Mit rejtenek a polcok?

október 25, 2019
Az októberi Témázunk részhez személyes érintettségem, és a már meglévő könyvtári témájú bejegyzések miatt kicsit máshogy fogtam neki.
A többiek arról mesélnek, hogy járnak-e könyvtárba - ha nem, miért nem. Én egy éve meséltem arról, hogy mik voltak az első élményeim olvasóként, mi volt a kedvenc helyem, illetve tavasszal az Instagramon feltett kérdésekből írtam meg a tapasztalataimat - már könyvtárosként

A könyvtárossággal kapcsolatban több előítélet él - persze több szakmából hozhatnánk hasonlót. Amíg nem ismerjük, addig csak a saját töredékes élményeinkre, benyomásainkra támaszkodhatunk.
Épp ezért összegyűjtöttem több olyan részét a munkámnak, amire talán nem is gondoltatok volna, hogy a feladata egy könyvtárosnak. Elsősorban a saját munkakörömből ill. könyvtáramból (ami egy 'megyei' könyvtár) hozom a példákat - mindegyik kicsit máshogy működik.

Rendezvényt szervezünk
A városok - falvak fontos kulturális pontjai a könyvtárak, és ezt nem csak a meglévő könyvekkel, újságokkal, filmekkel, zenékkel szolgáltatják, hanem a változatos programkínálattal.
Ringató - mesélő foglalkozások babáknak, természetesen író-olvasó találkozók, érdekes helyismereti előadások, különféle érdeklődésű - tehetségű emberek bemutatkozási lehetőségei, képzőművészeti tárlatok, pályázatok helyszínei is a könyvtárak.

Az elmúlt években én is több érdekes, főleg középiskolásoknak - egyetemistáknak szervezett kreatív pályázaton vehettem részt, ahol a feladat vagy képzőművészeti alkotás beküldése volt, vagy Rambo videó készítés, legutoljára pedig képregényeket vártunk. Persze mindegyik kötődik az irodalomhoz, versekhez, könyvekhez - de mindezt olyan újfajta módon, ami izgalmassá teheti az eredeti alkotásokat is. 

Kiadványokat készítünk
Ez főleg a rendezvényszervezéshez kapcsolódik, - általában nincs külön ember arra, hogy meghívót - plakátot készítsen a fenti programokhoz, ezt legjobb tudásunk szerint mi magunk készítjük el. Erre amúgy van tanfolyam is, én eddig a kollégáimtól tanultam eddig a legtöbbet. De több könyvtáros keze alól került már ki könyv, vagy segített bele a szerkesztésbe. 

Marketing feladatokat végzünk
Erre szintén nem mindenhol lehet külön ember alkalmazni: kezelünk Facebook, Instagram oldalt - van olyan könyvtár, aki működtet Twitter és Tumblr fiókot is. A programjainkról sajtóanyagokat készítünk és küldünk ki a helyi vagy épp országos szinten; ha kell interjút adunk tévének - rádiónak, sőt még sajtótájékoztatót is tartunk.







Berzsenyi Dániel Könyvtár (@bdkszombathely) által megosztott bejegyzés,
Segítünk - tanítunk - figyelünk
Legyen szó a legegyszerűbb feladattól: megkeresni egy adott könyvet, ajánlani könyveket - forrásokat - cikkeket; alapszinten segítünk számítástechnikai feladatokban - erre tanfolyamokat is szervezünk; sok programmal igyekszünk inspirációt nyújtani - vagy épp fejleszteni a helyi közösséget.
Nagyfokú empátia is kell ehhez a szakmához (is), sokféle ember megfordulhat egy könyvtárban - érezni kell mikor van szüksége mondjuk egy idős embernek néhány kedves szóra, vagy figyelmes tekintetre; mikor kell kedvesen megkérdezni egy félénk olvasót hogy tudunk-e segíteni; de határozottság is kell, amikor olyan emberrel találkozunk - vagy olyan állapotban van, hogy meg kell kérnünk hogy jöjjön vissza megfelelő állapotban.

Többfunkciós tér
Legyen szó a böngészésről, újságolvasásról, házi feladat írásról - találkozási pont a könyvtár, sőt egyre többen használják közös tanulásra, korrepetálásra, ehhez minden feltétel adott. Sőt egyre több könyvtár kínál saját kis műhelyeket - legutóbb Kecskeméten láttam az akkor megnyitás előtt álló profi hangstúdiót - ahol vlogolni, zenét szerezni, játszani is lehetett egy külön, hangszigetelt szobában (Kreatív stúdió).

Egy kicsit marketingesnek - rendezvényszervezőnek - tanárnak - szociális munkásnak is kell lennünk, hogy helytálljunk és egy megbízható, biztonságos, és szórakoztató környezetet biztosítsunk. 

Remélem tudtam egy kicsit árnyalni azt a képet, hogy kardigánban üldögélünk a helyünkön és egész nap olvasunk, ja és lepisszegünk mindenkit! :D

Ha van még kérdéseket, akkor tegyétek fel nyugodtan - az élményeim a saját munkahelyemről, főleg a saját munkakörömből (és a hozzám közel állókéból) állnak.

A többiek gondolatai a könyvárakról:
Anett, Pupilla, Nikkincs, Czenema, Sister

Utóvéd:
Avilda
Nita

13 megjegyzés:

  1. Jó volt könyvtáros szemszögéből is olvasni ebben a témában :) Tényleg van olyan, hogy meg kell kérnetek az embert, hogy jöjjön vissza a megfelelő állapotban? :O Hát milyen állapotban ténferegnek be?

