Elmaradt élménybeszámolók

február 20, 2014
Az utóbbi fél évben két általam sokat olvasott és szeretett íróval találkozhattam szombathelyi események alkalmával - nem is értem miért nem írtam a blogon ezekről, pedig reklámoztam mindkettőt. Most megpróbálom összeszedni az élményeimet róluk. Farkas Lívia író-olvasó találkozója volt az egyik, ez már ősszel volt (október 11.), a másik csak néhány hete - Cserna-Szabó András látogatott el a Weöres Sándor Színházba.

Farkas Lívia:
VN fotó, Ohr Tibor
Tavaly jelent meg első könyve, az Ennél zöldebb nem lesz!, amit azóta már sok helyen láthattatok (a legnépszerűbb női magazinoktól kezdve, blogokon és a molyon keresztül). Én is elkezdtem olvasni, ám eléggé belemerülős könyv, és akkor épp nem volt rá időm, így félbehagytam. 
Lívia blogját már legalább 4 éve olvasom, és már régóta tudtam, hogy szhelyi, így fokozott figyelemmel követtem mindig a blogját :) Szimpatikus, életvidám és okos nő képe formálódott bennem az írásai alapján. A könyvtár kis előadótermében is ugyanezt a benyomást kaptam - Lívia nagyon aranyos, rátermett csaj, öröm volt hallgatni ahogy beszél magáról - a grafomán kislányról, akit tinikorában a honlapkészítés világa ragadott és hogyan lett egyre népszerűbb a blogja és végül, hogyan született meg a könyv. 
Az előadás előtt izgatottan szúrtam ki a csini ruhájában, és suttogtam barátnémnak, hogy nézd ott a férje is, aki a fényképezett is a beszélgetés közben. 
Amit bánok, hogy nem mentem oda hozzá a végén, nem volt dedikálni való könyvem és túl félénk voltam, hogy csak úgy odaállítsak elő, hogy szeretlek ám - írj tovább, sok sikert! Furcsa dolog - követem a blogot, instagramon, tumblrön és mégis jobb volt meghúzódni a háttérben és jó élményekkel hazaindulni, elég volt, hogy láthattam :)
Helyi sajtóban írtak róla: Vas Népe

Cserna-Szabó András:
Ahogy írtam már többször az ő műveivel még az egyetemen ismerkedtem meg, egyik barátnőm kedvenc írója volt és jó pár évvel később szerencsére pont vele mentem el megnézni élőben is immár közös kedvencünket :)
forrás
A félhomályos kis stúdióteremben Lévai Balázs és Jordán Tamás beszélgettek a szerzővel, nem éppen mindig a témának megadott könyvről. Sokat elmélkedtek a főzésről, főleg a pacal főzésről, ami bevallom untatott :D Lévai úr azért ügyesen vissza-vissza terelte a beszélgetést a könyvre. Megtudtam, hogy készül 'pacalos könyv' (ha valaki ismeri a munkásságát, akkor tudja, hogy a szórakoztató-szépirodalmi könyvei mellett gasztronómiai kiadványok is megjelentek a neve alatt, és  cikkeket is írt régebben egy gasztrolapba), de ami még jobban felkeltette a figyelmemet, hogy már elkészült a következő könyve, most már a kiadó arra vár, hogy a tavaly megjelent (A szíved helyén épül már a Halálcsillag) 'ne fogyjon olyan jól'! :D Remélem a tavaszi könyvdömpingre előrukkolnak vele!
A beszélgetés után volt lehetőség dedikálni, vittem is a kis Halálcsillagomat, és szinte az elsők közt sorra kerültem :) Nagyon szimpatikus volt András, sok sikert kívántam neki és még sok új könyvet, tejbetökként vigyorogva mentem el a drága dedikált példányomat szorongatva :D
Írtak az eseményről: színház honlapja, Vas Népe.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.