Michael Chabon - Fenegyerekek

Michael Cabontól még csak a Kavalier és Clay bámulatos kalandjai c. nagyregényt olvastam két éve, ami lenyűgözött, ezért is voltam kíváncsi legfrissebb kötetére. Magyarul már több könyve is elérhető: a Jiddis rendőrök szövetsége jelent meg először, ezt követte a 21. Század Kiadónál egyik első KULT Könyvként a Ragyog a hold. 

Chabon amerikai író, akinek második regénye a Fenegyerekek 1995-ben jelent és amiből film is készült 2000-ben - többek között  Michael Douglas, és Robert Downey Jr. főszereplésével (tervezem megnézni). 

Főszereplőnk Grady Tripp irodalomprofesszor, aki egy pittsburgh-i főiskolán tanít. A regény cselekmény néhány napot ölel fel, ami bővelkedik kalandokban és fordulatokban.

Grady régi barátja és szerkesztője, Terry Crabtree érkezését várja a repülőtéren, hogy elvigye a főiskola szokásos évi irodalmi rendezvénysorozatára. Közben fel kell dolgoznia, hogy (harmadik) felesége, Emily valószínűleg el akar válni tőle, szeretője pedig szintén egy sorsfordító hírt közöl vele. 

A regény több ponton füvezős roadtripbe csap át, aminek köszönhetően nem csak a főiskolai irodalmi szalonokba, hanem egy zsidó húsvéti hétvégére is beleshetünk, miközben Grady küzd függőségével, gondolataival és szorongásaival. Emberi kapcsolatai alakulásán túl a lelkére mázsás teherként nehezedik legújabb regényének befejezése, melyet már évek óta ír és nem akar/tud a végére érni…

Az eszement kalandok, bulik, iszogatások és füvezések következtében eltávozik egy kutya, egy boa, viszont Grady önpusztító életmódja következtében két embert is megment - az egyik egyik tanítványa, a másik… kiderül az utolsó oldalakból ;)
Gradyt egy furcsa tanítványa, James Leer is elkíséri, aki kívülállóságával és múltbeli traumákkal küzd. 

Több komoly és fájdalmas témát is feldolgoz ez a regény, aminek középpontjában az írói lét áll. Láthatjuk mennyire rá tud telepedni egy ember - az író - életére, az alkotás kényszere, mennyire meg tudja bénítani, ha nem a tervek szerint halad. James Leer karakterén keresztül fiatal, pályakezdő írói sorsot ismerhetünk meg, ahol Chabon azt mutatja be, hogyan próbálja úgy alakítani saját élettörténetét, mint egy irodalmi karakterét. Grady, az idősebb író pedig, aki mögött már áll néhány regény megfeneklik a fantáziája óceánján. Valahogy nem tud összerakni egy működő regényt, ami már végtelen borostyánként telepszik rá az életére. Az egyre halmozódó rossz döntések és titkok egyre komolyabb egészségügyi problémákat is okoznak, egy ponton Gradynek be kell látni, hogy teljes változásra lesz szüksége ezután.

Azért voltam kíváncsi erre a könyvre, mert érdekeltek az írói lét kulisszatitkai, és bíztam Chabon mesélői stílusában, ami már a Kavalier és Clay…-ben is megfogott. Grady egyáltalán nem lett a kedvenc karakterem, ettől függetlenül lekötött a regény. Grady a tipikus antihős, akin sokszor csak felhúzni tudod magad, mert kb minden lépése elhibázott és mindegyiket meg tudja fejelni valamivel. Mégis van esély számára is egy jobb életre, és az utolsó oldalakat olvasva remélem megtalálta a helyét… :) 

Humoros, néhol erőszakos, és gyorsan pörgő regény a Fenegyerekek. Azoknak ajánlom, akik már olvastak Chabontól és tetszett a stílusa, ill. ez egy igazi ‘pasis’ olvasmány, amivel a férfi olvasók még jobban tudnak rezonálni. Nekem egy érdekes bepillantás volt egy amerikai prof. életébe.

4/5

Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: Wonder Boys
Fordító: Pék Zoltán
Oldalszám: 336
Ár: 4990 Ft (Vedd meg kedvezményesen a kiadótól!)
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Grady Tripp professzor élete nem fenékig tejföl: egy közepes színvonalú főiskolán tanít kreatív írást közepes színvonalú diákoknak, a saját következő könyvén viszont hét éve és kétezer oldal óta dolgozik, de még nem látja a végét.
Ráadásul övön aluli és felüli csapások sorozzák: a különc, meleg irodalmi ügynöke a városba érkezik egy transzvesztitával; a felesége elhagyja; a szeretője terhes lesz; a legtehetségesebb tanítványa az öngyilkossággal kacérkodik; meghal egy kutya, egy kígyó és szinte minden remény.
A Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című Pulitzer-díjas alkotás szerzőjének regénye olyan, akár egy hallucinogén utazás, gyorsan pergő, színes jelenetek kavalkádja, amelyek közt éppúgy akad komikus, mint drámai, és épp a megfelelő arányban. A könyvből mozifilm készült Michael Douglas, Frances McDormand és Robert Downey Jr. főszereplésével.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.