhez a regényhez, amiben megismerjük a felnőtt életét, akár a Becsületrendőrséget és újabb kalandjaikat - ami szintén nagyon izgalmasnak tűnik, de ebben a regényben csak érintőlegesen szerepelnek. 

Ettől függetlenül tökéletes kikapcsolódást nyújtott, nagyon tetszett ez a borító (amit már 10 éve is kinéztem), Chris Riddel fejezetkezdő illusztrációi pedig megalapozzák a hátborzongató hangulatot. Tökéletes halloweeni - őszi könyv ;)

2014-ben készült belőle egy képregény is, de a beígért film talán sosem készül el :(

5/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: The Graveyard Book 
Fordító: Pék Zoltán
Oldalszám: 246
Ár: 3280 Ft (A kiadó oldalán olcsóbb ;))
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Senki Owens, a barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához.
Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, és ott a különös és rettentő lény, a szlír.
Az igazi veszély azonban a való világban leskelődik Senre: ha kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű férfi, aki már megölte Sen egész családját...
Neil Gaiman barátságról és szeretetről szóló lenyűgöző története a legváratlanabb helyekre vezet, felejthetetlen élményt nyújtva. Az olvasó Chris Riddell illusztrációival, új szerkesztésben tartja a kezében a könyvet.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.