Újévi Fogadalmak Book Tag 2021

január 04, 2021

Már két éve töltöm ki ezt az újévi könyves körkérdést, amivel tökéletesen lehet hangolódni az év kezdetére, egy kicsit konkrétabban fókuszálni az újévi tervekre - olvasmányokra.

Ha tetszik, vigyétek, töltsétek ki ti is! ;)

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle

Jojo Moyes - soha nem olvastam még tőle semmit, a Mielőtt megismertelek filmadaptációt sem láttam, de az új könyvének (Áradó fény) fülszövege megfogott.

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni

Irvin D. Yalom több könyve is érdekel, tőle sem olvastam még eddig - a Szemben a nappalt ki is hoztam a könyvtárból korábban.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Ha klasszikusnak számít: Rejtő Jenőtől A ​tizennégy karátos autó, amit még 2019-ben vettem meg Poket zsebkönyvben.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Van jó néhány ötletem, ráadásul ismét szeretnék havi 1 könyvet újraolvasni idén is, a saját kihívásomra. Januárra lehet a Persepolis képregényt fogom újrázni, amit megvettem az új Libris kiadásban még 2019-ben. De nagyobb terv idénre az Alkonyat-sorozat vagy épp a Gyűrűk Ura trilógia (utóbbit kamaszkorom óta nem olvastam, bár akkor többször is).

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre

Umberto Ecotól A rózsa neve, ezt megint beválogatottam a várólista csökkentésre is, remélem idén végre szánok rá időt - buzdíthattok nyugodtan, hogy miért is olvassam el végre :D

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél

Tavaly is ugyanezt a könyvet említettem, azóta se olvastam el: Edward Rutherfurd: London, a maga 992 oldalával! :D

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél 

Elena Ferrante (A felnőttek hazug élete - ezzel meglenne a molyos plecsni is).

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén

Magamnak vettem decemberben - fogjuk rá, hogy karácsonyra és még nem olvastam: Donald A. MacKenzie: Skót tündérmesék. 

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2020-ban fogsz

Erre egyelőre nem tudok válaszolni, nincs olyan sorozat, ami megjelent és szerintem be is fejezném idén.

10. Egy megkezdett sorozat, amit 2020-ban be fogsz fejezni

A Vaják, aminek már csak az utolsó, 7. részét kell elolvasnom.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Számot nem tűztem ki magam elé, mert sejtem hogy idén is számos könyvre sort tudok keríteni - inkább arra szeretnék figyelni, hogy a saját olvasatlan könyveim számát csökkentsem, kevésbé csábuljak el a megjelenésekkor elsőként egy-egy könyvnek; meg egyáltalán jobban megválogassam, hogy mire szakítok időt. 

12. Bármilyen egyéb célkitűzés

Havi egy Agatha Christie, Havi egy újraolvasás, Havi egy verseskötet és Havi egy képregény kihívásokra szeretnék havi szinten olvasni. 

Nektek mik a 2021-es terveitek?

2 megjegyzés:

  1. Nem tudom hallottad-e, hogyJojo Moyes Áradó fény-e kicsit plágium botrányba keveredett, mert úgy fél évvel korábban volt már egy ugyanezt feldolgozó könyv: https://www.buzzfeednews.com/article/tomiobaro/jojo-moyes-the-giver-of-stars-kim-richardson-bookwoman-of

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez elég durva sztori, nem futottam eddig bele :S Pont ma reggel nyúltam rá a Mielőtt megismertelek könyvére is, kihoztam a könyvtárból, lehet akkor azzal kezdem inkább az ismerkedést - és kivárom/elolvasom inkább Kim regényét.

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.