Friss könyvek - Május

április 06, 2023

Carley Fortune - Minden ​elmúlt nyár

Megjelenik: 2023. május 2., Magnólia, 4480 Ft
Hat ​nyár, hogy egymásba szeressenek. Egy pillanat, ami mindent elronthat. Egyetlen hétvége, hogy helyrehozzák a dolgokat. Azt mondják, ha egyszer felnősz, sosem mehetsz igazán haza többé. Persephone Fraser számára ez túlságosan is igaznak bizonyul, mivel egy évtizeddel ezelőtt elkövette élete legnagyobb hibáját. Gyermekkora ragyogó tóparti nyarait egy stílusos lakásra cserélte a nagyvárosban, ahol bár társasági életet él, és rendszeresen találkozgat az új barátaival, mégis mindenkit biztos távolságban tart a szívétől. Egészen addig a telefonhívásig, ami hirtelen visszarepíti őt Barry’s Bay-be és Sam Florek bűvkörébe. Ő az a férfi, akiről gyerekként sosem gondolta volna, hogy nélküle kell leélnie az életét. Hat nyáron át, a vízparton töltött lusta délutánokon, a forró nyári éjszakákon, amikor a fiú családjának éttermében güriztek, és a közös olvasgatások alkalmával – a fiú kezében orvosi tankönyvekkel, a lányéban pedig félkész horror novellákkal – Percy és Sam elválaszthatatlanok voltak egymástól. Barátságukból pedig valami csodálatos született, mielőtt az egész látványosan a darabjaira hullott volna. Amikor Percy visszatér a tóhoz Sam édesanyjának temetésére, a vonzalmuk épp olyan tagadhatatlan, mint egykor volt. Ám amíg Percy nem képes szembenézni a döntéseivel és a hosszú évekkel, amiket azzal töltött, hogy önmagát büntette értük, addig sosem tudhatják meg, hogy a szerelmük talán a múltban elkövetett hibáiknál is nagyobb. A hat évet és egy hétvégét felölelő Minden elmúlt nyár elsöprő erejű történet a szerelemről, valamint az emberekről és döntésekről, amik örökre megváltoztatják az életünket.

Sara Pennypacker - Pax ​úton hazafelé

Megjelenik: 2023. május 2., Könyvmolyképző, 3999 Ft
„Miután megszeretsz valakit, félni kezdesz”, de mégis megéri.
Peter és rókája, Pax már rég nem találkoztak. A korábban elválaszthatatlan társak mostanra merőben másfajta életet élnek. Paxnak és társának, Borzasnak kicsinyei születtek, akiket óvniuk kell a világ veszedelmeitől. Eközben Peter, a háború következtében árván maradt fiú, akit mardos a bűntudat és a magány, hátrahagyja fogadott otthonát és Volát, hogy csatlakozzon a Vízi Harcosokhoz – ahhoz a csapathoz, akik eltökélten dolgoznak azon, hogy meggyógyítsák a földet a háború okozta sebektől. Amikor Pax egyik kicsinye súlyosan megbetegszik, a róka az egyetlen emberi lényhez fordul, akiről biztosan tudja, bízhat benne. És nem számít, Peter mennyire igyekszik megkeményíteni a szívét, a szeretet mindig utat tör magának. Így a fiú és a róka is azon kapják magukat, hogy újfent útra kelnek: haza, a gyógyulás és ismételten egymás felé.Hagyd, hogy magával ragadjon!

Charlotte Wood - A ​gyerekek
M
egjelenik: 2023. május 2., Magvető, 4299 Ft
Charlotte Wood a Hétvége után újra egy tipikus ausztrál kisvárosba vezet: A gyerekek egy ausztrál család története, amelynek tagjai az évek során eltávolodtak egymástól. Amikor édesapjukat baleset éri, és intenzív osztályra kerül, Mandy és a testvérei hazatérnek, hogy az anyjukkal legyenek a nehéz helyzetben. A kórházban újra felszínre törnek a rég eltemetett sérelmek, és amikor az egyik ápoló felidéz egy sötét epizódot Mandy fiatalkorából, a helyzet hirtelen fenyegetővé válik. A gyerekek sodró lendületű, letehetetlen regény megbocsátásról, felejtésről és emlékezésről. A szerző a Hétvégéhez hasonlóan ebben a könyvében is azt keresi, hogyan alakít – pusztít és formál – bennünket és kapcsolatainkat az idő múlása.

