Caleb Carr - A ​sötétség angyala

Ahogy a legutóbbi Témázunk bejegyzésben beharangoztam, nekiálltam olvasni Caleb Carr 2., magyarul elérhető regényét, ami A Halál angyala folytatása.

A sötétség angyala egy évvel az előző regény után játszódik, de John Moore helyett Stevie Taggert az elbeszélő. Jót tett ez a nézőpontváltás, mert nem csak többet megtudhatunk Kreizler pártfogoltjáról, hanem kicsit más helyszíneket, szemszögeket ismerünk meg általa. Van egy tippem, hogy a 3. rész (ami elvileg idén szeptemberben érkezik) Sara Howard szemszögéből fog játszódni - vagy legalábbis remélem :)

Az előző regény megoldása után szereplőink nagyjából ugyanúgy folytatták az életüket, kivéve Sara, aki nyomozóirodát nyitott a korábbi főhadiszállásként használt épületben. A történet elején végre egy komoly ügyet kap - a spanyol nagykövet felesége bízza meg, hogy találja meg csecsemőjét, akit egy séta alkalmával raboltak el tőle. Mivel az ügy politikai kockázatot is rejt, ezért még körültekintőbben kell eljárni. Sara a csapat segítségét kéri - Kreizler doktornak külön jót tesz a figyelemelterelés, mert intézetéből két hónapra kitiltották az egyik bentlakó öngyilkosságának kivizsgálása miatt. 

tumblr
Most sokkal több nyom áll a rendelkezésükre, ugyanis Linares asszony látta később az asszonyt a kislányával. A nyomozás egy újabb elemmel bővül: elkészül a fantomkép róla, aminek segítségével egész gyorsan a nyomára bukkannak. Ahogy egyre többet megtudnak az életéről úgy lesz a személye egyre hátborzongatóbb - kiderül, hogy nem Ana Linares elrablása volt az első ügy ami a lelkét terheli.

Ahogy felderítik az asszony múltját, el is kell hagyniuk egy időre New Yorkot és Saratoga melletti kisvárosban, Ballstonfürdőben (Ballston Spa) folytatják a nyomozást. Itt John egyik régi ismerőse Rupert Picton ügyész lesz a segítségükre, sőt sikerül megalapozniuk egy tárgyalást.

Bevallom a könyv felétől kicsit untam a történetet- a gyilkos asszony múltja bővelkedik szörnyűségekben, de ezt nem éreztem annyira izgalmasnak, mint az előző kötetben. Illetve a tárgyalás, a jogi körítés is inkább fárasztott - nekem sokkal jobban tetszett az előző kötet talán amatőr, de újító és cseles nyomozása. Sokszor tele volt ismétléssel emiatt a könyv.
Másrészt többször elgondolkodtam, hogy a könyv elején mennyire próbáltak sietni, hogy Ana elrablójának nyomára bukkanjanak, de a könyv felétől mintha elfelejtkeztek volna arról, hogy van egy kislány valahol elrejtve, aki ki tudja él-e még?

Tetszett, hogy Moore-t kicsit butábbnak, lustábbnak mutatja be Stevie - az előző részben, amikor Moore narrált persze ez nem volt annyira szembetűnő, mert szépített 'magán'.

A könyv vége hozta a már megszokott pörgős befejezést, ami tartogatott több szívszorító pillanatot. Ez a rész a fentiek miatt nem fogott meg annyira, de nagyon kíváncsi vagyok a még készülő 3. részre! :)

4/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2008
Eredeti cím: The Angel of Darkness
Sorozat: Dr. Laszló Kreizler 2.
Fordító: Görgey Etelka
Oldalszám: 696
Ár: - Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:
Alig ​egy év telt el Laszlo Kreizler első, sikeres nyomozása óta. Manhattan még nagyobb lett, még modernebb, még izgalmasabb – és még veszélyesebb. Egy napon riasztják a rendőrséget, hogy elrabolták a spanyol nagykövetség egyik munkatársának 14 hónapos kislányát. Rosszabb időpontban nem is történhetett volna a bűntett, hiszen az Egyesült Államok és a Spanyol Birodalom közti kapcsolat végleg elmérgesedett. Hamarosan kiderül, hogy a kislányt nem politikai céllal rabolták el: egy olyan asszony karmaiba jutott, aki feltételezhetően már több csecsemőt megölt. Stevie Taggert és Sarah Howard nyomozni kezdenek, csatlakozik hozzájuk John Schuyler Moore is, és a kor minden rendelkezésre álló nyomozati eszközét bevetik, hogy bíróság elé állíthassák az asszonyt, akinek ügyessége olyan ördögi, hogy segítségért kell fordulniuk a vonakodó Laszlo Kreizlerhez. De könnyen előfordulhat, hogy még a nagyon elszánt kerületi ügyész és a mindent látott elmeorvos eszén is túljár a démoni asszony, aki sem könyörületet, sem kegyelmet nem ismer.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.