Anne Cathrine Bomann - Agathe

A megjelenése óta vonzott ez a gyönyörű borító, ill. amikor meghallgattam a LibrAmore podcastban a szerzővel készült interjút, abszolút meggyőzött, hogy ezt nekem is olvasnom kell. A könyvtárban a héten sikerült lecsapnom rá, és nem tartott sokáig elolvasnom. Anne Catherine Bomann maga is pszichoterapeuta, ezért első kézből olvashatunk erről a szakmáról, a terápiák gyakorlatáról.
Az általam követett emberek miatt kezdett el egyre jobban érdekelni a terápia világa, bár a pszichológia korábban is vonzott. De egyre több ismerősöm mesél is róla, legyen szó coachról, pszichológusról vagy alternatív szakemberről. Podcastokban is többet hallok a témáról - (pl. a Párnacsatában vagy épp Szabados Ági csatornájában). Szeretnék még olvasni hasonló könyvet, a könyvtárból ki is vettem A ​Schopenhauer-terápia Yalomtól.

A kisregény az 1940-es években, Franciaországban játszódik - mindez igazából mellékes, a lényeg a narrátoron, a nyugdíj előtt álló, idős pszichoterapeután van. A férfi már kiszámolta mennyi ülés vár még rá, hogy végre befejezze a praxisát. Nyugodt életét egy német nő bolygatja meg, aki a páciense szeretne lenni. Hiába mondja neki, hogy ő nem fogja tudni meggyógyítani, nincs már a nyugdíjig csak fél éve - Agathe kitartó.

"Rájöttem, hogy volt egy elképzelésem a megfelelő életről, a végtelen robotolásért járó jutalomról, amely a nyugdíjba vonulás után vár rám. Ám ahogy ott ültem, a halálom miatt képtelen voltam meglátni, mit kell magában foglalnia az életnek, amire érdemes várni."

A kisregényben a pszichológus életének mindennapjai, az ülések jelennek meg. Ahogy haladunk előre a történetben, elbizonytalanodtam hogy a jó ember ül a terápiás szék túloldalán? A narrátor a munkájába már rég beleunt: madárkarikatúrákat rajzol a betegeiről, van hogy egy szót sem szól az egész ülés alatt. Az élete megrekedt egy szinten, magányos, a szülői házban él egyedül - társa csupán a falszomszédja hétköznapjának zörejei.

Egyedül Agathe személye tudja ebből kizökkenteni: érdekelni kezdi ez a súlyosan beteg nő, aki depresszióval küzd. A narrátor többször elgondolkodik az elmúláson, ez adódik a korából - éppen nyugdíj előtt áll, illetve egy ismerősének sorsából.

"Az a benyomásom, hogy azt hiszi, a jó életnek létezik egy képlete, és amíg rá nem talál, voltaképpen azt sem engedi meg magának, hogy éljen."

A kisregény mégsem egészen szomorú, megcsillan benne, hogy változtatni sosem késő, nem kell megrekedni a korábban megfogalmazott céloknál és az is kiderül belőle, hogy mennyire fontos nyitni a többi ember felé. Újra fogom szerintem még olvasni ezt a könyvet, mert a stílusa tetszett, szeretnék majd még elmerülni benne később is.

4/5

Kiadó: Jelenkor
Kiadás éve: 2019
Eredeti cím: Agathe
Fordította: Petrikovics Edit
Oldalszám: 148
Ár: 2699 Ft
Borító: 5/5*

Fülszöveg:

Franciaország, 1940-es évek. Egy idősödő pszichoterapeuta türelmetlenül számolja a nyugdíjig hátralévő terápiás üléseket, és rezignáltan hallgatja a díványra fekvő unatkozó háziasszonyok apró-cseprő problémáit, miközben madárkarikatúrákat készít róluk. Már abban sem biztos, jó szakember volt-e valaha is, tudott-e segíteni bárkin. Egy nap megjelenik nála Agathe, egy fiatal német nő, aki nem talál örömöt az életben, nem akar mást, csak eltűnni az emberek szeme elől… A doktor minden tiltakozása ellenére felvéteti magát a páciensek közé, és ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a terapeuta maga is kénytelen szembenézni az intimitástól és a haláltól való félelmével.