Tove Ditlevsen - Gyerekkor
M
egjelenik: 2023. május 3., Park, 4999 Ft
A ​Koppenhága-trilógia megjelenésével a dán irodalom egy klasszikusát ismerheti meg a magyar olvasó, a köteteket 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta.
„A gyerekkor hosszú és keskeny, mint egy koporsó, és egyedül nem lehet kijutni belőle.”
Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia első része, a Gyerekkor egy iróniával fűszerezett, érzékeny portré felnőtté válásról, barátságról és költői szárnypróbálgatásról.
„Sötét a gyerekkor, és nyüszít, mint egy pincébe zárt, elfelejtett kis állat. Látni, mint a leheletet a hidegben, olykor túl kicsi, olykor túl nagy. Soha nem illik pontosan az emberhez. Csak akkor lehet nyugodtan szemlélni, és úgy beszélni róla, mint egy túlélt betegségről, amikor már levetetted magadról, mint egy inget.”
Tove Ditlevsen (1917-1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították.

Závada Péter - A ​muréna mozgása

Megjelenik: 2023. május 3., Jelenkor, 2499 Ft
„Ha kulcs az lehet, aminek fogazata van,
akkor zár az, ami ijedtében lenyeli nyelvét.
Míg nyelvezete csak akkor van, ha a kattogás is
beszéd.”
Kiszámíthatatlan cikázás, oldalirányú sasszé, a rendszerben mozgó alkatrészek szabad játéka. Nem más ez, mint állandó kergetőzés a másik elkapásának lehalványabb ígérete nélkül, ami ugyanúgy utalhat a vers és az esszé, a jel és a jelölő vagy a szöveg és az olvasó viszonyaira. De ki űz kit? Ki a ragadozó és ki a préda? A muréna mozgása az elmúlt három év verseit gyűjti össze, hogy beszéljen az emberi gonoszság történetéről, arról, hogy miben hasonlít egy kisgyerek keze egy elefánt ormányához, és hogy Szűz Mária dobhártyája tekinthető-e szűzhártyának.

Mechiat Zina - Álomból ​föl, vidékre le
Megjelenik: 2023. május 5., Scolar, 2975 Ft
Mechiat ​Zina kötetében a versek úgy építenek ki egy világot, mintha apró szilánkokból raknánk össze újra az életet, miközben ezen összerakáson keresztül figyelnénk meg, hogyan működik az ember, mint keresi magát, és hogyan próbál belecsimpaszkodni az időbe. Apró részletek felől igyekszünk az egészlegesség felé, apró részleteket figyelünk, mintha apró szilánkokon át látnánk rá egy-egy pillanatra, érzelemre, amit felnagyít előttünk a szerző. Minden egyes szilánk, ami ezekben a versekben megjelenik, kimerevíti az időt, felnagyítja a pillanatot, s a pillanatban bukdácsoló, érző, élő embereket. Mozdulatok, hiány és várakozás elevenedik meg előttünk, egy ember élete áll össze, lépései a maga útján, melyek néhol nem engedik látni a kiutat, ennek ellenére érződik, hogy ezek a versek vezetnek, visznek bennünket magukkal, valahová.
A kötet erőteljesen hordozza magában a négy évszakra utaló cikluscímekkel az előrehaladás, az időmúlás és a változás hatását. Múlik bennük az idő, s tolja magával tovább az olvasót. Ahogyan formálódik az idő nyomása alatt az ember, a lélek, úgy formálódik a kötet hangulata, lassan áttevődik a témák fókusza. A kötet végére már olyannyira kinyílik az egészlegessé vált világ, hogy a lírai én már kifelé tekint, mintegy részévé válik egy még nagyobb egészlegességnek: a világnak, a nőknek, az emberiségnek és annak az elkerülhetetlen sorsnak, ami minden ember sajátja, s ami mindnyájunk esetében mutatja azt, hogy senki sem kerülheti el a fájdalmat, a szenvedést, a gyászt, a félelmet, és kapaszkodót keres, mert fogózkodni szeretnénk valamibe mindannyian, lépdelni szeretnénk előre mindannyian. Azt hiszem, jó ezekbe a versekbe kapaszkodni.
Terék Anna

Turi Tímea - Egyszerre ​egy beszéljen
Megjelenik: 2023. május 5., PRAE, 2990 Ft
Az ​Egyszerre egy beszéljen Turi Tímea negyedik verseskötete, amely ironikusan, ugyanakkor veszettül komolyan kapcsolódik a szerző korábbi, máshonnan megszólaló, A dolgok, amiről nem beszélünk (2014) című könyvéhez. Hiszen időközben nagyon is szó lett azokról a bizonyos dolgokról, amelyek a versek alaphelyzetéül szolgálnak: az új kötet már a végtelen sok megszólalásból ki sem hallható egyet keresi, azt az egyet, egyszerre egyet, akire épp figyelni akar.
Az egy szintre emelkedés, az egyenrangúvá válás lehetőségének költészete ez, ahol Odüsszeusz egy szőrös pacák, akinek hosszan tartó útját az egész világ úgy ismeri, mintha mostanság posztolta volna végig egyes állomásait a közösségi médiában. A mitológiai szereplők és történeteik belesimulnak a hétköznapok történéseibe, szinte testközelbe kerül a múlt, miközben az a kérdés emelkedik az összes fölé, hogyan élhető meg a hit a 21. században.
A kötetben kilenc vers olvasható Bevezetés az imádkozásba címmel, melyek a ciklusok élén állva folyvást visszavezetik az olvasót ehhez a nullponthoz, hogy az utánuk következő versekben újabb ismerős helyzetben találja magát, vagy találjon ott valaki mást ebben a belakható költészetben.

