Dacre Stoker&J.D. Barker - Dracul

Erre a könyvre szintén Desi egyik videójában figyeltem fel - persze láttam a magyar kiadást, de ő olyan lelkesen nyilatkozott róla, hogy újra felkerült a várólistámra. Idén tavasszal beszereztem és az idei halloweeni időszakra tartogattam. Tökéletes olvasmány volt most: nagyon hamar beszippantott a történet, az utószó pedig még érdekesebbé teszi!

Bram Stoker írországi író, színházi menedzser Drakula c. regényével vált világszerte ismertté. A Dracul utószavából kiderül, hogy amikor Bram Stoker leadta az angol kiadójának a kéziratot, az jóval hosszabb volt és állítása szerint valós eseményeket tartalmazott - viszont a kiadó nem akarta abban a formában megjelentetni. Az elejéből 100 oldal hiányzik és több ponton át lett írva. Az 1980-as években találtak meg az USA-ban egy kéziratot, amit Paul Allen (Microsoft egyik alapítója) vásárolt meg - ebbe a példányba nézhetett bele Dacre Stoker, az író egyik leszármazottja és a horror-krimi-thriller szerző J. D. Barker. Ebből néhány morzsát és a családi legendáriumot felhasználva írták meg ezt az előzményregényt. Remélem egyszer majd kiadásra kerül ez a teljes verzió (bosszantó, hogy valaki csillió dollárért megveszi, aztán ül rajta...).

Visszatérve a regényre - még ha el is vonatkoztatunk attól, hogy vajon mennyi valóságalapja van, akkor is egy remek dark fantasy regény. 

A történet két idősíkon fut: Bram Stoker 'Most'-jában, ami hasonlít a Drakula egyes kastélybeli jeleneteire, ill. egy korábbról, gyerekkorából induló idősíkon - a regény egy pontján szépen összeérnek ezek a szálak. 

1854 októberében Bram (Abraham) Stoker egy 7 éves, sokat betegeskedő kisfiú, aki elmeséli kapcsolatát dadusával, Ellen Crone-al. Egy évvel idősebb nővérével, Matildával együtt elkezdik kinyomozni hová jár a dadusuk éjszakánként, miért nem eszik és mit csinált Brammal, amikor orvos nagybátyja is tehetetlen volt - őt viszont a halál széléről hozta vissza.

A következő fejezetekben a testvérek már a huszas éveikben járnak és újra szóba kerül köztük az 1854 őszén rejtélyes módon eltűnt dadájuk. Matilda nemrég Párizsban látta őt, szerinte mit sem változott az eltelt évek alatt. A történet egy pontján bátyjukat, Thornley-t is bevonják a nyomozásba, majd több sorsfordító esemény következik, aminek nyomán egyre többet megtudnak az emberek világának peremén létező erőkről... Titkos klub, temetők, utazások, rejtélyes földdel teli ládák, nem öregedő ismerősök között vezet a Stoker testvérek útja, végül még München mellé is eljutnak egy hátborzongató küldetés keretében. 

Naplóbejegyzések, levelek formájában írt regény emlékeztet a Drakulára, ill. több ismerős szereplő és jelenet felbukkan - de úgy is élvezhető, ha nem olvastátok a klasszikust. 

A könyv elején kicsit fennakadtam a koraérett 7-8 éves kis nyomozók éleslátó megjegyzésein, ettől függetlenül hamar berántott a cselekmény: izgalmas, ijesztő, horror elemekkel tarkított viktoriánus regény, ami sok meglepetést okozott. 
Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet, ha szeretnétek egy írországi-angliai, viktoriánus, borzongató olvasmányt - több valós személy szerepeltetésével.

Felvettem a várólistámra két novelláskötetet, amit az Attraktor Kiadó adott ki magyarul az elmúlt években ill. újra érdekelni kezdett az Árnyjáték, amiben Bram Stoker szintén mint főszereplő jelenik meg.

5/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Dracul
Fordító: Bosnyák Edit
Oldalszám: 506
Ár: 4480 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:
A ​Drakula hivatalos előzménye, amelyet a klasszikus regény szerzőjétől hátramaradt feljegyzések és szövegek inspiráltak.

1868-at írunk, és a huszonegy éves Bram Stoker egy magányosan álló toronyban várja, hogy szembenézzen egy leírhatatlan szörnyeteggel. Feszületekkel, szenteltvízzel és egy puskával felszerelkezve azért imádkozik, hogy túlélje élete leghosszabb éjszakáját. Kétségbeesetten igyekszik papírra vetni mindazt, aminek tanúja volt, ezért feljegyzi azokat az eseményeket, amelyek egészen idáig vezettek…
Bram gyermekkorában sokat betegeskedett, ezért az ideje nagy részét ágyban töltötte a szülei dublini otthonában, és egy fiatal nő gondoskodott róla, akit Ellen dadusnak hívtak. Amikor az egyik közeli városban egymással összefüggő, különös halálesetek történnek, Bramnek és a nővérének, Matildának, szemet szúrnak Ellen dadus furcsa szokásai. Ezután egymást követik a titokzatos és hátborzongató események, míg végül Ellen váratlanul eltűnik az életükből. Évekkel később Matilda Párizsba megy tanulni, ahonnan azzal a hírrel tér haza, hogy látta Ellent, és a rémálom, amelyről Brammel azt hitték, hogy már régen véget ért, valójában csak most kezdődik.
A Dracul egy kitalált történet, amely Bram Stokerről és a testvéreiről szól, akik egy sötét lény nyomába erednek. A vadászat Írországban kezdődik, a gyermekkori otthonukban, azután a testvérek bejárják Európát, és végül sor kerül az emlékezetes, végső találkozásra. A Dracul valóságos és kitalált szereplőkkel dolgozik, és új megvilágításba helyezi a világirodalom legfélelmetesebb és legmaradandóbb történetét.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.