2014. november 11., kedd

Hírmorzsák

Van néhány érdekes könyves hír, ami megragadta a figyelmemet mostanában, és szót ejtek a legújabb Könyves Magazinról is. Most könyvekre nem is nagyon van időm, egyre jobban szorítanak az egyetemi beadandók határidői :( De november közepén jön egy-két friss megjelenés, amik tervben vannak ;)


Múlt héten jött a hír, hogy Csepella Olivér Nyugit+Zombik képregényének megjelentetéséhez adományt gyűjt. A képregényről már évek óta lehet olvasgatni, tumbrön sokszor fel-felbukkantak képek a zombiharcos Kosztolányiről, Babitsról. Az indiegogo oldalon egy nap alatt összegyűjt a 12 000 dollár! (kb 3 millió forint), így Olivérnek egy év múlva le kell szállítatni a kész képregényeket az adományozók között. Többféle csomag van, én még nem rendeltem, de egy képregényre és pólóra igen fáj a fogam. Nem semmi, hogy egy nap alatt meglett a kiszemelt összeg, rengeteg osztották meg facebookon is a hírt, voltak akik 350 dolláros csomagot is megvették!  


Anne Rice visszatér a Vámpírkrónikák sorozathoz, egy újabb Lestatos könyvet ír, ez lesz a 11.! Pedig pár éve azt hittem 'elvesztettem', nagyon elment a keresztény téma felé, de aztán jött a Wolf gift (ami még mindig nem jelent meg magyarul :[ ), és most egy újabb VK. Valamelyik kiadó rácuppanhatna újra ezekre ... A Prince Lestat története napjaink New Yorkjából indul, visszamegy az ókori Egyiptomba, megjelenik Armand, Mekare és Maharet, David Talbot, Marius és persze a csodás Lestat :)

(Tekla kérésére írok erről a magazinról, de remélem a többieknek is érdekes lesz. :) )
Idén először a könyvhétre jelent meg újra a könyves.blog magazinja, ami már akkor levett a lábamról - szép tipográfia, igényes kivitel és a kedvenc íróim és műveik szerepeltek benne. 

Őszre kirukkoltak a második példánnyal, amiben a legfrissebb megjelenések kaptak helyet, több érdekes interjúval együtt. Azóta már néhány cikket el lehet olvasni a könyves.blogon is (belinkeltem lent ;)). 
A legjobban D. Tóth Kriszta interjú tetszett, a nagy Stephen King összeállítás (ami még egy lökést, adott, hogy olvassák már el tőle valamit), aktuális és érdekes volt a magyartanításról és az ekönyvekről szóló cikk is.
"Nagy összeállításokban mutatja be a magazin Stephen King sikeres, ám függőségektől sem mentes pályafutását, a fekete-fehér, erőszakos Sin Cityt, és a gyerekkönyveket is más aspektusból vizsgálják - hogyan jelennek meg a mesékben azok, akik eltérnek a fehér, heteroszexuális, nukleáris családban élő gyerekképtől. Winkler Nóra megmutatja a könyvespolca képeit: elsőre egy lepke, egy Hollinghurst-borító és világ legmenőbb kortárs képzőművésze, Damien Hirst kapcsolatát fejti fel. Weyer Balázs olvasmányainál visszatérő motívum lett a Nagy Háború: Balzac, le Carré, Zweig regényei mellett a Miért buknak el a nemzetek? című könyvet mutatja be.Az iskolai kötelező olvasmányok listája átgondolásra szorul, derül ki a Könyves cikkéből. Jókai Mór regényei helyett Az éhezők viadalát, a Szent Johanna Gimit vagy a Harry Pottert kellene irodalomórákon tanítani. Megszólal a Magyartanárok Egyesületének elnöke, Csobánka Zsuzsa és Tóth Krisztina is. Lassan tíz éve jelent meg Dragomán György több nyelven is sikeres regénye, A fehér király, amiből hamarosan angol nyelvű nagyjátékfilm készül a 21 gramm producerének közreműködésével. Új regényében, a Máglyában két boszorkány a forradalom utáni napokban változtatja meg Románia történelmét. „Kitömött barbár volt Török Sophie, ám őt nem a közvélemény, hanem a férje formálta német múzsafeleségekre emlékeztető alabástromszoborrá” – állítja Péterfy Gergely, a Kitömött barbár szerzője. Esterházy Péter és Parti Nagy Lajos német fordítója, Terézia Mora, a Német Könyvdíj nyertese bevallotta, hogy regényt csak németül tud írni, a Matthew Scudder nyomozót megteremtő krimiszerző, Lawrence Block felfedte magyar gyökereit.Az illegális letöltés megöli a könyvpiacot, miközben kalózok mentik meg az irodalmat? Bodó Balázs az elmúlt hónapokat a világ legnagyobb elektronikus kalózkönyvtárának felfedezésével töltötte. A magyar könyvpiac tart az e-könyvre történő átállástól, a Könyves Magazin cikkéből kiderül, miért nem robbant be az e-könyv-piac Magyarországon. A Könyves Magazint a Bookline.hu oldalon, a Libri boltjaiban és az újságárusoknál lehet megvásárolni."
Cserna-Szabó András: A túlfűszerezett Dumas
Hol keressük Matthew Scuddert?
Lawrence Block: Scuddernek nincsenek szabályai
A kitömött udvari néger problémái mindannyiunk problémái