Kimberly Brock - Eleanor ​Dare elveszett könyve
Megjelenik: 2023. május 8., Európa, 5999 Ft
„Odanézz, ​hogy jár-kel, öröksége Evertell, s ükanyja Eleanor Dare.”
A világ sorsát gyakran egy lány kíváncsisága mozdítja előre.
1590-ben angol telepesek tűntek el az észak-karolinai Roanoke szigetéről. Az „elveszett kolónia” 117 lakosát – köztük sok nőt és gyermeket – sosem találták meg. Évszázadokkal később, 1937-ben valamivel messzebb egy vésett követ fedeztek fel, rajta a telepesek vezetőjének lánya, Eleanor Dare üzenetével. Ezt követően számos hasonló Dare-kő került még elő, ám sokáig kételkedtek a leletek valódiságában.
Hogy mi történt Roanoke elveszett kolóniájával, az továbbra is rejtély maradt, de Eleanor Dare leszármazottai régóta tudják, hogy az igazság nem a kövekben, hanem sokkal inkább Eleanor naplórészleteket, álmokat és recepteket tartalmazó könyvében rejlik, amit tizenöt lánynemzedéken keresztül adtak tovább és tovább. Mikor a tizenhárom éves Alice lenne a soros, az édesanyja tragikus halála megtöri a láncot, a Dare-kő eltűnik, a könyvben feljegyzett történetek pedig elhalványulnak az emlékezetben. Alice a második világháború hanyatló napjaiban fiatal özvegyként azonban váratlanul megörökli a Savannah melletti elhagyatott családi házat, Evertellt, és ezzel váratlanul visszatér az elfeledettnek hitt múlt az életébe. Az édesanya az ingatlan eladását tervezi, hogy végleg megszabaduljon a múlttól és saját tizenhárom éves lánya, Penn jövőjét segítse. Ám amikor Penn kíváncsisága a család női felmenői, az elhallgatott titkok és a ház története felé fordul, megtalálják Eleanor könyvét, Alice pedig kénytelen elszámolni a döntései következményeivel, a szerelemért hozott áldozatokkal és Eleanor Dare lányainak felelősségével.

Axie Oh - The ​Girl Who Fell Beneath the Sea – A lány, aki a tenger alá esett 
M
egjelenik: 2023. május 9., Könyvmolyképző, 3999 Ft
A végzet nem téved.
Mina otthonát 100 éve viharok pusztítják. A Tengeristen dühös, és haragját csak igazi menyasszonya csillapíthatja.
A falu minden évben feláldoz egy lányt, hátha pont ő a vágyott menyasszony. Amikor Mina bátyjának szerelme, Sim Cshong kerül sorra, Mina feláldozza magát, és beugrik a vízbe a lány helyett. A Szellemek birodalmába kerül, ahol elképesztő kalandok várnak rá egy titokzatos lord és cimborái, démonok, istenek és istennők, szellemek és misztikus lények között.
A szerelem is megtalálja, ám nem a Tengeristen mellett. Vagy mégis? Vagy mégsem? A sors ahhoz köti, akihez tartozik.
Világszerte elsöprően sikeres, Publishers Weekly Bestseller, NPR Best Book Awards 2022, Indigo Best YA Book of 2022, New York Times bestsellerkötet.
Koreai mítoszokra, mesékre épülő, elbűvölő történet.
Hagyd, hogy magával ragadjon!

Elisa Shua Dusapin - Tél ​Szokcsóban
Megjelenik: 2023. május 9., Magvető, 3299 Ft
Szokcso tengerparti kisváros Dél-Koreában, az észak-koreai határhoz közel. Az üdülési szezonon kívül néptelen, álmos panzióba egy francia képregényrajzoló érkezik, aki titokzatos személyiségével és szokatlan viselkedésével felkelti a panzióban dolgozó fiatal lány érdeklődését. Különös kapcsolat alakul ki a két idegen között, akik a beszélgetéseik során épp annyit mutatnak meg magukból, hogy elkerüljék a további intimitást. Miközben számos részletet tudunk meg a szokcsói halpiac ízeiről és a koreai ételek elkészítésének technikáiról, a regény csupán félszavakkal, mégis hatásosan érzékelteti a szereplők érzelmeit, a határvidék fenyegetését vagy a dél-koreai szépségkultusz visszásságait. Elisa Shua Dusapin regénye feszült, minden érzékre ható mestermű elhallgatásról, szenvedélyről, kultúrák közötti különbségekről.

