Néhány könyvről röviden | 2022 november

Az elmúlt hónapokban elhagytam ezt a 'rovatot', de novemberben ismét annyi könyv összegyűlt, amiről nem írtam külön posztot, hogy gondoltam érdemes lenne ismét összeállítanom. 

Seanan McGuire: Cukorszín égbolt alatt
Rapszodikus a viszonyom a Csellengő gyerekek sorozattal – az első részt nagyon vártam és szeretni akartam, de nekem mégsem jött be annyira. Meglepő módon a sötétebb második rész tetszett eddig a legjobban – ezt szívesen újra is olvasnám.
A Cukorszín égbolt alatt jó ideje a várólistámon volt – nemrég vettem meg a Szellemlovasban és nem is halogattam az olvasást. A borító gyönyörű – imádom a színeit és ehh… Na jó, nem ennyi az értékelésem ;)
A kisregény eleje szépen átismétli miről is szól Eleanor West otthona, ahová a különböző világokból visszatért és általában visszavágyódó gyerekek kerülnek. Ad kis elméletet is ezekről a világokról, portálokról – logikáról és oktalanságokról. A megismert sütis világ nekem túl sok volt, az Alice Csodaországbanra emlékeztetett, amiben szintén idegesítettek a logikátlan – „oktalan” dolgok :D
Maga a kaland tetszett – az új szereplő, Cora karaktere is hozzám szólt, róla szívesen olvastam volna többet. A cukorkás világ viszont kiborított :D
Folytatni fogom a sorozatot, mert rövid olvasmányok és kíváncsi vagyok mit talált még ki a szerző, milyen aktuális helyzeteket – ügyeket – problémákat csavart fantasy köntösbe.
Ezt a rész azoknak is tudom ajánlani, akik az első kettőt nem olvasták mert szépen összefoglalja a kisregény elején az alapokat ;)
3/5

Alice Oseman: Nick and Charlie
A Heartstopper világára mindig vevő vagyok, ezért örültem, amikor a Scribden rátaláltam erre a kisregényre. A This winter is már be van készítve :D
Két évvel a Heartstopper után járunk – Nick a végzős événél tart, ősszel egyetemre megy. Ez Charlie-t érthető módon kiborítja, fél a távkapcsolattól. Az utóbbi két évük tökéletes volt, sokat voltak együtt, szinte minden percüket egymással töltötték. Nick be van sózva az egyetemtől, lelkesen tervezgeti a kollégiumi szobájának berendezését, az óráit és hogy melyik sportcsapatba fog belépni. Ezzel párhuzamosan Charlie egyre inkább magába fordul és nem bírja megfogalmazni hangosan a félelmeit.
A történet végül jóra fordul, de volt jó pár felesleges szenvedés is, ami miatt fogtam a fejem és rontott az olvasmányélmény. Beszélgessetek, könyörgöm! :D
A képregény után szuperül működött írott – kisregény formában is a történet, amit azért egy-két kedves illusztráció kiegészített.
El fogom olvasni a Solitaire regényt és a This winter kiegészítő kötetet is.
4/5

Alice Oseman: This Winter
A Nick and Charlie kisregény után azonnal belekezdtem ebbe, ami kicsit korábban játszódik – főszereplőink első közös karácsonyáról szól. Aki még nem olvasta a Heartstopper eddig megjelent részeit, annak spoileres lehet.
Charlie-nak nehéz időszaka van, ősszel az anorexiája már olyan komoly lett hogy orvosi segítséget kellett igénybe vennie. Karácsonykor már otthon van, de nehezen találja a helyét. Szülei túlféltik, anyukájával folyton veszekszik – nővérével, Torival és kisöccsével érzi jól magát. Ebben a kisregényben az ő szemszögükből is követhetjük az eseményeket, főleg Toriéba volt érdekes belelátni. Őt már a képregényekben is kedveltem, annak ellenére nem hogy szerepel sokszor.
A kisregény főleg az anorexiával és a családtagok, rokonok viselkedésével foglalkozik, de értelemszerűen előkerül a Nick és Charlie párkapcsolata is.
Ez a kisregény jobban tetszett, mint az előző
5/5

Lizzie Streit: Természetes gyulladáscsökkentők
Az egészségtudatosság talán még nagyobb jelentőséget kapott az utóbbi években – ehhez egy jó kiindulópont lehet Lizzie Streit könyve.
Időnként szeretek az egészséges táplálkozásról olvasni és a saját étrendemben is alkalmazni, ezért akadt meg a szemem ezen a könyvön.
Végigveszi mi okozhat a szervezetünkben krónikus gyulladást, ennek mik a tünetei. Melyek a kerülendő ételek ill. amire a cím utal: mik azok amiket érdemes beépíteni az étrendükbe.
Röviden: zöldségek, gyümölcsök, halak jók – a finomított, olajban sült ételek rosszak. Igazából sok újat nekem nem mondott ez a könyv, elég rövid – vázlatos, de ad egy jó alapot a témában. Néhány ételt megpróbálok még jobban kerülni (tejcsoki, kekszek, péksütik), és többféle zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani.
4/5

