Katherine Arden - A lány a toronyban

2018-ban olvastam Katherin Arden orosz népmeséket feldolgozó fantasy sorozatának első részét, amit nagyon szerettem, gondolkodás nélkül meg is vettem a következő két kötetet... hogy aztán mostanáig olvasatlanul álljanak a polcomon. Nem tudom miért halogattam eddig az olvasásást - miután felidéztem A medve és a csalogány főbb eseményeit, egyből beszippantott a második rész. A harmadik is már itt van mellettem, nem fogom ezt sem tovább halogatni! 

A lány a toronyban közvetlenül az első rész után  játszódik - Vászja megszökik otthonról miután megkötötte a medvét, de elveszítette édesapját. A falubeliek haragjától ill. a kötelező házasság lehetősége elől elmenekül. A vadonban erőt gyűjt Morozko, a tél urának varázslatos házában, majd útnak indul, hogy világot lásson Szolovej (Csalogány) nevű lovával. 

A regény másik szálában bátyja, Szása szemszögét követhetjük aki szerzetesnek állt, majd Moszkva nagyhercegének lett belső tanácsadója, barátja. 

Az orosz falvakat valamilyen rejtélyes rablóbanda dúlja fel, a szebb kislányokat elrabolják, akit tudnak pedig lemészárolnak - a falvakat felgyújtják. Dimitrij nem hagyja, hogy alattvalóit sorra öljék, ezért egy csapattal kilovagolnak, hogy felderítsék ki áll e mögött. A történet egy pontján a fiúnak öltözött Vászja is csatlakozik a csapathoz és részt vesz az ügy felderítésében. 

tumblr
Ebben a regényben megismerhetjük Vászja nővérének, Olgának moszkvai életét is, akit még kiskamasz korában vittek el otthonról és adtak férjhez. A hozzá hasonló előkelő orosz nők egy zárt világban élnek, sokszor a szó szoros értelmében lakat alatt, a termeikben. 

Vászja gyászát eltemetve lendül bele az új életformába, amely nem kevés veszélyt tartogat. A regény télen játszódik - már csak emiatt is el akartam olvasni év elején - és a fagyhalálon kívül a környéken portyázó rablóbanda számára is könnyű célpont a fiúruhákba öltözött, de egyedül utazó lány. Vászja nagyon ügyesen lavírozik az új helyzetekben, de a kötet végére az egyik szereplő miatt teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül... Sokat tanult és tapasztalt az utazása alatt, családjáról is megtudott néhány fontos dolgot - ill. a természetfeletti világról és működéséről, saját erejéről.

Kiszakadva az első rész zárt közösségéből a megteremtett orosz világ egy nagyobb szeletére láthatunk rá - a kisebb városok, települések állandó rettegésben vannak a tatár hordák miatt. Dimitrij nagyhercegnek meg kell alázkodnia a tatár küldöttek előtt, érezhető, hogy ez az állapot tarthatatlanná válik. Bepillantást nyerünk az orosz elit 14. századi életébe - a vadászat, lovaglás és a lakomák világába. 

Nagyon tetszett, ahogy az orosz mesevilág ismét helyet kapott a történetben - a különféle lények, amelyeket csak az avatott kevesek látják, többek közt főszereplőnk. Morozkoról, a tél uráról is néhány dolog kiderül, többek között az is, hogy miért mutatkozik meg Vászjának... Nagyon tetszettek a közös jeleneteik, remélem a harmadik részben ez még tovább épül! 

Gyorsan elolvastam ezt a részt, a pörgős jelenetek - sok párbeszéd és a korábban megszeretett világ könnyen berántott. Az olvasáshoz még jobban megjött a kedvem a viharos szelet hallgatva, sőt hétvégén egy kis hót is láttam - a többit Katherine Arden pótolta :D

Tökéletes folytatás lett A lány a toronyban, amely szépen tovább építette a megismert világot, karaktereket, akár önállóan is megállná a helyét - persze inkább olvasd el az első részt is, ha még nem tetted! Megyek is elmerülni A boszorkány éjszakájába!

A kötet végén ismét kapunk szószedetet az orosz kifejezésekhez, lényekhez - ez is segített kicsit felfrissíteni az emlékeimet az első részről.

(Amúgy jellemző - idén nem raktam fel semmilyen külön várólistára ezt a könyvet és már el is olvastam :D)

5/5

Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2019
Eredeti cím: The Girl in the Tower 
Fordító: Iváncsics Irma
Sorozat: Az északi erdő legendája 2.
Oldalszám: 432
Ár: 3999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
A ​Medve és a Csalogány varázslatos története tovább folytatódik. A rettenthetetlen fiatal nővé serdült Vászját választás elé állítják: vagy férjhez megy, vagy kolostorba vonul. Ő azonban inkább megszökik otthonról – ám hamarosan az ostrom alá kerülő Moszkva városának védelméhez kell segítséget nyújtania.

Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.