J. M. Miro - Hétköznapi ​szörnyetegek
Megjelenik: 2023. május 9., Agave, 6980 Ft
„A ​Hétköznapi szörnyetegek kiemelkedő alkotás: a vad találékonyság, a dickensi különcség, a természetfeletti horror és a lebilincselő feszültség káprázatos keveréke. Vigyázzatok… ha egyszer beléptek a rémregények rémregényébe, sosem akartok majd távozni innen!”
Joe Hill
1882-t írunk. Edinburgh-tól északra, egy elszigetelt tó szélén található a Cairndale Intézet magányos kőépületeivel, ahol egy különös doktor természetfeletti képességekkel rendelkező árváknak nyújt otthont. Hamarosan két új gyerek érkezésére számít Londonból, azonban egy veszedelmes figura vadászni kezd rájuk – egy férfi, akiből korom és sötétség árad.
A tizenhat éves Charlie Ovid kegyetlen és erőszakkal teli gyermekkora során fedezte fel, hogy a teste magától meggyógyul, ha akarja, ha nem, míg Marlowe-ra egy tehervagonban találtak rá, és furcsa, kék színű fénnyel ragyog, ráadásul képes megolvasztani az eleven húst.
Két tapasztalt nyomozó feladata lesz biztonságos helyre vinni a fiúkat, ám hamarosan mindannyian a legszörnyűbb borzalmakkal kénytelenek szembenézni. Élők és holtak világa kerül összeütközésbe egymással, és miközben mélyen eltemetett titkokra derül fény, Charlie, Marlowe és a többi árva megismeri képességük valódi természetét – ráadásul nem csak arra jönnek rá, hogy mi fenyegeti őket, hanem, hogy a legádázabb szörnyetegek olykor a legkáprázatosabb ajándékokkal érkeznek.

Scarlett St. Clair - A ​sötétség érintése (Hades és Persephone 1.) 
M
egjelenik: 2023. május 9., Könyvmolyképző, 4299 Ft
Mi vár rád, ha a Holtak Istene visszaadja az életedet?
Persephone csak névleg a Tavasz Istennője. Az igazság az, hogy a virágok kislánykora óta elhalnak az érintése alatt. Új-Athénba költözése után abban reménykedik, hogy feltűnés nélkül vegyülhet el az emberek között, halandó újságírónak álcázva magát.
Hades, a Halál Istene egy szerencsejáték-birodalmat épített fel a halandó világban, a szóbeszéd szerint pedig a leglehetetlenebb fogadásokat kedveli a legjobban.
Miután véletlenül összetalálkozik Hadesszal, Persephone rádöbben, hogy alkut kötött a Halál Istenével. Az alku feltételeit pedig képtelenség teljesítenie: életet kell teremtenie az Alvilágban, különben elveszíti a szabadságát.
Az alku azonban nem csak arra világít rá, hogy Persephone egy bukott istennő. Miközben ugyanis igyekszik elhinteni szabadságának magvait, egyre jobban beleszeret a Halál Istenébe – ez pedig tilos.
Hades és Persephone történetének modern és kreatív feldolgozása.
Vesd bele magad!

Vincenzo Latronico - A ​tökéletesség
Megjelenik: 2023. május 9., Magvető, 3499 Ft

Az olasz pár, Anna és Tom a húszas éveikben járnak, és látszólag irigylésre méltó életet élnek Berlinben. Mindketten a kreatíviparban dolgoznak, és minden napjuk olyan, mint egy gondosan megszerkesztett Instagram-fotó. Ám ahogy telnek az évek, a csillogó felszín mögül egyre inkább átsejlik az unalom, a sehová-sem-tartás és valamilyen megfoghatatlan hiány. A tökéletesség szociografikus pontossággal megírt regény a globalizációról, a közösségi médiából áradó idill hajszolásáról, az emigránslét gyökértelenségéről és egy generációról, amely mindig vár valamire, ami sosem jön el.
Vincenzo Latronico (1984) olasz író, műfordító. A tökéletesség az első magyarul megjelent könyve.
Todero Anna műfordító. Többek között Kazuo Ishiguro, Tony Wolf és Donatella di Pietrantonio műveinek fordítója. A Magyar Műfordítók Egyesületének tagja.

