Vera Kistlerová - Ne menj oda, kisfiam, gyilkos van ott

Most rövidebb olvasmányokat válogattam össze (a Téli mese utáni 'pihenésképp'), így végre egy újabb várólistásra is sort kerítettem, igaz, hogy ez már az alternatív listámon szerepel. Ezt a könyvet még rukkoláról szereztem, felfigyeltem a furcsa címére - a fülszöveg is megfogott, bár sokáig tartottam a könyvtől (a borító alapján depresszív szövegekre számítottam).

Nagyon érdekes az írónő sorsa, és ezt írja meg ezekben a novellákban - úgynevezett háborús menyasszony, aki a II. világháború után szeret bele amerikai katona férjébe, mint ahogy sok más európai lány is. Az Újvilágba érve sokszor rádöbbennek, hogy nem ismerték férjüket, nehezen illeszkednek be, és a vegyes házasság terheit a gyerekeik is megszenvedik.
Pl.: A Papa inge és a címadó novella, A ne menj oda... is a gyerekek és bevándorló szülők meghasonlását írja le, a gyerek csak egy 'normális' szülőt akar, amerikai környezetben él fel, és elutasítja anyja európai értékrendjét. Érdekes módon a novellákban ezek a cseh nők szinte mindig az intellektust, az értelmiséget képviselték, akiket földhözragadt férjük nem ért, vagy nem akar megérteni. 

"Háborús menyasszony. Így hívják magukat, vagy nem? Maga legalább jól öltözött, és érteni, amit mond, de némelyik igazán sajnálatra méltó. És mindez azért van, mert azt sem tudták, kihez mennek feleségül. Egyenruhában minden férfi egyforma, és ezek a nők azt hitték, hogy minden amerikai milliomos. Persze a németországiak egész jól beilleszkednek, de a koreaiak meg a hasonszőrűek, hát ez már mindennek a teteje. Tudja, hogy némelyek egyenesen gyűlölik őket?"

A cseh nők tragédiái mellett az írónő megmutatja Amerikát is, főleg a déli államokat (ez legjellegzetesebben a Fészek c. novellában jelenik meg), a férfiakon keresztül eléggé lehangoló képet fest a társadalomról.

"Az a te otthonod, nem a miénk. Fészek, amelybe beleszülettél. Nekem is volt saját fészkem, de a te kedvedért elhagytam. S nemcsak a fészkemet, hanem a fát is, az erdőt is, ahol születtem. Az én fészkem ugyan sokkal szerényebb volt, de annál barátságosabb és drágább nekem. Ha már tudunk repülni, el kell hagynunk a fészkünket, Henry."

Méltatlanul elfeledett ez a novelláskötet - nagyon jól ír Kistlerová, a bemutatott női sorsok is egyediek és érdekesek, gyorsan olvasható és elgondolkodtató.

4/5 - mert nem lett a szívem csücske, annak ellenére, hogy jó, igényesen megírt novellák)

Kiadó: Európa (Femina Sorozat)
Kiadás éve: 1989
Eredeti cím: Hluché fialky
Oldalszám: 263
Ár: antikvár
Borító: 1/5

Fülszöveg:

"Nem mindennapi és bizonyos értelemben mégis tipikus életutat bejárt szerző nem mindennapi könyvét tartja kezében az olvasó. A cseh származású írónő, Vera Kistlerová, született Vera Polenová több mint harminc éve az Amerikai Egyesült Államokban, a dél-karolinai Darlingtonban él. Egyike volt azoknak az európai nőknek, akiket a II. világháborúban kontinensükön harcoló amerikai katonák „kikapartak a romok alól”, s mintegy hadizsákmányként, győzelmi trófeaként hazavittek. Önmagáról és sok száz sorstársnőjéről írta Vera Kistlerová ezt a tárgyilagosságában is torokszorító, monotematikusságában is sokszínű, személyes élmények hitelesítette, drámai erejű elbeszéléskötetet. Arról, hogy mit találtak ezek a gyakran naiv, szép elképzelésekkel teli fiatal nők és gyereklányok a szétdúlt, romokban heverő Európához képest „ígéret földjének” számító Amerikában, főleg a déli államok minden hiedelemmel ellentétben nagyon is zárt, merev, idegenektől ódzkodó világába. Az esetek többségében kemény próbatétel, keserű, nemegyszer tragédiába torkolló csalódás várta őket. Hiszen a fess amerikai katonák otthon bizony hamar „kivetkőztek” jól szabott egyenruhájukból, visszavedlettek átlag amerikaivá, és így a „háborús menyasszonyoknak” – ahogy Amerika-szerte nevezték őket – sem volt más választásuk, minthogy „levetkőzzék” Európából hozott romantikus illúzióikat, és megpróbáljanak alkalmazkodni a korántsem rózsás valósághoz."