Durica Katarina - A ​rendes lányok csendben sírnak

Katától hallottam először erről a könyvről még az ősszel, azóta szerettem volna elolvasni bár a szerzőt nem ismertem. A történet annyira behúzott, hogy tegnap szinte egy szuszra olvastam ki. 
Durica Katarina író, újságíró, aki Szlovákiában született és nőtt fel. Ebben a regényében a '90-es évek dunaszerdahelyi világát mutatja be, az áldozatok szemszögéből. 

Egy lakótelepi tömbben él Júlia, Hilda és Erzsi. Mindhárman szlovákiai magyarok, lányok/nők és mindhárman más szempontból érintettek a dunaszerdahelyi maffiával kapcsolatban. 

Júlia fodrász, aki rendőr férjével és 11 éves kisfiával él a panelben - életét jórészt a munkája és kisfia tölti ki, férjétől egyre jobban eltávolodik. A három szereplő közül nekem ő volt a legszimpatikusabb - alapvetően életvidám nő, aki igyekszik kitörni a hétköznapok szürkeségéből, szeretne segíteni másokon és nem becsukni a szemét, ha igazságtalanságot lát. Persze utóbbi nem mindig megy: gyerekkora óta azt sulykolják belé, hogy figyeljen a viselkedésére, különben mások megszólják.
"Kritizálni, pletykálni, megjegyzéseket tenni mindenki tud. De egy lépést hátrálni, és megvizsgálnia probléma gyökerét, segítő kezet nyújtani, azt már kevesen."
Hilda 16 éves gimnazista, aki a legjobban otthon érzi magát, valamilyen romantikus könyvet olvasva. Elvágyódik a megszokott világából, de tudja hogy sok lehetősége nincs. Legjobb barátnőjével Andival álmodoznak, hallgatják a tippeket Andi nővérétől, hogy milyen pasit válasszanak maguknak. Hilda életében unokanővére jelent valami változatosságot - aki elhívja bulizni, kiállítást nézni.

Erzsi szintén ugyanabban a panelban él, ahol a másik két főszereplő. Már nyugdíjas, az élete beszűkült - a temetőbe járás és a tévésorozatok nézése dobja fel napjait, na meg a felturbózott tea... Ricsi fia még vele él, de nem sokat látja - néha éjjel jön haza, de reggel már nyoma sincs, viszont szépen hazaadja a pénzét. Erzsi nem egészen tudja miből él a fia, mert állandó munkája nincsen...
pexels
Hármójuk életén keresztül avatódunk be a '90-es évek mindennapjaiba, ahol számítani kell arra hogy megáll melletted egy fekete autó és ha szerencséd van, akkor csak egy beszólást kapsz. Ha nem, akkor felkapnak és egy hétvégi házban megerőszakolva találod magad...
A vállalkozók állandóan védelmi pénzt fizetnek, ha nem tudják teljesíteni, akkor a verés után egyre komolyabb kínzásokat kell átélniük és természetesen a családjuk sem marad ki belőle. Fiúk tűnnek el, lányok térnek haza megszégyenülve és elfojtva magukba azt, hogy mit éltek át. 

Borzasztó epizódokat ismerhetünk meg a könyvből, amik mind megtörténtek valamilyen formában. Katarina több áldozattal beszélt, amikor nekiállt ennek a regénynek: nőkkel akiket még kamaszként erőszakoltak meg, ezzel nem csak ők kaptak egy életre sebet, hanem szüleik is. 

Behúzott magába ez a történet - érdekelt mindhárom karakter sorsa, és még érdekesebbé tette a könyvet, hogy egy olyan jelenségről olvashattam, ami földrajzilag és időben is közel áll hozzám. Borzasztó belegondolni, hogy 20 éve több szerencsés/szerencsétlen körülmény között előfordulhatott az, hogy egy gazdag városra rátelepüljön a maffia, és az emberek szép lassan olyan apátiába süllyedtek, hogy meg sem próbáltak tenni ellenük, a hivatalos közegekre meg már nem is számíthattak, mert ott is voltak embereik...
(…) az életben a legjobb tanácsot a fodrászok adják: emeld fel a fejed!
Júlia története jó 'ütköző' volt a két nehezebb sorsú szereplő között: életében megjelent a szerelem is, bár ő sem úszta meg ezt az időszakot fájdalom nélkül. Tetszett a keretes szerkezet, ami kezdésként felkeltette a figyelmem - a végén pedig szépen lezárt a történetet.
Összességében jól megírt könyvről van szó, behúzott, tetszett hogy több Csallóközben használt szó eredeti formában olvasható benne. Ajánlom ezt a könyvet - kivétel nélkül, fontos epizódja ez is a magyar történelemnek, még ha a határon túl is játszódik.

Készült egy szuper podcast rész is könyvről, Durica Katarinával.

5/5

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 316
Ár: 3999 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:
A ​szerelmi szállal átszőtt regényben a 90-es évek dunaszerdahelyi maffiauralmának eseményei elevenednek meg. A történet három nő életútján keresztül bontakozik ki, akik ugyanabban a nyolcemeletes panelházban laknak. Júlia fodrászként dolgozik. Látszólag gondtalan életet él rendőr férjével és kisfiával, amikor váratlanul betoppan a szalonba András. Miközben a városban tombol a pokol, és fellángolnak a szlovák nacionalista érzések, az asszony magánéletében is eluralkodik a káosz. A nő, akinek egész addigi élete kötelezettségekkel és szorongással teli, felszabadultnak érzi magát a különleges vendég mellett. Az érzés kölcsönös, s bár mindketten megpróbálnak gátat vetni vonzalmuknak, a szerelem ereje erősebb. Hilda a Júlia alatti lakásban él. Külföldi továbbtanulásról és bulikról álmodozik, de mindez lehetetlen egy olyan városban, ami a helyi maffia megszállása alatt van. A nyugdíjas Erzsi, a hetedikről, a tévésorozatokban keresi azt a boldogságot, ami egész életében elkerülte. Tehetetlenül nézi végig, ahogy Ricsi fiából véreskezű maffiózó lesz, és hogy a csallóközi álmos kisváros 1997-ben a rettegés szinonimájává válik.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.