Viktor E. Frankl - Van ​miért élni
Megjelenik: 2023. május 10., OpenBooks, 5499 Ft
„A miért: az élet valamilyen tartalma, a milyen pedig azok az életkörülmények, amelyek a lágeréletet oly nehézzé tették, hogy az csak valamilyen miértre való tekintettel vált egyáltalán elviselhetővé.”
Viktor Frankl saját tapasztalataiból is merítve mindvégig azt kutatta, hogyan lehet értelmet kölcsönözni akár súlyos sorscsapásoknak, s ennek nyomán miként őrizhetik meg az emberek válságok idején is a lelki egészségüket. A Frankl által alapított logoterápia középpontjában az élet értelme és a reziliencia, a holokauszttúlélőkkel való találkozásai és a modern fogyasztói társadalom belső ürességével szembeni kritikája állnak.
Ez az új, igen érdekes és mélyreható válogatás, mely hatvan év írásait gyűjti egybe, Frankl halálának 20. évfordulójára jelent meg. A könyv segítségével újra felfedezhetjük a nagy humanistát, aki hat évtized írásaiban hidat ver pszichológia és filozófiai életművészet között.
 
Marta Molnar - A ​napraforgók titkos élete 
Megjelenik: 2023. május 10., Libri, 4999 Ft
Emsley ​Wilson élete romokban hever. A szerelme elhagyja, a vállalkozása a csőd szélén táncol, ráadásul imádott nagymamáját is elveszíti. Utolsó találkozásuk alkalmával nagyanyja egy titkozatos, zöld könyvecskét ad neki, amely a lány legnagyobb meglepetésére Vincent van Gogh sógornőjének, Johanna Bongernek a naplóját rejti.
A férje halála után Johanna örökli meg Van Gogh festményeit. Ezek jelentik minden vagyonát, de a képek csak annyit érnek, mint a vászon, amire festették őket. A fiatal özvegynek gondoskodnia kell magáról és kisgyermekéről a tizenkilencedik század végi Párizsban, egy olyan országban, amelynek még a nyelvét sem beszéli. Ő azonban megtalálja hivatását a szükségben: mindenáron meg kell ismertetnie Van Gogh zsenális művészetét a világgal.
A naplót olvasva Emsley magára ismer a több mint száz évvel korábban élt nő élettörténetében.
De hogyan kerülhetett a nagyanyjához a napló? Lehet, hogy köze van a több évtizedes családi titokhoz?
És vajon segíthet a múlt, hogy megtaláljuk a válaszokat életünk nagy kérdéseire?

Valérie Perrin - A ​vasárnap koldusai
Megjelenik: 2023. május 11., Európa, 5499 Ft
A ​21 éves Justine két dolgot szeret az életben: a zenét és a hatvan év feletti embereket. Nagyszüleivel és testvérként szeretett unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre jutottak árvaságra, amikor 17 évvel ezelőtt a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A fiatal lány egy idősek otthonában dolgozik segédápolónőként, és imádja hallgatni a lakók történeteit. Különösen mélyen kötődik a 93 éves Hélène-hez, a 19-es szoba lakójához, aki egész nap az ablak mellett ül, saját meggyőződése szerint a tengerparton, és várja a férjét és a kislányát, hogy kijöjjenek a vízből. Justine egy kék füzetbe kezdi írni Hélène és Lucien különleges szerelmének a történetét, és miközben ez a szerelem magával ragadó regénnyé válik, Justine-nek meg kell küzdenie saját családja több mint másfél évtizeden át elhallgatott szörnyű titkával is. Lehet-e újratanulni egy szerelmet? Lehet-e mentség a szenvedély a legsúlyosabb árulásra? Megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni? A kivételes elbeszélői képességgel rendelkező Valérie Perrin első regényében finoman fonja össze a két fő történetszálat, így az önmagukban is poétikus történetek egymást erősítve teszik sokáig emlékezetessé a könyvet.

Katy Hays - A ​kolostor
Megjelenik: 2023. május 15., 21. Század, 5990 Ft
Ann Stilwell nyárra jön New Yorkba, hogy asszisztensként dolgozzon a Metropolitan múzeum kurátora mellett. De aztán úgy alakul, hogy a „Kolostorba” osztják be, ebbe a kerttel körülvett gótikus múzeumba, amelyben középkori gyűjtemény található, és egy csapat kutató, akik a jóslás történetét tanulmányozzák.
Ann mindent megtenne, hogy szabaduljon fájdalmas múltjától, ezért örömest beleássa magát a kutatóknak a jövendőmondás eredetéhez fűződő, extravagáns elméleteibe. Tudományos kíváncsiságnak indul, de hamar megszállottság lesz belőle, amikor Ann felfedez egy 15. századi tarot kártyapaklit. Lehetséges, hogy ez a pakli a jövendőmondás kulcsa?
A Kolostorban veszélyes játék zajlik, amelynek a hatalom, a csábítás és az ambíciók jelölik ki a kereteit. Amikor ez valakinek az életébe kerül, Ann már nem szabadulhat. Megkezdődik a versenyfutás a válaszokért egy olyan világban, amelyről már nem tudhatjuk biztosan, ősi vagy modern.

