Néhány könyvről röviden #7

Idén még nem hoztam ilyen ömlesztett értékeléses bejegyzést, de az utóbbi hetekben volt pár könyv, aminek nem szenteltem külön bejegyzést. Ezeket inkább 'elrettentésképp' mutatom, nem ajánlom őket különösebben ill. volt ami rosszkor talált meg. Volt néhány verseskötet, amit olvastam idén, de még értékelést sem tudtam összehozni róluk, szóval nem teljes a kép :D
Van azért néhány kivétel, amiket ajánlok:

Krähling Edit (szerk.) - Árnyékban ​éles fény vagy
Nagyon szép kiadás, és kedvem lett Fanni naplójához is :)
5/5

Nyáry Krisztián - Így ​szerettek ők 2
Rendhagyó és érdekes könyv, az első résszel együtt.
Itt már szerepelt Márai Sándor is (akit az elsőből hiányoltam), akinek a szerelmi életéről már magyar szakon tanultam. Nyáry Krisztián fontos munkát végzett – közel hozta a begyöpösödött irodalomtanításban megjelenő írók-költők alakjait. Ezekből a történetekből a kamaszok is megérthetik, hogy ők is emberek voltak. Nem írók- költők eszményképei ők, akikhez nem lehet hozzányúlni, bírálni, utálni, szeretni.
5/5

Fredrik Backman - A ​hazavezető út minden reggel egyre hosszabb
Kellett hozzá egy bizonyos hangulat – vagy legalábbis engedni, hogy megérintse a szívünket ez a személyes hangvételű történet, ami a szeretett nagyapa elveszítéséről szól.
A hazafelé tartó buszúton kezdtem el – stílszerűen – nem volt hosszú olvasmány, érdekes bepillantás volt egy Alzheimerrel küzdő férfi életébe.
4/5

Jen Campbell - Weird ​Things Customers Say in Bookshops
Nagy az isten állatkertje… :D
Szórakoztató könyv, de legtöbb esetben a fejemet fogtam, hogy hogy lehet ennyi buta – önfejű – tájékozatlan ember.
4/5

Anna Gavalda - Életre ​kelni
Szeretem Gavalda könyveit – regényeit, novelláit – igaz nem olvastam még az összeset. Nagyon kíváncsi voltam a legújabb magyarul megjelent kötetére is, amit elég hamar el is olvastam. De vagy rossz hangulatban (épp ledöntött a lábamról egy betegség), vagy a témái komorsága miatt nem szerettem ezt a könyvet.
A legtöbb történet nagyon depresszív – kivéve a Happy meal-t, ami egy kedves meglepetéssel zárul, de több szól a gyászról, az elszalasztott lehetőségekről – nincs bennük semmi remény, vagy szikra, amit úgy emlékszem a korábbi műveiben megtaláltam.
3/5

Ellen DeGeneres - Szórakozol ​velem?!
Nem követem Ellen műsorát, vagy életét, de gondoltam érdekes bepillantást adhat ez a könyv az életébe. Tavaly rákaptam a hasonló könyvekre, amik eléggé tetszettek, de sajnos ezzel nem ez a helyzet.
Meglepően rövid, semmitmondó – a három pont igazából arra a néhány humoros megnyilvánulásra jár, ami tetszett; ill. pár apró infót megtudtam az életéről. Tele van közhelyekkel, amiket tudatosan ki is forgat persze, de erőltetettnek tűnt az egész könyv.
3/5

Neil Gaiman - Felkavaró ​tartalom
Elég vegyes volt a kép ebben a gyűjteményben: voltak tényleg ütős, hátborzongató, frappáns novellák, voltak olyanok amik tényleg elvarázsoltak (szám szerint 7), de a többit vagy untam, vagy csak nem fogtak meg.
3/5

Guy Gavriel Kay - Ysabel
A fordítás borzasztó volt – régen olvastam ennyire magyartalan, stílustalan, idegesítő szöveget… Ha nem saját példány lett volna a könyv, akkor már az első pár oldal után dobtam volna a sarokba.
A sztoriban lett volna potenciál, de maga a fordítás, – lehetséges, hogy az eredeti stílus is -sokat elvett az élményből. Önismétlő, faék egyszerűségű sztori – ami megidézi Provance történelmét.
2/5

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.