Susanna Clarke - Piranesi

Susanna Clarke-tól eddig még csak a Búcsúbáj hölgyei és más történetek novelláskötet olvastam 10 éve (elkezdtem ezt a bejegyzést úgy írni, hogy nem olvastam még semmit a szerzőtől.) A hollókirályt beszereztem tavaly az Agave tavaszi akciójában. A Piranesit könyvtárból hoztam ki és ez lett 2021 első befejezett olvasmánya. Tudtam, hogy furcsa hangulatú regényről van szó, amiről többen azt mondták, hogy érdemes kevés előzetes tudással elkezdeni. Így is tettem és az első fejezetekig csak lestem, hogy mi lesz ebből.

Piranesi a főszereplőnk, aki tengervízzel elárasztott csarnokokban él, amit csak a Háznak nevez. A labirintusszerű csarnokok tele vannak márványszobrokkal, a dagályok által odahordott hínárokkal, amikből Piranesi különböző használati tárgyakat készít. Napjait halászattal, a csarnokok felderítésével és naplói írásával tölti ki, illetve hetente kétszer találkozik egy férfival, akit a Másiknak nevez. Ők ketten a Házat derítik fel, és valamilyen nagy tudást próbálnak felszínre hozni. 

tumblr

A cselekmény lassan építkezik, Piranesi naplóbejegyzéseiből ismerkedünk meg ezzel a különös világgal, amiről sokáig nem tudjuk eldönteni, hogy egy meghasonlott ember elméjében járunk, vagy egy másik dimenzióban...

Megismerjük Piranesi szemszögén keresztül a csarnokokat, azt az életmódot, amit kialakított. A Másikkal való beszélgetése viszi apránként előrébb a cselekményt, és egyre több kérdésünkre választ kapunk. A könyv negyedéig nem sok izgalmas történik, ekkor kezdenek új szereplők és információk megjelenni.

A regény háromnegyedét együltő helyemben olvastam el, főként ez a rész tartogatott izgalmakat. Emléktöredékek, levelek, cikkek egészítik ki a naplóbejegyzéseket és kirajzolódik a kép, hogy főszereplőnk hogyan került ebbe a furcsa világba, kicsoda a Másik. 

Amikor becsuktam a könyvet hosszú ideig gondolkodtam, hogy akkor ez most egyáltalán mennyire tetszett nekem... Érdekes az alapötlet, de a könyv eleje lassan indult be, számomra felesleges apróságokat írt le Piranesi. Naivitása egy idő után már untatott, kedves és végtelenül figyelmes ember a főszereplőnk, de több összefüggésre csak későn jön rá. Furcsa, csendes hangulat járja be az egész regényt, a márványcsarnokok között bolyongó főszereplővel, a hullámok és a dagály hangjaival, a némaságot csak a madarak törik meg.

Maga a fantasy-szál érdekes volt, de erről elég keveset tudtam meg. Clarke röviden írt a beavatódásról, a nyomozásról amibe a szerepelők belekeveredtek. 


Ha egy lassú és egyedi hangvételű (kis)regényt kerestek, akkor adjatok egy próbát neki. 

3? ... 4/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: Piranesi
Fordító: Molnár Berta Eleonóra
Oldalszám: 224
Ár: 3680 Ft

Borító: 5/5

Fülszöveg:

A ​Hollókirály szerzőjének mámorító, hipnotikus új regénye, mely egy álomszerű, alternatív valóságban játszódik. Piranesi háza nem hétköznapi épület. Termei végtelenek, folyosói végeláthatatlanok, falait pedig sok ezer különféle szobor borítja. A labirintusszerű csarnokok közt egy bebörtönzött óceán terül el, hullámok emelkednek mennydörögve a lépcsőházakban, pillanatok alatt árasztva el a termeket. De Piranesi nem fél; ismeri a dagályokat, ahogyan a labirintusban is eligazodik. Élete a ház felfedezéséről szól. Rajta kívül még egy ember él a házban, a Másik nevű férfi, aki hetente kétszer meglátogatja Piranesit, hogy a segítségével a Nagy és Titkos Tudás nyomára bukkanjon. De kutatásai során Piranesi bizonyítékot talál egy harmadik személy létezésére is, és egy szörnyű titokra kezd fény derülni, mely a Piranesi által ismert világon túlra nyit kaput. Susanna Clarke várva várt második regénye lenyűgöző új világba vezeti az olvasót: egy meglepő képekkel és szürreális szépséggel teli végtelen labirintusba, melyet dagályok és felhők kísértenek.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.