Monique Roffey - A ​sziget sellője
M
egjelenik: 2023. május 16., Könyvmolyképző, 3499 Ft
Az év legkülönlegesebb története.
1976. április, egy apró karibi falu Black Conch szigetén, az esős évszak kezdetén. Egy halász kapást várva dalolászik a csónakjában, csakhogy egy váratlan tengerlakót vonz magához: Aycayiát, egy féltékeny asszonyok által elátkozott gyönyörű sellőt, aki évszázadok óta szeli a Karib-tenger habjait, de most elbűvöli a férfi, David és a dala.
Ám elragadtatása a vesztét okozza. Amint újra hallja a férfi motorcsónakját, követni kezdi,
azonban a sziget éves horgászversenyén amerikai turisták karmai közé kerül. Egy tragikus küzdelem után kihúzzák a tengerből, és kifeszítik a dokkban, akár egy trófeát. Megmentésére David siet, és szelíden elnyeri a sellő bizalmát, aki lassan, kínok között kezd visszaváltozni nővé. Ám az átalakulások nem minden esetben maradandók, a féltékenység pedig, akárcsak a szerelem, a hurrikán erejével és még annál is tartósabban képes lecsapni.
Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen!

Cécile Pivot - A ​kis francia könyvesbolt
Megjelenik: 2023. május 16., General Press, 3990 Ft
Egy történet szerelemről, reményről, rejtélyről és összetartozásról
Az apja emlékére Esther levélíró műhelyt indít egy franciaországi könyvesboltban, hogy másoknak is megmutassa a szavak erejét. Igencsak meglepődik, amikor tucatjával érkeznek a jelentkezések a tanfolyamra, és hamarosan egy idős hölgy, egy kiábrándult üzletember, egy egymástól elhidegült házaspár és egy szomorú kamasz fiú leveleinek a társaságában találja magát. Ahogy Esther diákjai felfedezik a sorok között megbúvó reményt, álmokat és félelmeket, Esther is egy új, váratlan kalandokkal teli világba kerül.

Steigervald Krisztián - Generációk ​harca a figyelemért
Megjelenik: 2023. május 16., Partvonal, 4299 Ft
Steigervald ​Krisztián, a közgazdászként és coachként is egyaránt aktív szerző első könyve, a Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? idehaza elsőként vállalkozott a generációk közötti kommunikációs különbségek bemutatására. A 2020-ban megjelent – és azóta is a sikerlistákon szereplő – kötet várva várt folytatása ezúttal a figyelem és a figyelmetlenség fogalmát helyezi a fókuszba. Kinek mit jelent a figyelem? Milyen szokások, családi szabályok és hagyományok alapján döntjük el, mire figyeljünk és mire nem? Milyen mértékben rendezte át az életünket, hogyan tereli a figyelmünket a digitális tér? Miért van annyi figyelemzavaros gyerek és felnőtt a társadalmunkban? Egyáltalán képesek vagyunk még ebben a zajban figyelni egymásra? És önmagunkra?
A Generációk harca a figyelemért érzékeny témákat is érintő könyve személyes példák és kutatások alapján, kommunikációs, pszichológiai, mentálhigiénés, valamint pedagógiai szempontokat egyaránt figyelembe véve vizsgálja a generációk tartalomfogyasztását, értékrendjét és emberi kapcsolatait a szerzőtől már megszokott közvetlen, érthető stílusban – számos aha! élménnyel szolgálva az olvasónak.

Holly Jackson - Halott ​kislány a jó kislány
Megjelenik: 2023. május 17., Kolibri, 4499 Ft
„Egy ​kéz tapadt szájára, belé fojtotta a sikolyt, mielőtt kiszabadulhatott volna. Egy kar fonódott a nyaka köré, a támadó könyökhajlata egyre szorosabbra zárult körülötte.
Pip ellenállt. De nem jutott levegőhöz. Megpróbálta letépni a kart a nyakáról, a kezet a szájáról, de egyre gyengült, kiürült a feje.
Az árnyékok csak mélyültek körülötte. Hiába küzdött. Lélegezz, csak lélegezz! De nem tudott.”
A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz és a Jó kislányok, rossz viszonyok című könyvek izgalmas folytatása.
SIESS! VAGY MEGHALSZ…
Pip Fitz-Amobit még mindig kísérti a legutóbbi nyomozása.
De hamarosan új bűnesettel kénytelen szembesülni, ami nagyon is közelről érinti, ugyanis ezúttal valaki őrá vadászik.
Valaki, aki folyton egy kérdéssel zaklatja: Téged ki fog keresni, ha eltűnsz?
Pip hamarosan kapcsolatot fedez fel a zaklatója és egy helyi sorozatgyilkos között, de a rendőrség nem hajlandó cselekedni.
A veszélyes macska-egér játék során Pipnek mihamarabb meg kell találnia a választ, mert immár az élete a tét…

