Marjorie Liu - Ébredés (Monstress: Fenevad 1.)

szeptember 29, 2019
A megjelenése óta szerettem volna olvasni ezt a képregényt, egyrészt mert Kleinheincz Csilla fordította és ajánlotta több helyen; másrészt izgalmasnak tűnt a témája. 
A kötetet kinyitva egyből megfogott a látványvilága. Gyönyörűek a rajzok, a tájak, a karakterek sokfélék, egy teljesen más világban játszódik a történet.

Lenyűgöző fantasy világ bontakozik ki az oldalakon, ahol többféle faj él egymás mellett egy szigeten, jelenleg épp feszült viszonyban. Emberek, ősöknek nevezett mágikus lények, és kettejük keveredéséből született arkánok lakják ezt a világot. Ezen kívül még élnek macskák is itt, de ők beszélő - harcoló - tanult faj, különböznek a hétköznapi állatoktól, akiktől a kettő vagy annál több farkuk is hamar jelez. 
A képregény alaptémái a különbözőség, és az ebből adódó konfliktusok; ill. a mások kihasználása és felhasználása. Az ember - félig állat és állat alak pedig érdekes mutatja be a valóságban is jelen lévő fenti problémákat. A látványvilág is rájátszik a sokszínűségre: japán, kínai jegyek keverednek a nyugati történetmeséléssel, ill. steampunk hangulat is érződik néhány helyen.

Maika egy tizenhét éves lány, egy arkán aki a legutóbbi nagy harcban veszítette el édesanyját, és fél karját is. Éppen csapdába kerül a történet elején, amikor is eladják Zamora boszorkányainak. De a Maikának van egy terve: szeretne többet megtudni magáról, arról hogy mi történt a harcban, és úgy gondolja a boszorkányok majd válaszokat adnak.
Viszont Zamorában a boszorkányok az arkánok csontjából és véréből mágikus anyagot nyernek ki, liliumot, aminek regeneráló hatása bámulatos. 

Maika persze nem hagyja magát kísérleti nyúlként használni, titkos képességei segítségével kitör a börtönből és több társát is szökésre biztatja. 

Ekkor szegődik mellé a legcukibb karakter az egész történetből, egy félig róka - félig kislány(?) karakter, Kippa. Cukiságra amúgy nem kell számítani, néhol horrorisztikus jelenetekkel találkozunk a képregény oldalain, fröcsög a vér és hullanak a fejek... 
Maika sem egy ártatlan kislány, erős és sötét karakter aki hajt a tervei szerint, az érzelmeket elnyomva magában csak a küldetésével foglalkozik. Ezen a komorságon enyhít Kippa és egy macskaharcos, Ren úrfi. 
"Igen. A kisasszony engem is megrémít. De ettől még nem szörnyeteg. Ne legyen olyan, mint a boszorkányok, Ren úrfi. Ők szörnynek mondanak minket, mert úgy könnyebben bánthatnak. De a szörnyek is érző lények."
Maga a sztori számomra kicsit kusza volt első olvasásra, mert még elvoltam foglalva azzal hogy a világot megértsem – viszont ehhez nagyon jó segítség volt Tam Tam professzor* néhány leckéje néhány fejezet előtt. (*szintén egy macska) 

Engem megvett ez a képregény, először a látványvilágával, másodszor a világépítésével, harmadrészt kíváncsi lettem, hogy tudja Maika megfékezni magában a „fenevadat”. Biztosan el fogom olvasni a folytatásait is - végre ismét egy különleges képregényre bukkantam! :) 

5/5

Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2019
Eredeti cím: Monstress 1. – Awakening 
Fordította: Kleinheincz Csilla
Oldalszám: 216
Ár: 4995 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
FARKASVÉRŰ ​MAIKÁT SZÖRNYETEGNEK CSÚFOLJÁK…ÉS NEM IS ÁLLNAK MESSZE A VALÓSÁGTÓL.A világot felforgatta a szörnyű háború, amit az emberek gyűlölt ellenségeik, az arkánok ellen vívtak. Maika nem csak a fél karját, de szabadságát is elvesztette a harcokban, rabszolgaként adják el Zamora boszorkányainak, akik az arkánok véréből nyerik erejüket. Azt azonban még a nagyhatalmú mágusnők sem tudják, hogy a lány testében egy ősi, kozmikus erejű, éhező fenevad szunnyad, amely csak az alkalomra vár, hogy kitörhessen…A MONSTRESS – FENEVAD az utóbbi évek egyik legnagyobb fantasy szenzációja, amely egyszerre lopta be magát a képregényolvasók és a fantasy-rajongók szívébe. Marjorie Liu és Sana Takeda sorozata hihetetlen díjesőt söpört be: többek között kétszeres British Fantasy-, ötszörös Eisner- háromszoros Hugo- és Harvey-díjjal jutalmazták, de a Washington Post mellett a Newsweek és az Entertainment Weekly is többször az év legjobb könyvének választotta.„MARJORIE LIU és SANA TAKEDA fogják a keleti és nyugati képregényhagyományokat és -stílusokat, és valami egyedit és lenyűgözőt alkotnak: egy csodálatos mesét varázslatról és félelemről, embertelenségről és kizsákmányolásról, hogy mit jelent embernek lenni és milyen szörnyeket cipelünk magunkban. Valamint a képregény-zsáner legremekebb macskái közül néhányat. Lenyűgöző élmény.”NEIL GAIMAN„…képzeletgazdag és merész új sorozat…”ENTERTAINMENT WEEKLY

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.