Vercors - Sylva (és más kisregények)

Vannak időszakok, amikor rákattanok egy témára és boldogon teszem félre az eddig olvasott könyveket - így voltam/vagyok most a korábban bemutatott rókás történetekkel.

Ezt a könyvet rukkoláról szereztem be, sokáig kutattam a szerző Sylva c. kisregénye után (ami külön is megjelent), és véletlenül fedeztem fel, hogy ebben a könyvben is szerepel és még elérhető példány is van belőle - micsoda szerencse! (Ha valaki be szeretné szerezni vaterán rengeteg példányt láttam bóvli áron ;)). Ebben a bejegyzésben főleg erről a történetről lesz szó, a többit is elolvastam (Amerre a szél fújt csak félig-meddig sikerült), de ezekről csak pár szót ejtek.

Sylva
A szerző nem is titkolt módon David Garnett A rókafeleség c. kisregényét (1922) dolgozta át, de csavart egyet a történeten, ő a rókából nővé válást írta meg. Érdekes módon bele is csempészte Garnett regényét a sajátjába - a főszereplő, Albert Richwick egy vonatúton olvassa a történetet és elmélkedik is egy sort rajta. 

A kisregényben Albert (aki már az első mondatban tisztázza, hogy utálja ezt a nevet, ezért a továbbiakban Bonnyként emlegetem :D) az elbeszélő - visszaemlékezésként írja meg Sylva átalakulásának történetét. 

Bonny 30-as évei elején járó, árva arisztokrata, szép birtokkal, kastéllyal (a helyszín nagyon emlékeztetett a nemrég olvasott Lady Chatterley szeretőjére). Egy este hallja, hogy a vadászkopók üldöznek egy állatot, a birtoka határán egy legyengült róka jelenik meg, már épp elkapnák a kutyák, erre a bokorból két meztelen láb kandikál ki. Bonny odarohan és felfedezi, hogy egy félájult nő fekszik ott, ahol pár pillanattal korábban az üldözött róka volt. 

"Mezítelen volt, de sár és horzsolások borították, vér szennyezte. Karomba vettem. Kicsiny és könnyű volt. Szeme lezárult a szerfelett finom, fáradtságtól s talán a hidegtől is kéklő szemhéja alatt. Ahogy fölemeltem, mintha megrezzent volna, és pofácskája, akarom mondani, szája ösztönösen fenyegető morgással nyílt rá apró, de tűhegyes fogaira. Ez volt minden. Szaggatott, nehéz légzéssel pihegett."

Jobb ötlete nem révén felviszi a kastélyba, rendbe szedi, de hamar rájön, hogy a talált teremtmény csak testre nő, az agya még mindig egy róka szintjén áll. Nagyon érdekes volt végigkövetni a "megszeledítését", a fejlődését emberré. Bonny és egy beavatott idősebb ápolónő segítségével szép lassan megtanulta azokat az emberi cselekedeteket, amikkel könnyebben kezelhetővé vált, (felöltözött, elvihették sétálni, pár szót megtanult), a könyv végére pedig egy-két nagyobb esemény hatására megértette az emberek közös alapkérdéseit. Megrendítő volt olvasni ezekről a nagy előrelépésekről (amikor először felismeri magát a tükörben, amikor kapcsolatba kerül a halállal...).

"Valóban, mind többet és többet nevetett, ezzel különben megerősítve szerény felvetésemet: a halál volt az, bizonyos voltam benne, mely nevetésre ragadta őt. Mivel egyedül az emberi faj van tudatában annak, hogy a halál mindnyájunk közös sorsa, és egyedül ismeri a nevetést, mint valami mentsvárat. Ősi félelem rejtőzik bennünk gyerekkorunk óta, többé-kevésbé tudattalanul és meglapulva, s amikor valami, egy pillanat felszabadít alóla minket, ez akkora öröm hirtelenében, hogy egész testünk „durva kitörésben” prüszköl. A nevetésben, a mulatságosban pillanatnyi haladékot keresünk, állapotunk szerves elfeledését egy percre: egy szempillantásig, amíg nevetés ráz minket, halhatatlanok vagyunk."