Dolly Alderton - Kedves ​Dolly!
Megjelenik: 2023. május 22., 21. Század, 4990 Ft
Dolly Alderton 2020 óta írja tanácsadó rovatát a Sunday Timesban. Egyes kérdésekkel – akár felvidulunk tőlük, akár elszontyolodunk – mindannyian tudunk azonosulni, néha viszont érkezik egy-egy bizarr felvetés. Szakítások, testkép, család, baráti kapcsolatok, randizás, válás, a közösségi média útvesztői, szex, magány, szerelem, és minden, ami összeköti ezeket a témákat.
A Kedves Dolly! ítélkezés nélkül válaszol meg minden kérdést. Dollynak van honnan merítenie: saját nehézségei kellő alapot teremtettek ahhoz, hogy józan megoldásokat javasoljon. Amit el tudunk mondani valakinek, az már jóval kevésbé nyomaszt bennünket – ez a könyv is látványos bizonyítéka annak, hogy e tétel igaz.

Tóth Krisztina - Ahonnan ​látni az eget
Megjelenik: 2023. május 25., Magvető, 3999 Ft
Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza – egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál felejti a karóráját, és többé nem lehet elérni, egy nő ellop egy piros kabátot a céges buliban, valaki nem találja a szemüvegét, rejtélyes üzenet érkezik, hogy meg kell etetni egy ismeretlen kutyát. Az Ahonnan látni az eget a jelenről szól, a velünk, körülöttünk élő emberek életének egy-egy hétköznapi epizódját emeli ki és mutatja meg: az olvasó pedig hol a háttérben meghúzódó válságokat, tragédiákat, hol pedig a mindennapi abszurditást, a felszabadult nevetést viszi magával belőlük. Tóth Krisztina kis történeteink nagy mestere – éleslátása, humora, finom megfigyelései méltán teszik napjaink egyik legjobb írójává.

Neil Gaiman · P. Craig Russell - Északi ​mitológia III. 
Megjelenik: 2023. május 29., Fumax, 7495 Ft
A ​hazánkban is rendkívül sikeres Északi mitológia című könyvének képregényes adaptációjában a New York Times-sikerlista vezető Neil Gaiman és a többszörös Eisner-díjas P. Craig Russell új életet lehel a viking sagák világába!
Gaiman és legendás rajzolókból álló csapata visszatér, hogy pontot tegyen a viking mondavilágból ismerős istenek történetének végére! A sorozatzáró kötetben Thor és Tyr nem csupán egy sokfejű óriásasszonnyal, de tűzokádó tengeri kígyókkal és más rémségekkel is szembenéz, miközben Odin a világ legvégső határáig utazik, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire. De mindhiába, sorsát senki sem kerülheti el: feltartóztathatatlanul közeleg a balták, kardok és farkasok ideje, az istenek alkonya: a Ragnarök.
A Sandman-univerzum megalkotásával Gaiman már bebizonyította, hogy páratlan érzékkel tud hozzányúlni a mítoszokhoz és mesékhez. Az északi mitológia köteteiben a lenyűgöző, örökérvényű viking mondákat meséli el. Akarat és végzet, halál és újjászületés – üdvözlégy a vad észak világában!
A kötet tartalmazza a Norse Mythology III 1­–6. számait.