Grant Morrison: Klaus – How Santa Claus Began
Már tavaly felkerült a várólistámra ez a képregény, ami a Mikulás rendhagyó eredettörténete.
A középkori északi városban játszódó történet egy sötét fantasy, amiben Klaus egy kitaszított figura. Ám a szíve a helyén van, amikor tapasztalja, hogy valami nagyon nincs rendben a régról ismert városkával és lakóival, elkezd dolgozni az ügyön – közeledik a 'karácsony' ezért játékokkal lepi meg a gyerekeket. A város vezetője viszont ezt nem nézi jó szemmel, vadászik Klausra, aki egyre rafiánáltabb módon próbálja véghez vinni küldetését.
Egy sötét titok is lappang a város alatt, a kötet végére szépen összeállnak a szálak – Klaus múltját is megismerhetjük.
Már az első oldalaktól megfogott ez a képregény – a történet és a rajzolás egyaránt, folytatni fogom a következő kötetekkel!
Ha egy nem rendhagyó téli – kicsit sötétebb történetre vágytok, akkor ez tökéletes!
5/5

A hivatalos Downton Abbey ötórai tea szakácskönyv
A Downton Abbey az egyik kedvenc sorozatom, ezért is voltam kíváncsi erre a kötetre, mely nem csak az abban megjelenő sütiket mutatja be, hanem egy rövid áttekintést is ad az angolok teázási hagyományáról.
Bevallom engem ez a rész – a bevezető, a teázás, teafajták és ennek az étkezésnek a története fogott meg jobban. A recepteknél szintén a történeti rész érdekelt, az elkészítés már kevésbé – nem vagyok gyakorlott, így szeretem látni is a lépéseket (élőben vagy videóformátumban :D).
A kiadás gyönyörű – jó volt kézbe venni a kötetet, amiben a sorozatból is kapunk fotókat az ínycsiklandó desszertek – falatok mellett.
A sorozat rajongóinak ajánlom, ill. azoknak akik érdeklődnek az angol desszertek iránt ;)
4/5

Grant Morrison: Klaus – The New Adventures of Santa Claus
Az első kötet nagyon megfogott a rendhagyó Mikulás erettörténettel, ami ügyesen ötvözi a szuperhősök alaptörténetét, a mitológiával, mesékkel és népszokásokkal.
Ebben a kötetben két kalandot követhetünk – az egyikben a Jégkirálynő meséjét alakították át, de elég kesze-kusza volt számomra a narráció.
A másikban egy kifordított Karácsonyváros jelenik meg, ahol egy magasabb rendű célt szolgálnak az ide elcsábított emberek.
Összességében nem tetszett annyira ez a két képregény, főleg amennyire behúzott az első.
3/5

Mudlum: Breviárium
A 22 nemzetes kihívásra keresgéltem olvasnivalót és a könyvtárban megszólított ez a kis kötet. Nagyon tetszik a koncepció, miszerint az Észt Intézet kortárs észt írókat hoz el magyarul, elbeszéléseket és interjút közelve a Brevárium sorozatban.
A Mudlum álnév egy észt írónőt, irodalmi kritikust takar, akinek már több kötete is megjelent hazájában. Ebben az antológiában két kötetéből kerültek be novellák, melyeknek közös pontja a magány. Több történetben gyerekkori emlékek idéződnek fel, vidéki nyarak vagy egyáltalán a vidéki élet pillanatai jelennek meg. Az elbeszélések szereplői magányos figurák, akikkel semmi rendkívüli nem történik, élik az életüket, felidéznek emlékeket – kissé csapongó a novellák szerkezete emiatt.
Érdekes volt bepillantani az észt hétköznapokba, emlékekbe. A legerősebb novella talán a legelső volt számomra (Katicabogarak éve), amely egy anya-lánya kapcsolatot mutat be tűpontosan. A Női fürdő társadalomtörténeti szempontból volt érdekes, ahogy A 43-as számú lakás c. is.
Melankolikus kötet volt számomra, de mindenképpen érdekes olvasmányélmény.
Az illusztrációk és a minimalista borító nagyon tetszik – utána fogok nézni a többi kötetnek is a sorozatból!
4/5

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.