Jeffrey Eugenides - Öngyilkos szüzek

Erre a könyvre még a 'freeblogos-könyvesbloggeres' érából emlékszem, vagyis jó négy éve láttam először. Szerepel az 1001 könyv listán is, és a könyvesbloggerek beválogatták az évtized 50 legjobb könyve közé is. 

A '70-es évek poros, amerikai kertvárosa jelenik meg ebben a könyvben (van még jó néhány, amit ezt a helyszínt alkalmazza és bemutatja, hogy egyáltalán nem olyan békés ez a környék, mint ahogy kinéz pl.: Stepfordi feleségek, A komfortos mennyország, Hetedik mennyország stb).

Az elbeszélés módja sokat dob a történeten - nem tudjuk meg ki az, de az utalásokból kiderül, hogy a Lisbon lányokkal egyidős fiú, aki szomszédja, osztálytársa lehetett valamelyiküknek. A történetet utólag írta meg, erre a utal, hogy azt emlegeti kit kerestek fel többen is már felnőttként, az öngyilkosságok felderítése miatt. Több fiú szinte megszállottan szerette a Lisbon lányokat, követték, figyelték őket - ereklyéket gyűjtöttek tőlük (egy hajkefe, egy melltartó), utólag pedig közösen 'összerakták ezt a történetet.'
"A Lisbon lányok közül Cecilia tizenhárom, Lux tizennégy, Bonnie tizenöt, Mary tizenhat, Therese tizenhét éves volt. Alacsonyak voltak, a farmerban kidomborodott a fenekük, s kerek arcuk is erre a popsipuhaságra emlékeztetett."
Egy szigorú anya, és egy tutyimutyi matek tanár apa között nőttek fel a lányok, ám egy nyáron minden rosszra fordult. A legfiatalabb testvér, Cecilia öngyilkos lett, innen kezdődött a család tragédiája - az otthonuk lepusztult, a nővérek magukba fordultak, nem látszott menekülési útvonal számukra.
"Egyikünk se járt templomba, így volt időnk figyelni őket - a két, színehagyott, fényképnegatívra emlékeztető szülőt, meg az öt ragyogó lányt, házilag varrt, csipkés-fodros ruháikban, melyeket szinte szétfeszített fiatalságtól duzzadó testük."
Kicsit fura ez a könyv, hogy már az elején tudjuk, hogy mindegyikük öngyilkos lesz, a végén felcsillan a remény, de mégse történik csoda.

Ahogy több értékelésben olvastam, nagy erőssége a hangulatkeltés - a poros, fülledt, amerikai kisváros, a kamaszlét túlfűtöttsége mind erőteljesen megjelenik.
Olvastatta magát az elbeszélésmód miatt is, érdekes élmény volt - visszatekintés a 70-es évekbeli kamaszkorra, másrészt felveti a kérdést, hogyan is kellett volna kezelni a lányokat az első tragédia után. 
"A lányok napról napra egyre inkább kirekesztették magukat. Mivel továbbra is mindig együtt voltak, a többi lány nehezen tudott beszélgetésbe elegyedni vagy sétálni velük, és sokan azt feltételezték, hogy jobban szeretnék, ha békén hagynák őket. S minél inkább békén hagyták őket, a Lisbon lányok annál jobban visszahúzódtak."
Nem derült ki miért is lettek öngyilkosok ezek a lányok - nyitva hagyja a kérdést, mindenki elgondolkodhat rajta. A 20. század társadalmi kudarcai, a környestszennyezés miatt, vagy a személyes jövő kilátástalansága miatt? (Sofia Coppola készített belőle filmet, erre is kíváncsi lettem.) 
"Akivel csak beszéltünk, mind a Lisbon lányok öngyilkosságára datálta a környékünk hanyatlásának kezdetét. Bár eleinte őket hibáztatták, egy idő után megfordult a szél, és már nem bűnbakoknak, hanem látnokoknak állították be őket. Az emberek fokozatosan elfelejtették az egyedi okokat, amiért a lányok megölhették magukat, a stressz- rendellenességeket meg az elégtelen mennyiségű neurotranszmittereket, s a halálukat inkább a lányok jövőbe látó képességének tudták be: ők voltak azok, akik előre látták a környék pusztulását. A kiirtott szilfákban, a durva napfényben és az autóiparunk további hanyatlásában az emberek igazolva látták a lányok jóstehetségét. A véleményeknek ez az átformálódása azonban többnyire észrevétlen maradt, mert szinte nem is találkoztunk egymással. A fák nélkül nem voltak levelek, amiket össze kellett volna gereblyézni, s elégetni való levélkupacok sem voltak. A téli havazások továbbra is lelombozták a kedvünket. Nem voltak Lisbon lányaink, akik után kémkedni lehetett volna."
4 pontot adok most erre a könyvre, mivel nem lett a kedvenc könyvem, annak ellenére, hogy ajánlom elolvasásra! De tervbe vettem a két magyarul megjelent (Egy test két lélek,  Házassági összeesküvés) J.E. könyv elolvasását is, mert nagyon érdekesnek tűnnek :) 

4/5

Kiadó: Tericum Kiadó
Kiadás éve: 2008
Eredeti cím: The Virgin Suicides
Oldalszám: 294
Ár: 3270 Ft (de én láttam postán pár száz forintért is...)
Borító: 3/5
Eredeti borító: 5/5

Fülszöveg:
"Öt lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság. Pedig a lányok szépek voltak, és még annyi minden állt előttük. Miért pazarolták el feleslegesen az életüket? Miért választották az élet helyett a halált? Mi volt az igazi ok? Korszellem? Predesztináció? A szigorú szülők, akik mindenben a fertőzést látva az egészségeset is elpusztították? A szerző feszült légkörű regényében a lélek sötét zugai tárulnak az olvasó elé, elfojtott vágyak, eltorzult emberi viszonyok, melyek tragédiát szülnek. A 70-es évek amerikai kisvárosában játszódó történet egyszerre hátborzongató, kísérteties, humoros, lebilincselő és összességében mélyen emberi."

Megjegyzések

  1. Jó régen olvastam már ezt, és tudom, hogy akkor nagyon felbosszantott valamiért - igaz, akkor még teljesen mást vártam egy könyvtől, mint ma, ezért szeretném is valamikor újraolvasni. Arra emlékszem, hogy olyan ködös-álomszerű az egész könyv hangulata.

    A filmet láttad? Én annak a létezéséről is csak onnan tudok, hogy van az Air-nek a Playground love c. száma, ami a hivatalos filmzene volt, és a klipje is filmes. Szerintem a szám nagyon passzol a könyv hangulatához :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát tényleg bosszantó, ha életerős emberek eldobják maguktól az életet, én is ezt éreztem, és a hangulata tényleg olyan ködös, de nagyon megfogja az embert.
      A filmet még nem, de szeretném a hétvégén megnézni, a klipet meg is keresem majd, köszi! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)