Donny Cates - A ​Galaxis Őrzői – A teljes gyűjtemény
Megjelenik: 2023. május 29., Fumax, 10995 Ft
Világok ​százai állnak ostrom alatt. A kozmosznak ezúttal minden eddiginél nagyobb szüksége van a Galaxis Őrzőire…
Thanos halott, méghozzá Gamorának köszönhetően, aki a megkaparintott Végtelen Kövek segítségével valóságos káoszt idézett elő. Thanos utódjának felkutatása már megkezdődött. A helyzet csak tovább kuszálódik, amikor az összetört szívű Űrlord és a csökönyös Groot által toborzott új Őrzők kiállnak Thanos Fekete Rendje ellen. De vajon képes lehet az őrült titán még a sírból is visszaküzdeni magát? És ha mindez még nem lenne elég, az Egyetemes Igazság Egyháza – egy gyilkos kozmikus szekta – is feltűnik a színen, méghozzá a legrosszabbkor: Mordály ugyanis haldoklik! Lenne még némi ereje küzdeni, csakhogy alig maradt szövetségese, miután a harcok során több Őrző is eltűnt. Vajon képes lesz-e kitartani a végsőkig?
Donny Cates (Thanos győz, Kozmikus Szellemlovas) teljes, nagy sikerű Galaxis Őrzői-sorozata minden kozmikus szereplőt felvonultat, aki csak számít!
A kötet a Guardians of the Galaxy (2019) sorozat 1-12. részét, valamint a Guardians of the Galaxy Annual (2019) 1. számát tartalmazza.
 
Josephine Tey - Az ​idő gyermeke
Megjelenik: 2023. május 29., General Press, 4990 Ft
Vajon sikerülhet megoldani a modern kori nyomozás módszereivel egy több évszázados rejtélyt? Josephine Tey klasszikusa, amely minden idők száz legjobb bűnügyi történetének a listáján is szerepel, első ízben jelenik meg magyar fordításban.

Ruff Orsolya - A ​londoni gyémántrablás
Megjelenik: 2023. május 30., Manó Könyvek, 3990 Ft
Báró Orczy Mimi mindennél jobban szereti a kalandokat. Mikor Őfelsége Színházában, a Renegát londoni előadásán váratlanul tűz üt ki, a kavarodásban eltűnik Lady Mortimer értékes gyémántja. A Scotland Yard egy fiatalembert gyanúsít, Mimi pedig még aznap éjszaka titokzatos üzenetet kap – valaki a segítségét kéri. Az idő szorít, a gyanús jelek egyre szaporodnak, a nyomozás szálai pedig a Néma Sírásóba vezetnek, ahol két gyanús alak ad találkozót egymásnak…
A viktoriánus Londonban játszódó kalandregény főhősét, a bátor, kalandvágyó Mimit valóságos személy inspirálta, mégpedig a világ egyik legolvasottabb magyar származású szerzője, báró Orczy Emma, a Vörös Pimpernel írója. Ruff Orsolya nemcsak mesteri kézzel szövi a szálakat, de egy mára letűnt világba is elvezet, remek szórakozást nyújtva fiatal olvasóinak.
 
Krusovszky Dénes - Levelek ​nélkül
Megjelenik: 2023. május 31., Magvető, 5490 Ft
Egy kelet-magyarországi kisvárosban egyszer csak ledobják a fák tavaszi leveleiket. Mi történhetett: természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás? Hogyan lehet tovább élni a hétköznapokat a megváltozott körülmények között?
Koroknai János, a városi gimnázium magyartanára nyomozni kezd a rejtély után. A közeli idősotthon, a tantermek és a barátai háza között ingázik a város utcáin, s eközben lépésről lépésre közelebb kerül nemcsak a saját családja titkainak, de a tágabb közösség működésének és működésképtelenségének megértéséhez is.
Hogyan lehet egy észszerűtlenül működő világban észszerűen viselkedni? Egy széthulló társadalomban, széteső családban megőrizni a józan eszünket? A nagy sikerű Akik már nem leszünk sosem után Krusovszky Dénes második regénye ezekre a kérdésekre keresi a választ

Emily St. John Mandel - Az ​üveghotel
Megjelenik: 2023. május 31., GABO, 4490 Ft
Vincent ​egy ötcsillagos szálló pultosaként dolgozik a Vancouver-sziget legészakibb csücskén. Azon az estén, amikor a dúsgazdag Jonathan Alkaitis odalép a nőhöz, és kezdetét veszi közös életük, egy kapucnis alak az alábbi üzenetet firkálja a hotel üvegfalára: Nyelj üvegszilánkot.
Eközben Manhattan felhőkarcolókkal teli világában egy sokkal súlyosabb bűncselekményt követnek el: Alkaitis több millió dolláros üzlete nem más, mint piramisjáték, amikor pedig fény derül a csalásra, rengeteg ember élete dől romba. Az Alkaitis feleségének szerepét játszó Vincent látszólag sértetlenül megússza, egy évtizeddel később azonban nyom nélkül eltűnik egy konténerhajó fedélzetéről…
A kanadai Emily St. John Mandel számára negyedik könyve, a Tizenegyes állomás hozta el a világhírt, a mű rangos díjak sorát gyűjtötte be, és HBO Max-sorozat is készült belőle. Következő regénye, Az üvegszálló több mint húsz nyelven jelent meg, és virtuóz felépítésével, érzékeny látásmódjával még tovább bővítette a szerző olvasótáborát.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.