Andrzej Sapkowski - A megvetés ideje (Vaják 4.)

augusztus 13, 2020
A harmadik részben (Tündevér) felépített cselekmény fokozódik. Geralt továbbra is nyomoz az után a titokzatos fekete lovag után, aki Cirit üldözi, mellékesen levág néhány szörnyet, hogy fedezni tudja a magánnyomozóját, aki több kérdést vet fel benne, mint amennyi választ ad.
Ciri eközben Yenneferrel utazik, Arethusába tartanak - egyrészt, hogy Ciri megkezdje tanulmányait a varázslónők között, másrészt Yennefernek részt kell vennie egy fontos tanácskozáson.

Körülöttük a világ kezd megváltozni: az előző részben megismert tünde csapatok (Mókusok) egyre erőszakosabbak, a hadseregek mozgolódnak, a királyok nem bíznak már varázslóikban és egymásban sem. Nilfgaard császára, Emhyr var Emreis a korábbi fegyverszünet ellenére megtámadja Lyria és Aedirn területét. Geraltot többen is igyekeznek a saját oldalukra állítani, de ő mindenáron semleges szeretne maradni és azzal a két emberrel lenni, akit a legjobban szeret - Cirivel és Yenneferrel. 

Komorabb ez a rész, mint az előzőek - a hangsúly a háborún, a politikai játszmákon van. Geralt kalandjairól néhol csak mellékszereplők elbeszéléséből hallunk. A hangsúly továbbra is Cirin van, aki egyre többet megismer a világból, főként Yennefer oldalán, de a történet egy pontján csak magára számíthat és új képességeket fedez fel. A sorsa is egyre jobban kibontakozik előttünk, egy újabb csoport nyújtotta ki utána a kezét, ha már nem lenne elég a kémek, királyok, császárok és varázslók tömege, akik mind akarnak tőle valamit.

Tetszett, hogy még többet megtudhattam a varázslókról, Ciri kalandjait élveztem - legyen szó egy városnézésről és egy korabeli fiúval (– Minek van itt ilyen ínycsiklandó illata? – A fánknak – tapogatta meg Fabio az erszényét. – El kívánsz fogyasztani egyet? – Kettőt kívánok elfogyasztani.) vagy az életveszélyes helyzetekben való helytállásról. Nem kaptam olyan sokat két kedvenc karakteremből - Geralt és Kökörcsin - de élvezettel olvastam róluk, amikor megjelentek. 
"Nincs már a világon se hit, se igazság, de azért józan ész talán van még a földön? Mi, Kökörcsin? Van még józan ész ezen a földön? Vagy semmi sem maradt már itt, csak megvetés és szukafattyak?"
Sapkowski regénysorozata ezzel a résszel is bizonyította, hogy több mint egy harcolós - szörnygyilkolós fantasyfolyam. Olyan komplex képet ad a háború hatásairól, a világról, aminek követése több helyen komoly kihívást jelent. A varázslók tanácsánál rendesen bele is keveredtem ki-kinek az oldalán áll, és egyáltalán mi a célja. Ez vett el számomra kicsit az olvasmányélményből, de egy valamikori újraolvasás majd orvosolja ezt a problémát.

Továbbra is értékelem a könyveiben a humort, a hangulatfestést és a nyelvi leleményeit - bár ebben a részben néha úgy éreztem maga mellé vett egy idegen szavak szótárát, hogy felpezsdítse a szöveget.

Ide nekem az 5. részt is!

4/5

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: Czas pogardy
Sorozat: Vaják 4.
Fordító: Kellermann Viktória
Oldalszám: 408
Ár: 3990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Hogy megvédje a rábízott Cirit, Ríviai Geraltnak messzire kell küldenie a vajákok otthonától, hogy Yennefer, a varázslónő szárnyai alatt tanuljon. A varázslógyűlésben azonban puccs készül, miközben kitör a háború. Geralt egy súlyos sérülés után az életéért küzd... Ciri pedig, akinek kezében a világ sorsa nyugszik, eltűnik.Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző Vaják-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.