Csepella Olivér - Nyugat ​+ zombik

április 06, 2018
Csepella Oliver képregényére sokan és régóta vártunk - legelőször 2014 körül írtam róla, akkor indult el a közösségi adománygyűjtés, aminek eredményeként Olivér befejezhette a rendhagyó Nyugat + Zombikat. Tavaly decemberben meglepetésszerűen jött a hír Facebookon, hogy végre elkészül, és a Corvina Kiadó jelenteti meg.

A történet röviden: Babits Mihály születésnapját ünnepelné Karinthy, Kosztolányi és Tóth Árpád a New York kávéházban, ám hamarosan minden balul sül el - zombitámadás éri őket, és egyetlen segítőjük Kata, a pincérkisasszony. Innentől harcolniuk kell bármilyen fegyverrel - közben záporoznak a poénok, beszólások és persze a versek is. 

Az ötlet kiváló - imádtam, hogy a "nagy nyugatosokat" egy ilyen eszement helyzetbe láthatjuk, ahol hozzák a formájukat. Nekem mondjuk minden olyan kezdeményezés tetszik, ami közel hozza a fiatalokhoz, vagy akárkihez az írókat-költőket, és megmutatja az emberi mivoltukat. Csepella Olivér is ezt teszi - nála harcosokká válnak, akik beszólnak egymásnak, hülyéskednek, szerelembe esnek - mindezt egy vad éjszaka alatt. 
"Dide disszociatív személyiségzavarral küzd és akit ott látsz, az a sötét énje, Esti Kornél."
Kata karaktere igazán aktuális - a feminista szemléletet erősítendő veti bele magát a harcba, sőt küldetésének tekinti megmenteni az írókat.
Kata: Az egyetlen női túlélőt a konyhában találják meg, és egy serpenyővel verekszik. Mi jön még…? Elrabol egy főgonosz, hogy a hős férfi kiszabadítson?! Nekem kéne megvédenem magukat, és nem fordítva. Unom, hogy csak a nőiségem határoz meg!
Tetszettek az idézetek a különféle szövegekből, amihez jól kell ismerni az életművet, hogy kapásból felismerd, de a kötet végén kapunk hivatkozásokat is ezekhez. Volt jó pár vicces képkocka, amin felnevettem és jók voltak az olvasóhoz való kiszólások is.
"Ide süss nagy fiú, így írtok én!"
Ami nem tetszett és ezt sokan felrótták, hogy a nagy csata hevében sokszor követhetetlen volt a sztori - ezen talán egy újraolvasás segít. Nekem ettől függetlenül nagyon tetszett ez a képregény, ami egy igazi magyar különlegesség és ajánlom olvasásra 16+-os korosztálytól ;) 

4/5

Kiadó: Corvina Kiadó
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 264
Ár: 3990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Egy ​őszi estén a New York Kávéház összes ajtaja bezárul, s a bentlévők vérszomjas élőholttá válnak. Kivéve egy maroknyi túlélőt, az igazgató titkárát, a ház első pincérnőjét és egy modernista folyóirat néhány munkatársát. Róluk talán már hallott.Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni. A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer.Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen.

2 megjegyzés:

  1. De jó, hogy elolvastad és tetszett! :) Én is mindenképp szeretnék vele megismerkedni, nagyon tetszik az ötlet és a kivitelezés is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon vártam már, lehet majd meg is veszem hogy legyen saját! :) Szerintem tetszene neked is!

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.