Várólista 2022 végére

november 13, 2022

Már néhány napja megfogalmazódott bennem, hogy átnézzem milyen kihívások, könyvlisták alapján szeretnék még olvasni az idén. Tavaly is írtam hasonló bejegyzést ill. korábban egy év végi booktaget töltögettem.

A saját kihívásaim közül a Könyvbingót már teljesítettem korábban, így már csak egy decemberi újraolvasás vár rám - erre még nincs konkrét ötletem, de egy polcra folyamatosan gyűjtögetem azokat a könyveket, amelyeket érdemes lenne újrázni. 

A Lobo féle várólista csökkentésre 6 könyvet olvastam el, most novemberre is beterveztem legalább kettőt (Az elvarázsoltak, A kis idegen), de nem hiszem hogy kipipálom majd mind a 12 könyvet. Többet év közben fel is tettem az eladandó polcomra, mert évek óta álltak nálam és már nincs kedvem hozzájuk. Ez az élmény segített abban, hogy megfontoljam mit szerzek be, ill. tartsam magam ahhoz hogy nagyjából elolvassam a beszerzés után a könyveket. (Az idei szerzeményeim közül 83%-ot elolvastam, szóval egész jól állok!)

Agatha Christie projektemmel is jól haladok - 69%-os a teljesítésem, ez nincs az év végéhez kötve, de többet is szeretnék olvasni tőle, mert komfortkönyvekké váltak :) (Jelenleg is egy Miss Marple regényt olvasok ;))

Másik évek óta kedvenc kihívásomra a 22 nemzetesre már csak három könyv kell - őket néztem ki:

  • Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány (saját, a 2022 a magánkönyvtár éve kihívásra is jó)
  • Hélène Grémillon: A bizalmas (szintén)
  •  Mudlum: Breviárium (könyvtári, észt szerző - rövid novelláskötet)
  • ✓ Alena Ježková: Prágai legendák (szintén saját, idei szerzemény, cseh szerző)
  • Longosz: Daphnisz és Chloé (könyvtári, de már a Poket kiadásban, ókori görög szerző)
Elif Shafaktól mindig szeretnék olvasni - van egy kihívás, ahol csak két könyv az elvárás - ide jó lenne az októberben beszerzett A szerelem 40 szabálya kötetem.

Ezen kívül az aktuális szerzeményeimet is szeretném olvasni, mint például a ✓ Mézga család Poketet.

Karácsonyi - téli olvasmányok is jöhetnek:
  • Jenny Colgan: The ​Little Shop of Happy Ever After (tavalyi szerzemény)
  • Edith Pattou: Északfi (tavalyi szerzemény)
  • Michelle Harrison: Egy ​csipetnyi mágia (tavalyi szerzemény)
  • Digibookos mesegyűjtemények: az ír és a francia válogatást idén szereztem be
Nektek mik vannak az év végi várólistátokon?

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.