    VálaszTörlés
  2. :o Azt nem tudtam, hogy te is könyvtáros vagy. Épp most hiányoltam a blogger világ könyvtáros csapatát Pupinál, de akkor megvagyok! :)
    Nagyon érdekes, amiket írtál, bár azt tudtam, hogy egy könyvtáros élete nem abból áll, mint amit gyerekkoromban láttam, összeszorított szájjal neheztelni a gyerekekre, akik rossz helyre teszik vissza a nyilvántartó kártyát. :D
    Köszönöm! :)

    VálaszTörlés
  3. Annyira jó, hogy te ilyen szempontból tudsz mesélni a könyvtárról. :)

    VálaszTörlés
  4. Avilda - igen volt már rá példa, a könyvtárnak erős a szociális funkciója (értsd ugyanúgy menedék sokszor hajléktalanok, vagy épp bizonyos állapotban lévők számára is) - ha nem tudnak megfelelően viselkedni, akkor le kell szerelnünk vagy a biztonsági őrnek.
    Reea - na akkor tudtam újat mutatni :D
    Nita - egy álom vált valóra, már 3 éve <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jó, hogy nálatok van biztonsági őr, nálunk az pont hiányzik, a raktáros fiúk, vagy a karbantartó szokott csúnyán nézni helyettünk.
      A kardigán azért stimmel :))

      Törlés
  5. Nálunk is nagy a szociális funkció, pedig elvileg szakkönyvtár vagyunk, tehát nem tágabb, hanem szűkebb réteget szolgálunk ki :) itt is van hajléktalan, óraadó tanár és diákja (az átriumban, vagy a nyelvstúdióban); magántanárok, akik a 10 közösségi számítógép egyikén készítenek diákoknak feladatlapokat; és rengeteg idősebb használónk, néha szinte sorszámot kell osztani a pc-ékhez.
    (azt mondjuk nem értem, hogy aki hét közben 10-től este 8-ig ül nálunk a számítógép előtt, az hová jár szombat-vasárnap???)

    Rendezvények szintén hetente vannak, a blogon, molyon szoktam őket ajánlani, és jelenleg, amíg tanul a kollégánk, addig Timi kolléganőmmel együtt posztolunk a könyvtár FB és Insta felületein. Hozzánk még diákcsoportok is járnak, kedden volt az első könyvtárvezetésem, az ELTE dán tanszékéről jött az oktató, pár diákkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nálatok is izgalmas az élet! A PC használat érdekes, nálunk az évek alatt csökkent, már csak néhány állandó olvasó használja. A legtöbben laptopot hoznak, azon dolgoznak.
      Ja igen, könyvtárbemutató túra nálunk is gyakran van, van olyan iskola - óvoda akik már rendszeresen hozzák a gyerekeket, diákokat.

      Törlés
  6. Olyan érdekes, hogy az ilyen munkákról mekkora tévképzetek keringenek, holott egy könyvtáros egyáltalán nem csak a fenekén ücsörög, ha épp nincs olvasó! Tetszik, mennyire sokoldalú a munkád, így nem csoda, ha folyamatosan kreatív feladatokkal vagy ellátva. :) Szuper kis poszt lett!

    VálaszTörlés
  7. Ajj de jó kis kulisszák mögötti betekintés volt! Bár már hallottam tőled többféle program szervezést is, azért még most is tudtál újat mondani, hogy miket csináltok, mivel foglalkoztok. Nagyon sokrétű munka, és úgy örülök, hogy így megtaláltad benne a helyed! :) ♥
    Ez a hangstúdiózás tök menő! :)
    Jaj Reea "összeszorított szájjal neheztelni a gyerekekre, akik rossz helyre teszik vissza a nyilvántartó kártyát" :D Ezen úgy felröhögtem, hát Marika néni megelevenedik megint! :D

    VálaszTörlés
  8. Én nagyon örülök, hogy személyesen is ismerhetek egy ilyen lelkiismeretes és profi könyvtárost, mint te vagy :) Tök jó olvasni a soraidat, mert az jön le belőle, hogy szereted a munkád, és így ennyi mindent csinálva senki se merje mondani erre a szakmára, hogy unalmas! Sőt! Tök jó poszt lett ezekről a kulisszatitkokról! A kecskeméti könyvtárt stúidóterme elég menő, vajon Pesten is van ilyen? hiánypótló!

    VálaszTörlés
  9. Sister - sokan hozzák még gyerekkori élményekből szerintem, vagy csak simán nem érdeklődnek más szakmák után. Nem is kell mindenről mindent tudni, csak ne kezelje le senki a másik melóját :) Köszönöm!

    Pupi - köszi! Én is nagyon örülök, folyamatos kihívást jelent. :D :D

    Anett - kösziiii <3 <3 Lehet, hogy van nálatok is, érdemes a könyvtárak honlapjait - Fb-ját nézegetni, hátha megosztják ;)

    VálaszTörlés
  10. Végre eljutottam ide is: de jó, Dóri, hogy te innen közelítetted meg a témát! Maximális respect, hogy ilyen sokrétű feladatokat kell ellátnotok. A könyvtárba járó egyszerű emberke biztos, hogy csak azt gondolja, hogy beveszitek a könyvet, kiadjátok, felrakjátok a polcra, és annyi. De az, hogy e mellett mennyi mindennel foglalkoztok, tuti nem gondolják át. Jó olvasni, hogy és örülök, hogy te megtaláltad ezzel a hivatásod :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Niki :)) Azért is szeretettem erről mesélni, mert aki nem is jár könyvtárba - pláne nem lát bele milyen sokrétű lehet a munkánk.

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.