L. M. Montgomery - Anne ​válaszúton

A második rész után még úgy terveztem, hogy egy kis időre félreteszem ezt a sorozatot és olvasok mást, de még annyira benne voltam ebben a világban, hogy nem tudtam elengedni - ezért a héten kiolvastam a 3. részt is.

Ebben Anne eljut a vágyott egyetemre - a Redmond College-ba, ahol hamar új ismeretségeket szerez, sőt később össze is tud költözni több barátnőjével egy kedves kis házba. Körülötte egyre többen lesznek valaki jegyesei, vagy már össze is házasodnak valakivel - de Anne még mindig arra a varázslatos érzésre és lánykérésre vár, amit még gyerekként megálmodott.
A Zöldmanzárdos ház is kibővül is egy új taggal, aki Marilla és az ikrek segítségére lesz. Jókat derültem most is Davy elmés megjegyzésein, kérdésein ("Ui.: Ki az ördög apja, Anne? Szeretném tudni." "A minap nagyon kihoztam a sodrából Mrs. Lynde-t, mer' azt kérdeztem, élt-e Noé korában. Pedig nem is akartam megbántani. Tényleg, szerinted élt már akkor, Anne?"). 
Az egyetemen jól teljesít, bár erről tudunk meg a legkevesebbet - az apró kis kalandok, tanulságos élettörténetek kapnak inkább szerepet.
Ez a rész főleg arról szólt, hogy Anne rádöbben-e arra, hogy kihez húzza a szíve. Ismerkedik, többen udvarolnak neki - sőt találkozik egy fiúval, aki hasonlít a gyerekkorában megálmodott álmai 'hercegére'. Több házasságról, elhúzódó jegyességről szóló szál megjelenik a könyvben, amiből leszűrhetjük a tanulságot: az az igazi, amikor a szívednek és nem a kényelmednek megfelelő társat találsz és nem szabad kivétel nélkül ragaszkodni a régi tervekhez / előítéletekhez / vágyakhoz. 
Anne is rádöbben a könyv végén, hogy kire van szüksége - persze ezt szerintem mi, olvasók már az első rész vége óta tudjuk :)


A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ᴅóʀɪ /ᴛʜᴇᴏᴅᴏʀᴀ (@dora_w89) által megosztott bejegyzés,
Egy cseppet kevésbé tetszett a fenti őrlődés miatt a harmadik rész - viszont ez is tele volt aranyos jelenettel, helyszínnel, de a karakterek fejlődése-változása is megfogott. 
Az egyik macskás jelenetet viszont nem tudom megbocsátani az írónőnek :O

Egyelőre még nem tudom, hogy ma este nekiállok-e a 4. résznek, vagy most már tényleg más vizekre evezek - meglátjuk :)

4/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Eredeti cím: Anne of the Island
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Oldalszám: 280
Ár: 2299 Ft
Borító: 5/5


Fülszöveg:
Anne ​egy időre maga mögött hagyja szeretett Prince Edward-szigetét a kingsporti Redmond College kedvéért. Itt nemcsak matematikából, görögből és számos egyéb tárgyból vesz leckéket, hanem fontos dolgokat tanul az életről és a szerelemről is.
Anne barátnőjével, Priscillával beköltözik Patty Házába, befogad egy kóbor macskát, ötször megkérik a kezét (a leánykéréseket rendre visszautasítja), és ez alatt egyre azon tűnődik, miért akarja Gilbert Blythe elrontani tökéletes barátságukat azzal, hogy folyton a szerelemről szónokol neki. Hamarosan azonban gyökerestől megváltozik az élete, amikor felbukkan Roy Gardner. Roy jóképű és gazdag, egyszóval pontosan az a férfi, akit Anne megálmodott magának. Amikor azonban eljön a pillanat, hogy kimondja a boldogító igent, a lány arra kényszerül, hogy számot vessen önmagával és érzelmeivel.
Vajon mi vagy ki áll Anne boldogságának útjában? És vajon elmegy-e a lány addig a pontig, ahonnan már nincs visszaút?
A rendkívül népszerű kanadai írónő legismertebb sorozatának harmadik darabját tartja a kezében az olvasó.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.