Elizabeth Strout - Kisvárosi életek
Ezennel elolvastam az összes magyarul megjelent Elizabeth Strout regényt! Épp jókor kerítettem sorra ezt a könyvet, mert ősszel érkezik a folytatás: Olive, Again címmel (október 15). Nagyon remélem, hogy a General Press után a Geopen Kiadó elhozza nekünk ezt a regényt is, ill. a Lucy Barton folytatását!
A Kisvárosi életek 2008-ban jelent meg először és 2009-ben elnyerte a Pulitzer-díjat, bestseller lett. Nálunk 2010-ben jelent meg és sajnos azóta sem adták ki újra, nehezen lehet már beszerezni - a többi könyvét előbb találtam meg 500-1000 Ft-ért, ezt viszont jó ideig sehol.
Ez a könyv (ahogy az eredeti cím utal rá) Olive Kitteridge életének története, aki egy new englandi, tengerparti kisvárosban él. Korábban az általános iskolában tanított matekot, már nyugdíjas éveit éli. Férje, Henry a kisváros patikáját vezette, ahogy ez már az első oldalakon kiderül. Ők ketten egymás ellentétei: Henry kedves, gondoskodó, felelősségteljes apa - Olive ezzel szemben dühös, mogorva nő, akinek mindenkiről megvan a véleménye.
A könyvnek izgalmas szerkezete van, mert 13 különálló történetből, novellából áll, amelyben Olive nem mindig kap főszerepet: néha csak megemlítik, illetve van olyan fejezet amelyben csak mellékszereplőként lép színre.
A 13 történeten keresztül kirajzolódik előttünk a Maine államban található (fiktív) kisváros néhány lakójának története. Több szereplőnek meg kell küzdeni a gyásszal, az öregedéssel, vagy épp a szerelemmel és a felnőtt élet első nehézségeivel is. Sokféle sorsot megismerhetünk ebben a kötetben; ami összeköti őket a közös lakóhelyen kívül: mindegyikük életében történik valami tragédia, vagy fordulópont, rájönnek milyen törékeny az élet és milyen tragikus ha nem úgy élik, ahogy elképzelték.
Olive érdekes főszereplő, nem egy szimpatikus karakter - hirtelen haragú, nem tud bocsánatot kérni, viszont többször tanújelét adja, hogy szeret segíteni az embereken - legyen az fiatal vagy idős. Történetről-történetre egyre jobban megismerjük, látjuk milyen sebeket hordoz, miből fakad a frusztrációja, a dühe - ezzel én fel is mentettem magamban. Nem jó ember, vannak tettei amire nem lehet büszke, fiával rossz a kapcsolata és erre csak öregkorára döbben rá - mégis annyira élő volt ez a karakter, hogy a végén drukkoltam neki, hogy legalább idős korára hagyja maga mögött a sok fájdalmat és találjon egy kis békét.
"Tudja, hogy a magány ölni képes – a legkülönbözőbb módokon okozhatja az ember halálát. Olive személyes nézete szerint az élet az általa „nagy durranásnak”, illetve „kis durranásnak” nevezett dolgokon múlik. A nagy durranás, olyasmi, mint a házasság meg a gyerekek, az olyan intim dolgok, amelyek felszínen tartják az embert, de ezek a nagy durranások veszélyes, láthatatlan áramlatokat is rejtenek. Ezért van szüksége az embernek a kis durranásokra is: például a barátságos eladóra a diszkontáruházban, vagy a pincérnőre a Dunkin' Donutsban, aki tudja, hogy iszod a kávét"
Nem egy vidám kötet, mivel az élet nehéz pillanatairól mesél, de ettől függetlenül nagyon szerettem olvasni. Egyrészt ES mesélőképessége újra meg újra elvarázsol, másrészt az érdekes karakterek miatt, harmadrészt a helyszín miatt. Az egyik kedvencem az USA-nak ez a része, ES gyönyörűen írt az évszakokról is.
Készült egy minisorozat is a könyvből - Olive Kitteridge címmel, ezt is megnézem a könyv után (és ameddig van HBO Go előfizetésem).
5/5
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2010
Eredeti cím: Olive Kitteridge
Fordította: Szieberth Ádám
Oldalszám: 352
Ár: - Ft
Borító: 5/5
Fülszöveg:
A tizenhárom történetet tartalmazó könyv novelláskötetként, de akár regényként is olvasható, hiszen az egyes darabokat Olive Kitteridge központi alakja fogja össze. Az idős asszony, Maine állam egy óceánparti kisvárosában tanított matematikát. A nagydarab, kemény Olive szenvedélyességével, zsarnoki természetével, gyötrődéseivel olyan figura, aki hol főszereplőként, hol rezonőrként jelenik meg a könyvben. A Kisvárosi életek nem pusztán az öregedő embert körülvevő világot tárja az olvasó elé, Olive Kitteridge történeteiben a szűkölő szeretetéhség, a másikba való görcsös kapaszkodás, a magára maradás, az örökös remény minden korosztály, minden kapcsolat állandó velejárója. A történetek érzelmességét, olykor melodrámáját Elizabeth Strout csodálatos stílusérzékkel írja fölül a főszereplő szigorú erejével, és az emberi természet rejtélyességének, a kapcsolatok reménytelenségének tapasztalatával. Ehhez a távolságtartó, néhol sprőd megfogalmazáshoz az óceán nyílt horizontját megbontó halászkikötők, apró fehér házakkal pöttyözött virágzó kertek adják a hátteret. A természet líraisága az örök körforgásba vetett hitnek, a tönkrement, elhaló kapcsolatokat váltó újabb egymásra találásoknak mégis állandó jelenlétét erősíti ebben a különös, karcos szépségű könyvben. Elizabeth Strout történetei folyóiratközlésként láttak először napvilágot. Később kötetbe szerkesztve a szerző elnyerte könyvével a Pulitzer-díjat.
Bejegyzések
Hm, sajnálom, hogy anno olyan hamar megszabadultam ettől a könyvtől (két novella után), de úgy érzem, újra kell olvasnom az Amy és Isabelle-t is (nekem az az első könyvem tőle), hogy el tudjam dönteni, tényleg szeretem-e. A minisorozatot pedig lehet megnézem, nemrég fizettem elő az HBO Go-ra :)
VálaszTörlésTény, hogy nyomasztó helyenként, meg a fő karakter sem szimpatikus, de engem most nagyon megtalált. A sorozatot ma fejeztem be, ott még hangsúlyosabb Olive és Henry kapcsolata, még jobban sajnáltam Henryt...
TörlésKedves Teodóra, nagyon szeretném ezt a könyvet, ha eladnád (vagy elcserélnéd ;) ) a példányodat, szívesen átvenném. Szép estét kívánva, Edina
VálaszTörlésKedves Edina! Sokáig kerestem és ES az egyik kedvenc íróm, ezért semmiképp nem válok meg tőle :D
Törlés