Jonas Jonasson - A ​százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

december 25, 2017

Ezt a könyvet Miamona kihívása miatt olvastam el, amit ezzel teljesítettem is :) Novemberben a tévében elcsíptem a filmet ebből a regényből, akkor csak belenéztem, de azóta piszkált, hogy olvassam is el. Örülök, hogy engedtem a 'csábításnak', mert egy nagyon szórakoztató olvasmányélményt kaptam!

Több történethez/filmhez is tudnám hasonlítani ezt a könyvet, ami talán elindította a humoros északi irodalom olvasásának népszerűségét (ld. Backman könyvei) - elsőre a Forrest Gump film ugrott be, mivel annak a főszereplője is más mint a többi ember, végtelen naivitással vesz részt fontos történelmi pillanatokban. Ilyen Allan is, a címbeli 100 éves ember. Ezen kívül a könyv humora és fordulatai Rejtő Jenő könyveit is felidézik, ill. akár Hrabaltól az Őfelsége pincére voltam főszereplőjét.

Allan Karlssonról eleinte csak azt tudjuk, hogy épp a 100. születésnapján úgy dönt, nem kell neki az ünnepi hacacáré, megszökik az idősek otthonából. A buszpályaudvaron birtokába jut egy nagy bőrönd és ezzel elindul a hajsza utána - nem csak a rendőrség akarja visszajuttatni az otthonba, hanem egy bűnbanda is a nyomába ered. Útja közben a sors több érdekes figurával hozza össze, és a szerencse mindig melléjük áll.

A jelenbeli (2005. május) történetszálat megszakítják azok a fejezetek, melyekben Allan múltját ismerhetjük meg - nekem ezek a részek tetszettek a legjobban. Egyre inkább meggyőzödhetünk róla, hogy nem csak az elért kora miatt figyelemreméltó a személye, hanem a helyzetekről, problémamegoldásairól is, amiket átélt korábban.

Három (általános) iskolai évet végzett, kiképezte magát fiatalon a robbanóanyagok használatában és bejárta a világot. Találkozott szinte minden fontos állami vezetővel a 20. században, a háttérben mozgatta - akár akaratlanul is - a szálakat, amik a fontos történelmi eseményekhez vezettek. A politikailag forrongó időszakban ő semleges maradt és valami végtelen naivitással állt az életéhez. 
"– Marxisták vagyunk – mondta az egyik férfi. – A nemzetközi munkásosztály nevében harcolunk…olyan társadalmat építünk, melyben mindenki számára megvalósul a gazdasági és társadalmi egyenlőség, és mindenki kibontakoztathatja egyéni képességeit; melyben mindenki képességei szerint dolgozik, és mindenki szükségletei szerint fogyaszt. – Értem – mondta Allan. – Nincs véletlenül egy kis pálinkátok?"
Nagyon vicces, fordulatos ez a könyv, persze vannak benne abszurd helyzetek, de annyira kedves az egész; szuperül szórakoztam az olvasása közben. A filmet is szeretném majd pótolni, bár az elcsípett jelenet már tudom, hogy abban van pár változtatás. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne jól szórakozni, szerette a fent említett filmeket, könyveket. 

5/5

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2011
Eredeti cím: Hundraåringen som klev ut genom fönstret och försvann
Oldalszám: 416
Ár: 3990 Ft
Borító: 3/5

Fülszöveg:
Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni – el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd´ nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelenik meg harminc nyelven szerte a világon.

2 megjegyzés:

  1. Úgy örülök, hogy tetszett! :) Én is annyira imádtam ezt a regényt anno - pont a napokban adtam kölcsön amúgy tesómnak, nagyon ajánlgatom mindenkinek a környezetemben. Kár, hogy ilyen borítót kapott a magyar kiadás, nekem mindig ezért vérzik a szívem... :(
    Amúgy nekem a film nem jött be, hogy őszinte legyek: szerintem a történet bája és humora nagyrészt a narrációban van, és ezt - persze - baromi nehéz átültetni filmre. Nekem nem is jött annyira be. :(
    Amúgy erről a könyvről nekem folyton Az ember, aki túl keveset tudott című film jut eszembe :D azt láttad? Ha nem, akkor nagyon tudom ajánlani :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is majd szeretném öcsémnek, meg apukámnak odaadni, mert szerintem nekik is tetszene.
      A filmet lehet akkor kihagyom, jól érzem, hogy a sztorin is változattak?
      Köszi az ajánlást, nem láttam - azt hiszem :))

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.