3 megjegyzés:

  1. A zombis cuccról elvétve hallottam már, de most néztem meg először, és nem fogom tudni kibírni, hogy ne fundoljam. :) Egyébként mindig szerettem volna olyan lány lenni, aki imád képregényt olvasni, de sajnos nem vagyok olyan. Talán ez egy jó löket lesz, nagyon tetszik a képi világ és a téma is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D én gyerekként rengeteg Donald Kacsa magazint olvastam, így nem állnak annyira távol tőlem a képregények, ez meg külön tetszik a nyugatos írók miatt :D

      Törlés
  2. én imádom a zombikat, de speciel a Walking Dead képregényben nem tetszett :( egy sincs meg, egyet elolvastam a Libriben (bejártam kiolvasni egy képregényt, full ciki) de nem fogott meg, scott pilgrimeket is olvastam, de azok se nagyon. nekem sem való a képregényolvasás azt hiszem. mondjuk póló jöhet bármikor ami zombis :)

    VálaszTörlés

na ehhez szólj hozzá ;)

Összes címke

1001 könyv listás (19) 12daybloggerchallenge (12) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (28) 2 pontos (7) 20. század (143) 21. század (99) 2pontos (1) 3pontos (62) 4pontos (291) 5pontos (332) 9/11 (2) a love story trilógia (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (11) agatha raisin (23) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (3) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (1) angol (172) angolul (20) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (5) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (19) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (1) booktag (8) boris vian (5) borító (3) boszorkány (12) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (14) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) chicklit (34) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (1) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (23) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (2) dan brown (6) darren shan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (7) disztópia (17) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (2) egy sötétebb mágia (1) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (1) életmód (12) életrajz (14) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (2) európa kiadó (1) évösszegzés (3) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (46) fekete istván (1) feminizmus (10) festészet (2) film (98) finn (9) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (75) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (2) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (2) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) gondolatok (6) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (5) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) harper lee (1) harry potter (15) havi tervek (25) havi zárás (62) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (2) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (28) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (2) ifjúsági (23) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (8) indiai (1) interjú (1) interjúk (1) internet (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (3) ismeretterjesztő (18) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (7) jay asher (2) jeanette winterson (2) jim kay (4) joanne harris (17) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (2) karácsony (23) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (3) kedvenc (25) képregény (6) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kísértet (1) kisregény (8) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbia (1) konmari (3) kortárs (65) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (9) könyvekről röviden (5) könyvesfilmes (3) könyvfesztivál (6) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (1) körbeposzt (41) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (1) kreatív (12) krimi (83) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (6) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (22) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (5) logan mcrea (1) london (11) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (19) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (157) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (12) mercy fall farkasai (3) mese (12) mese felnőtteknek (8) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (4) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (11) new adult (5) new england (4) new york (20) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (4) novellák (38) női sors (10) női sorsok (14) nyár (9) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (18) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (1) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (11) önsegítő (7) ősz (2) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (2) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (20) pszicho-thriller (3) pszichoanalízis (1) pszichológia (7) rabszolgaság (2) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (3) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (3) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (41) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (24) scolar (4) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (1) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (1) skót (26) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (17) spanyol (7) steampunk (7) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) susanna clark (1) svájci (1) svéd (11) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szellem (5) személyes (161) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (65) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (3) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (8) szürrealizmus (2) társadalomkritika (5) társadalomtörténet (1) tasmina perry (2) tél (6) tematikus (6) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (148) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (19) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (22) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (14) újság (1) újságíró (1) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (13) utazás (5) útmutató (1) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (1) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (4) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (24) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (19) világháború (20) virginia woolf (18) vlog (1) vörös pöttyös könyvek (9) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (1) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (11) YA sorozat (13) zene (8) zsidó (4)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) anglia (1) angol (172) argentin (1) ausztrál (5) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (14) cseh (6) dán (2) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (7) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (11) magyar (157) mexikó (2) német (11) new england (4) new york (20) norvég (4) olasz (18) orosz (13) osztrák (1) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (26) spanyol (7) svájci (1) svéd (11) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (7) 3pontos (62) 4pontos (291) 5pontos (332) kedvenc (25)