Bonny közben viaskodik magával, mert ösztönösen (sőt ahogy ő megállapítja alantas ösztönökkel) kívánja meg újra meg újra a szép rókalányt (Sylvának nevezte el), rájön, hogy beleszeretett és mindenképp 'fel akarja emelni' magához. Eközben hazatér gyerekkori szerelme is a szomszéd birtokra, Dorothy - még nagyobb dilemmába keverve a férfit - harcoljon Sylva fejlődéséért, akihez jobban vonzódik, vagy kössön biztonságos házasságot Dorothyval?

Nagyon érdekes volt a regény, imádtam olvasni - a hangulatát, az eseményeket, minél többet szerettem volna megtudni Sylváról. Az átváltozásra nem keres és nem ad magyarázatot - így van, ahogy van, ellenben nagyon érdekesek a felvetett kérdések, az ábrázolt események.
Jó volt elmerülni ebben a történetben - ezért jár az 5 pont! :)

A többi kisregény közül legjobban A tenger csendje tetszett, ami a Franciaország német megszállása alatt játszódik - egy német tiszt közeledését mutatja be egy francia családhoz, akiknek otthonát megszállták. A cím a francia nagybácsi és unokahúg viselkedésére utal a németekkel szemben - a tiszt hiába önti ki a szívét nekik, szinte minden este mesél nekik az álmairól, múltjáról, mégis konok hallgatással fogadják. Rövid történet, de nagyon szép, és egy olyan korszakról szól, amiről nem sokat tudok (törileckén és Joanne Harris Ötnegyed narancs történetén kívül). 

Az Amerre a szél fúj szintén egy visszaemlékezés, egy furcsa barátság története, ami Franciaország vészterhes 20. századában játszódik - ez a történet nem kötött le, végig se olvastam. Egyrészt az történelmi, politikai utalásokat nem értettem, és a két főszereplő sorsa se kötött le. 

A Clémentine szintén a 20.század egy jelentős korszakában játszódik - a II. vh- idején, az internáló táborok idején, egy elképesztően rossz sorsú utcalány sorsát követhetjük végig. A rossz családi körülményei miatt nem is számít sose jobbra az élettől, de mégis rengeteg nőnek lesz a támasza, összefogja őket és tartja bennük a lelket a legrosszabb körülmények között is. A kisregény vége eléggé lehangoló, nem becsülik meg végül a tetteit...

Az egész könyv összességében - 4/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1980
Eredeti cím: Le silence de la mer, Sur ce rivage, Clémentine, Sylva
Oldalszám: 357
Ár: antikvár
Borító: 3/5

Fülszöveg:

"A tenger csendje és a Clémentine című kisregényen kívül, amelyek nemcsak könyv alakban, hanem tévéjáték formájában is nagy sikert arattak, és valóságos kis remekművek, az olvasó megtalálhatja még Vercors más jelentős és sikeres írásait is a kötetben. Örömmel olvassa majd Sylva című regényét, melynek hőse egy Sylva nevű lány, illetve pontosabban: rókából lett lány. Története pedig a legcsodálatosabb, ami rókával megeshetik: miután nővé változott, megkezdődik értelmének fokozatos kibontakozása, emberivé alakulása. Ennek az átváltozásnak mulatságos kalandokban bővelkedő csodáját beszéli el a regény mesemondója, egy fiatal angol földbirtokos, aki végül önmagán is észleli a csoda hatását: beleszeret Sylvába. Az Amerre a szél fúj című kisregény egy másik világba repíti az olvasót. Vercors, a nagy francia moralisták nyomdokán járva, a történelem döntő és megrázó pillanataiban – az életnek azokban a nagy helyzeteiben tehát, amikor mindenkinek színt kell vallania, és mikor az emberség és az embertelenség úgy válik el egymástól, akár a fény az árnyéktól – a tiszta, igaz ember alakját, életútját és magatartásformáit kutatja-keresi."