Emily Brightwell - Mrs. ​Jeffries és a halott orvos

A könyvtárban már többször a kezembe akadt ez a helyes kis könyv, most hétvégén úgy gondoltam tökéletes társ lesz a Győrig tartó vonatúton :) Jó volt a megérzésem, gyorsan haladtam vele - az oda és visszaút alatt a felét el is olvastam. 

Emily Brightwell Mrs. Jeffries sorozatának ez az első kötetet, ami a cozy mystery, vagyis a 'könnyed krimi' műfajába sorolható. Nagyon szeretem az ilyen könyveket, jó példa rá az Agatha Raisin sorozat is és most egy újabb kedvencet avathattam a műfajban!

A viktoriánus kori Angliában járunk, Mrs. Jeffries Gerald Witherspoon scotland yardi felügyelő házvezetőnője, aki amikor tud, segít a főnökének egy-egy bűnügy megoldásában, persze csak közvetetten, a háta mögött. A regény első lapjain utána láthatjuk is, hogy Witherspoon rászorul minden segítségre - annyira szerencsétlen a terepen, hogy nem is értettem miért kapott nyomozói munkát a korábbi irattáros munkaköre után.

A regény elején egy halott orvoshoz hívják, akiről elég hamar kiderül, hogy megmérgezték. Vajon kinek lehetett indoka megölni? Valamelyik szomszédjának, volt páciensének, vagy netán az egyik alkalmazottjának?

Witherspoon felügyelő nyomozása mellett Mrs. Jeffries bevallja a háza többi alkalmazottjának a számukra már nyilvánvalót - szívesen segít főnöküknek a nyomozásokban. Most, hogy színt vallott a többiek is lelkesen vetik bele magukat az ügybe, mert mindegyikük jó embernek tartja a butácska nyomozót illetve a megélhetésük függ tőle. 
A szobalány, a kocsis, az inas és még a szakácsnő is próbálja felderíteni dr. Slocum meggyilkolásának körülményeit. Az élen persze maga Hepzibah Jeffries áll, aki szervezi az egész folyamatot, és mindezt a nyomozó háta mögött. 

Gyorsan olvasható, jópofa regényt kaptam, amiben volt egy kis humor, viszonylag rejtélyes krimi szál és szimpatikus szereplők. A regény folytatását is előrevetíti az utolsó mondat, de utána is néztem - 36 részből áll a sorozat, a legutóbbi idén jelent meg. A Kulinária Kiadó idén megjelentette a folytatást nemrég, de ez az ötödik rész... Nem értem a logikájukat, szóval lehet a folytatásokat majd angolul fogom olvasni.

4/5

Kiadó: Kulinária Kiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: The Inspector and Mrs. Jeffries
Oldalszám: 256
Ár: 2990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Ha Miss Marple házvezetőnő lenne, úgy hívnák: Mrs Jeffries. A külföldön nagy sikerű sorozat főszereplője az okos, csavaros eszű Mrs Jeffries. Remek logikájával és elsőre ártatlannak tűnő kérdéseivel minden gyanús esetben rávezeti munkaadóját, a kedves, naiv, ám sajnos egyáltalán nem pengeagyú Whiterspoon felügyelőt a helyes megoldásra. Ráadásul Mrs Jeffries mindig készen áll egy kis saját detektívmunkára, hogy elősegítse a felügyelő nyomozását.Amikor holtan találják Dr. Slocumot az elegáns rendelőjében, úgy tűnik, véletlen baleset érte az elismert londoni orvost. Csakhogy Mrs Jeffries szerint egyes körülmények meglehetősen rejtélyesek. Miért a hátsó ajtón keresztül érkezett látogatóba Dr. Hightower az elhunyt kollégához? Mi történt pontosan az előző szombaton Mrs Crookshank teadélutánján? Mit titkol Mrs Leslie francia szobalánya? És kinek állhatott érdekében mérgező gombát csempészni az orvos vacsorájába?

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.